Enikő karakteres formavilágát egyaránt inspirálják emlékek, élmények és a természet. A közös nevező az otthonosság és a kapcsolódás érzése, amelyet a világ bármely pontján megtalál, és képeinek hála mi is megmerítkezhetünk benne. Egy szelet a mediterrán életörömből, egzotikus országok művészetének szépsége, meghitt pillanat a szerelmünkkel vagy piacon heverésző macska látványa is elég ahhoz, hogy „itt és most” éppen jó legyen. Az elcsípett pillanatok és hangulatok nála hol lendületes, áramló mintákban, hol részletgazdag, képregényszerű történetek formájában öltenek testet.
Mi az első meghatározó, alkotással kapcsolatos emléked?
Rólam is elmondható a klasszikus „sokat rajzoltam gyerekként” kijelentés, de van egy konkrét emlékem is: elsős korom körül lófejet rajzoltam a szobámban lévő táblára (ami azóta is visszatérő motívumom). Meg is őriztem körülbelül fél évig, nagyon ragaszkodtam hozzá. Egy nap tiszta lapra vágytam, letöröltem a táblát, aztán rettenetesen megijedtem, hogy soha nem fogom tudni újrarajzolni. Aztán mégis sikerült, és megnyugodtam, hogy képes vagyok rá. Ez nagyon megmaradt. Az óvodai közös festéseket is élveztem. A mai napig fontos számomra a „gyerekrajzos” vonal: szeretem annak a megoldásait újragondolni vagy reflektálni rájuk.
Kiskorodban gondoltad volna, hogy művészettel kapcsolatos hivatásod lesz?
A családomban a dédim volt az, aki művészettel foglalkozott. Nagyon sok pasztellképet és kézműves tárgyat készített. Gyakran hasonlítottak hozzá. De gyerekként nem gondolkoztam azon, hogy illusztrátor leszek. Állatorvos szerettem volna lenni meg ilyesmik.
A Képző előtt az ELTE magyar-filozófia szakára is jártál.
Igen, de az csak egy kis vargabetű volt. Az önbizalom-problémámhoz köthető, mert sima gimibe jártam, és nem tartottam reálisnak, hogy utána művészeti egyetemre felvételizzem. Nem volt elég mentális energiám és erőforrásom, hogy összeszedjem magam a felvételi folyamathoz. Akkor jó útnak tűnt, hogy tanítással foglalkozzam, és továbbra is szeretnék majd, de ezek a dolgok utat törnek maguknak... Egy idő után éreztem, hogy muszáj alkotással foglalkoznom.
Végül mi adta meg a lökést az önbizalmadnak?
A Második Emelet Rajziskola – egy nagyon jó hírű felkészítő iskola – sokat segített, mert ott reális visszajelzést kaptam. Különösen hálás vagyok Dévényi Mónika festőművésznek, aki ott tanít. Szuper tanácsokat adott, amikből rengeteget tudtam építkezni. Sikerült kialakítanom, hogy mi az, amit jó érzés rajzolnom, amihez kapcsolódni tudok, és objektíven, anatómiailag is működik. Azóta is szeretettel gondolok vissza arra az iskolára.
Hogyan találtál rá a formanyelvedre?
A Képzőn tervezőgrafikára jártam, ami külön szakirány a képgrafika mellett. Emiatt az egyetemen nem tanultam kifejezetten illusztrációt. Nem igazán foglalkoztunk figuratív formanyelvekkel, mindig inkább a magam szórakoztatására kerültek elő. Nagyon sokáig kísérleteztem, és jótékonyan hatott rám, hogy nem volt rajtam semmilyen nyomás az ilyen vagy olyan végeredmény érdekében. Számomra egyfajta szükséglet, hogy lerajzoljak olyan dolgokat, amik tetszenek, amik bizonyos élethelyzetekben vagy érzelmi állapotokban a figyelmemet kérik. Aztán amikor kint voltam Rómában Erasmuson, úgy intéztem, hogy sokkal több időm legyen belemélyedni a rajzolásba.
Észrevettem, hogy a külföldi lét nagyon inspirál téged. Akárcsak az otthonosság érzése, amit ki is szoktál emelni. Érdekes kettősség: elvágyódás és otthonosság...
Fontos, hogy az ember próbáljon meg minél több mindent megtapasztalni, mert akkor lesz viszonyítási alapja. Tapasztalatokat kell gyűjteni a komfortzónán kívül. Számomra éppen arról szól az egész, hogy bárhol lehet otthonosságot teremteni. Bizonyos atmoszférával, vagy azzal, ahogy az ember magához tud kapcsolódni. Mert ha tud, akkor bárhol otthonosan érzi magát, ha meg nem, akkor sehol. Vannak visszatérő elemek, amik tudattalanul is újra és újra előkerülnek nálam, mint például a pálmafák, a mediterránabb dolgok. Ezeket szeretem keverni a közép-európai hangulattal.
Honnan ered a mediterrán környezet iránti vonzalmad?
Szeretek olyan atmoszférákat megrajzolni, amelyekben jó lenni. Egyfajta kedves életérzést elkapni, mint amit az Erasmus idején Olaszországban is éreztem. Aminek a velejárója az életöröm. Ott nagyon más a légkör, mint itthon. Sokkal könnyebb nyugodtnak lenni. Szimplán azért, mert más a néplélek, a hozzáállás. Ott sem gondtalan az élet, mindenesetre jó érzés kiszakadni az itthoni kontextusból, és kicsit ott létezni, vagy erre emlékezni, gondolni. Na meg az olasz dizájn, a csomagolások, az esztétika, a vizuális vagy a grafikai környezet: ezek mind-mind nagyon izgalmasak. Főleg, ami a '60-as, '70-es, '80-as években volt jellemző rájuk.
Az ázsiai, például japán vonal szintén visszatér az illusztrációidban.
Ott sajnos még nem jártam, de mindig azzal viccelődöm, hogy ha eleget rajzolok, akkor majd lesz pénzem elutazni. Van egy általános tendencia, amit magam körül érzékelek: kulturális nyitás, intenzív érdeklődés Ázsia és a keleti művészetek iránt. Mondjuk a filmekben, vagy ha a vaporwave-esztétikát (waporwave: a fogyasztói kapitalizmus ellen lázadó nosztalgikus irányzat – a szerk.) nézzük. Engem is inspirál például a japán tipográfia, filmművészet vagy a szemléletmódjuk, ami megint teljesen más, mint a miénk. Nagyon különlegesnek tartom a japán fametszeteket. De a japán és a koreai mellett Indokína vagy Vietnám művészetét is ki lehet emelni. Mindegyik fontos és izgalmas inspirációs bázis számomra, szívesen tanulnék róluk még többet. Szerencsére Budapesten, a Hopp Ferenc Ázsiai Múzeumban sok csodát meg lehet nézni, és a könyvtárukat is nagyon szeretem.
Ha néhány szóban kellene jellemezned a munkásságodat, milyen szavak jutnának először eszedbe?
Otthonosság. Fontos az itt és a most. Jó időben, jó helyen. Csendélet: amikor ránézel valamire, és arra gondolsz, hogy „ez olyan szép”. Természet, állatok, főként lovak és macskák, vagy hogy általuk hogyan lehet érzelmeket megjeleníteni. Kapcsolódás magunkhoz és egymáshoz. Az a célom, hogy a képeimben egyszerűen, mégis hozzáférhető módon benne legyen egy bizonyos érzés. Például az, hogy nekem mennyire jó érzés megrajzolnom azt a képet.
Ha már kapcsolódás – népszerű az Azzurro Velluto című tematikus Instagram-oldalad, ami nagyon intim, mégis rengetegen tudnak hozzá kapcsolódni.
Az egésznek az Imaginary Memories című képregénysorozat volt a kiindulópontja, amit erre az oldalra kezdtem el rajzolni. Jelenleg két Instagram-profilom fut párhuzamosan: a sima illusztrációs és ez, amelyen a leszbikus illusztrációim kaptak helyet. Az Imaginary Memories képzelt szituációinak megrajzolása egyfajta szakítás-feldolgozásként vagy lezárásként indult. Aztán kinőtte magát, és tök jó sorozat lett, amit valószínűleg a végtelenségig fogok folytatni. Lehet, hogy képeskönyv, képregény vagy zin (nem hivatalos, független kiadvány – a szerk.) lesz belőle. Az intimitás nagyon fontos számomra, és az is, hogyan lehet ábrázolni – főleg egy olyan, alulreprezentáltabb közösségre vonatkozóan, mint amilyen a leszbikusoké.
Nem tartom magam társadalmilag elkötelezett művésznek, szóval nem arról van szó, hogy küldetésként csinálnám ezt. Nem szeretnék semmilyen csoport vagy irányzat iránt felelősséggel tartozni. A projektem sokkal organikusabb ennél, és csupán arról szól, hogy ez a téma és a reprezentációja fontos számomra. Mert általában túlszexualizált vagy fetisizált az, ahogy a leszbikus nőket ábrázolják, akár a popkultúrában, akár a mainstream médiában. Az oldalammal ezt a hatást szeretném ellensúlyozni. Az illusztrációimban az a fajta intimitás és kötődés áll a középpontban, amit nem a szexualitás, hanem a szeretet, a szerelem hívott életre.
Több együttműködés is köthető hozzád. Mik voltak a kedvenceid?
Nehéz párat kiemelni. A Bebi Loungewear divatmárkával való kollaborációt nagyon szerettem, mert mintatervezőként is dolgozom, és nem meglepő módon imádok mintákat tervezni. Most is több hasonló együttműködésem van. A Honest Toil olívaolaj-márka megbízását is nagyon élveztem. A görög piacok „bodega cat” (vagyis boltokban, piacokon heverésző macskákat ábrázoló) jeleneteit kellett az olaj csomagolására varázsolnom.
Gyakran nem egy-egy képben, hanem inkább sorozatokban gondolkodsz. Ez miért alakult így?
Az ötleteimhez általában sok verzió kapcsolódik, és nincs kedvem közülük egyet kiválasztani. Ha sorozat születik belőlük, akkor mindegyik alternatívának lesz tere, és közben kapcsolódnak is egymáshoz. Mint pl. a Bodega Cat sorozat esetében. Annyiféle „bodega cat”, létezik: távol-keleti, közel-keleti, New York-i stb. Ez a fő motívum, a központi elem, és annyi helyen megtalálható, hogy az egész világot lefedhetem vele. Ez nagyszerű érzés.
A sorozatot egy konkrét cica inspirálta?
Inkább az az alapélmény, amikor bemész egy boltba vagy bárhova, ahol van egy macska, és emiatt jó érzés fog el. Legalábbis engem mindig el szokott, és számomra sok mindent elmond egy üzletről vagy kávézóról, ha laknak benne cicák. Akkor valószínűleg jó emberek dolgoznak ott. De rengeteg mém szól arról is, hogy ha egy múzeumba macska téved be, akkor az emberek azt fogják fotózni. Vagy ha egy látványosság előtt elfekszik, minden nézelődő rá fog figyelni. Ez kedves geg.
Van még olyan sorozat, ami a szíved csücske?
A két legnagyobb kedvenc talán a már említett Bodega Cat és az Imaginary Memories. De vulkánokat is szeretek rajzolni, az is egyfajta sorozat. Izgalmasak, jól néznek ki, és összeköttetést jelentenek a föld belseje és külseje között.
Olvastam, hogy a grafika mellett szívesen visszatérnél a festéshez, a kerámiázáshoz is. Milyen technikák vonzanak a legjobban?
A kerámiázást nagyon szeretem, de nemrég beláttam: nincs annyi kapacitásom, hogy tárgyakat is készítsek. De nemsokára olyan együttműködésben fogok részt venni, ahol mázazok. Festeni nagyon szeretnék, ez folyamatos szükségletem, de egyelőre arra sincs időm.
Az illusztrációid elsősorban megbízásokból születnek?
Egyrészt van fix munkahelyem: jó pár éve a Fundango nevű sportmárka mintatervezője vagyok. Emellett kapnak helyet a főként külföldről érkező megrendelések, megkeresések és a kollaborációk is.
A megrendelések mely országokból érkeznek?
Amerikából, az Egyesült Királyságból és Európából, de szokott lenni a Távol-Keletről is. Rajzoltam például tajvani naptárba, dolgozom sanghaji gyertyamárkával, és egy japán ruhamárkával is együtt fogok működni. Igazán vegyes. A webshopom vásárlóinak is több mint fele amerikai.
Mire vagy a legbüszkébb?
Arra, amikor mondjuk vásárokon látom az emberek reakcióit a képeimre. Örülnek nekik, mosolyognak, vagy épp valakire, valamire asszociálnak, amikor meglátják őket. Ez jó érzés. Másrészt fantasztikus, hogy miután elképzelsz valamit, megvalósul. Ahogy a vízió és a valóság közelít egymáshoz. Nehéz egyetlen képbe mindent „lehozni” egy gondolati hálóból, érzések, színek, formák sokaságából. Már az is büszkeséggel tölt el, amikor úgy érzem, hogy a végeredmény közelít ahhoz, amit kigondoltam.
A Figu Design Studio is hozzád köthető, amit két barátnőddel indítottatok.
Bencze Ritával és Györfi Zsófival általában az egyetemi feladatokat is közösen oldottuk meg, szeretünk együtt dolgozni. Zsófi és Rita 2021-ben diplomázott, én 2022-ben. Többek között a mi munkánk volt a Kabin nevű hely, a 2020-as és a 2021-es Kolorádó Fesztivál meg a Képző nyílt napjának az arculata, ahogyan a Pingrumba étterem alatt megnyílt Sárqány illusztratív elemei is. Hozzánk fűződik továbbá a pályakezdő képzőművészek helyzetére reflektáló Küszöb Fesztivál központi kiállítása, a Terápia arculata. Jelenleg egy induló külföldi fesztivál megbízásából dolgozunk. Szerencsére mindig megtalálnak minket, így nincs is időnk reklámozni magunkat. Mindenképpen ezt az utat szeretném folytatni. Saját stúdió, szabadúszás. Fontos, hogy minél inkább függetlenedjem másoktól.
Van olyan márka, amellyel jelenleg szívesen kollaborálnál?
Vicces, de akiket mondtam volna, éppen nemrég kerestek meg. De két olyan magyar márka is van, amelyek a nagy kedvenceim, és együtt fogok velük dolgozni. Nagyon izgatott vagyok!
Legfőbb inspirációs források
Lovak, nők, macskák. Vonzanak a textilminták és a növényi részletek is.
Zenei aláfestés, amire szívesen dolgozol
Nem nagyon szoktam rajz közben zenét hallgatni. Ha mégis, akkor világzene, folk vagy podcastek jöhetnek társadalmi, főként feminista témákban.
Ország, ahol élnél
Olaszország
Példakép
Méhes Marietta és Frida Kahlo
Kedvenc művészeti alkotás valaki mástól
Kortárs vagy klasszikus? Nehéz kérdés, mert inkább kedvenc korszakaim vannak, egy-egy képet szinte lehetetlen kiemelnem. Kárándi Mónika festményeit nagyon szeretem. Tavaly tavasszal a Budapest Galéria Plant Kingdom című kiállításán láttam őket először.
Portréfotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
