Pénteki kultúrrandi Gyárfás Attila jazzdobossal

Gyárfás Attila 16 évvel ezelőtt még csak fémtárgyakat és flakonokat ütögetett egy nyári táborban, 2020 szeptemberétől viszont már jazzdobot tanít a Zeneakadémián, s több nemzetközi jazzformációban is zenél. Zsebszintetizátorral járta Berlin parkjait, kanálisait, így komponálta a Gyárfás Attila Trió legújabb, Randomity című lemezének dalait. Nemsokára megjelenik az első szólólemeze is.

Édesapád, Gyárfás István, Magyarország egyik legelismertebb, Szabó Gábor-díjas jazzgitárosa. Mindig szólt otthon a jazz gyerekkorodban?

Ez valóban így volt, rengeteg zenét ismertem meg édesapám jóvoltából. Tudtam, hogy először hegedű szakos volt, példáját követve én is hegedűre iratkoztam be nyolcéves koromban. Három évig hegedültem, aztán jött egy kis szünet. 14 évesen kezdtem el dobolni.

Miért
a dobot választottad?

Egy nyári táborban azzal szórakoztunk a barátaimmal, hogy különböző fémtárgyakat és flakonokat ütögettünk dobverőkkel. Ez annyira megtetszett, hogy eldöntöttem: megtanulok dobolni. Így kezdődött. Eleinte inkább a rock- és a metálzene érdekelt, és csak pár évvel később fedeztem fel a jazzt, amelyhez a jazzrockon keresztül vezetett az utam. 16 éves lehettem, amikor meghallgattam Miles Davistől a Kind of Blue-t, ami hatalmas hatást gyakorolt rám. Ekkor kezdtem el beleásni magam a tradicionális jazz mélységeibe.

Az első tanárom Martonosi György volt, aztán egy évig konziba jártam, ahol Jeszenszky Györgytől tanultam, érettségi után pedig rögtön kiköltöztem Hollandiába, ahol Eric Ineke, a hatalmas tudású dobos tanítványaként töltöttem el négy évet.

Miért
éppen Hollandiába mentél?

Kizárólag Ineke miatt. Ő olyan legendákkal játszott
együtt, mint Dexter Gordon, Ben Webster vagy Hank Mobley. Amikor amerikai
zenészek Európában turnéznak, gyakran Hollandia az első vagy az utolsó
állomásuk, így a holland zenészek sokszor keverednek az amerikaiakkal, és első
kézből hallják, veszik át tőlük az éppen aktuális zenei irányt. Ennek
köszönhetően a holland jazz gyorsan tudott fejlődni.

Különösen a jazz szabadzenei iránya nagyon
előrehaladott náluk, ennek a műfajnak rengeteg holland képviselője van. Sok
klub biztosít koncertlehetőségeket a zenészeknek, zenekaroknak, és legalább hét
vagy nyolc felsőfokú végzettséget adó jazz tanszak van Hollandiában.

Én négy évet töltöttem Hágában, a mesterképzést pedig Amszterdamban végeztem el. Ott találkoztam jelenlegi zenésztársaimmal, Fenyvesi Mártonnal és Marco Zeninivel.

Ott
alakult meg a Gyárfás Attila Trió?

Igen, Fenyvesi Márton gitáros barátommal szerettünk
volna zenekart alapítani. Egy koncertünkre felkértük közreműködőnek Marco
Zenini bőgőst, s annyira jól sikerült az első közös fellépésünk, hogy teljesen
természetesnek éreztük a folytatást. Nagyon megtisztelőnek érzem, hogy együtt
játszhatom velük, rendkívül inspiráló zenészek.

Milyen
számokat játszotok?

A zenekar már nagyjából hét éve működik, ez alatt a
hét év alatt javarészt az én kompozícióimat játszottuk a koncertjeinken, és
vettük föl lemezre. A kompozíciók mögötti koncepció viszont radikálisan
változott az évek során. Kezdetben a modern jazz stílusjegyeit képviselő
darabokat írtam, amelyeknek a felépítése is viszonylag hagyományos volt:
téma-szóló-téma formában játszottuk őket.

Később egyre nagyobb szerepet kapott a szabad
improvizáció a koncertjeinken. Elkezdtem olyan darabokat írni, amelyek több
teret engednek neki. Az első lemezünk, a Cloud
Factory főként olyan számokból áll, amelyek esetén csak a laza szerkezetet
jegyeztem le a kottapapírra, szabadságot biztosítva a zenészeknek az
interpretáció terén.

Az új lemezünk, a Randomity ügyében viszont úgy éreztem, hogy jó lenne, ha még több tér lenne az improvizációkra, ezért teljesen kettéválasztottam a két koncepciót. Vagyis helyet kaptak a lemezen szabad improvizációk és teljesen megírt, a legapróbb részletekig lejegyzett darabok is.

Úgy gondolom, hogy minden relatív ebben a világban, és így a zenében is:

egy improvizáció még szabadabbnak hat, ha nagyon kötött zenei egységekkel van körülvéve.

A hallgatóság részéről nyitott hozzáállásra van
szükség. Ha úgy viszonyulnak az albumhoz, mint egy hagyományos jazzlemezhez,
akkor elképzelhető, hogy csalódás éri őket, mivel egyetlen szóló sincs a
lemezen. Inkább arra koncentráltunk, hogy hárman szólaljunk meg úgy, mint
egyetlen hangszer. A darabokat is úgy írtam, hogy a szólamok kiegészítsék
egymást, próbáltam kerülni a hangszerek közötti hierarchiát.

A pozitív kritikák mellett kaptunk negatív véleményeket is. Volt egy kommentelő, aki azt írta, hogy olyan a lemez, mintha odaadtuk volna a hangszereket óvodásoknak, és ők zenélnének. Mire én azt válaszolnám, hogy bárcsak olyan tiszta lenne a zenénk, mintha három gyerek készítette volna!

Ha
sok az improvizáció, akkor a közönség is improvizálhat; semmi sem határozza
meg, hogy ki mire gondol a lemez hallgatása közben. Ezért nem adtatok címet a
számoknak?

Igen, pontosan így van. Valószínűleg mindenkiben más
folyamatok mennek végbe a zenénk hallgatása során, és ezeket nem is akarom
irányítani. Viszont amikor koncertezünk, mindig arra törekszem, hogy szoros
kapcsolatot tartsak a közönséggel, annak ellenére, hogy nem nagyon szoktam
konferálni. Ilyenkor mintha speciális adóvevőkkel érzékelnénk a közönség
reakcióit, rezdüléseit, így ők is jelentősen befolyásolják a zenei folyamatok
irányát.

Nem
tervezed, hogy énekes is legyen a zenekarban?

Jelenleg nincs ilyen tervem, hanem az foglalkoztat, hogyan hozhatom ki a legtöbbet a hangszerek kapcsolatából. A szöveg új dimenziót ad a zenéhez, másfajta értelmezést és befogadást feltételez a hallgatótól.

Szokványos
dolog, hogy egy jazzdobos zenét szerez?

Nem szokványos, de úgy érzem, hogy a saját játékomon
rengeteget változtatott, hogy a zeneszerzői képességemet is fejlesztettem.
Amikor egy dobos zenét ír, kevesebb az esélye annak, hogy már jól bevált
formulákhoz, frázisokhoz nyúljon. Olyan zenét próbálok szerezni, ami még nekem
is újnak hat.

Hogyan
szerzel zenét? Ihlet kell hozzá, mint a költőknek?

Kilenc-tíz éve, amikor elkezdtem zenét írni, még a saját érzelemvilágomból, élményeimből táplálkoztak a kompozícióim, és ezeket próbáltam átültetni a zene nyelvére. A Randomity anyaga viszont teljesen elzárkózik ettől az alkotói folyamattól. Itt már nem az volt a célom, hogy érzelmeket, gondolatokat fejezzek ki. Úgy gondolom, hogy a zene magáért kell, hogy beszéljen, ezért sem adtam címeket a daraboknak. Ezen a lemezen tíz számozott etűd és ugyanennyi számozott improvizáció van.

A Randomity
anyagának nagy részét Berlinben írtam pár hónap alatt. Jártam a várost a
zsebszintetizátorommal, és különböző parkokban, kanálisok mentén alkottam meg a
húsz-harminc másodperces miniatűr darabokat. A zenésztársaimra is gondoltam
zeneszerzés közben; kifejezetten Fenyvesi Mártonra és Marco Zeninire formáltam
a hangzást.

Milyen
zenekarokban játszol még?

Több formációban is benne vagyok, ezek főként
nemzetközi zenekarok. A saját triómon kívül társalapítója vagyok az Identified
Flying Objectnek. Ez duó, amit Alex Koo belga zongoristával alapítottuk.
Januárban fog kijönni a második lemezünk, amit Ralph Alessivel, a nagyszerű
amerikai trombitással kiegészülve vettünk fel. Ez a formáció is főleg szabad
improvizációt játszik.

Tagja vagyok a Filippo Vignato Triónak is, amellyel az elmúlt három-négy évben bejártuk a legtöbb jelentős olaszországi jazzfesztivált. Rövidesen a Belgrádi Jazzfesztiválon fogunk játszani, így ismét lesz alkalmam közönség előtt fellépni. Játszom a Gerhard Ornig Trióban is, de a jazz műfajában főként az ideiglenes formációk jellemzőek, ami inspiráló.

Édesapáddal
is szoktál zenélni?

Igen, a tavaszi karantén alatt is adtunk két online
koncertet apámmal és az öcsémmel, Gyárfás Péter zongoristával. Trióban vagy a
magyar jazzbőgőzés egyik legendájával, Berkes Balázzsal kiegészülve szoktunk
fellépni. A Gitármágia zenekarban is együtt játszom édesapámmal, ahol ő, László
Attila és Juhász Gábor a három gitáros szólista, mi pedig Lattmann Béla
basszusgitárossal kísérjük őket.

Ki
a kedvenc jazzdobosod?

Sok kedvencem van, de az, akihez mindig visszatérek,
aki mindig felfrissít, Elvin Jones, a John Coltrane Quartet korábbi dobosa.
Nagyon mély spirituális zenésznek tartom, hatalmas hatást gyakorolt rám.

Milyen
zenét hallgatsz mostanában?

Mindig sokféle zenét hallgatok; érdekel a népzene, az indiai zene, a kortárs komolyzene, a barokk zene. Összességében lehet, hogy ezeket többet is hallgatom, mint a jazzt, mert sok inspirációt találok bennük. A gyimesi csángó népzene mostanában szintén gyakran előkerül, lenyűgöz a természetessége.

Véleményed
szerint milyen a kortárs jazz állapota?

Folyamatosan változik. Az talán a legnagyobb fejlődés, hogy mostanra elég kiterjedt lett, nem Amerikára koncentrálódik, ami miatt nagyobb mozgástér alakult ki. A jazzen belüli irányzatok is sokkal szerteágazóbbak, mondhatni szélsőségesek lettek.

A rádiókban viszont mégsem játszanak túl sok jazzt, megmaradt rétegzenének...

Gyakran a klasszikus zenével egy lapon emlegetik, ami
szerintem nem baj.

Van-e dédelgetett álmod, amit szeretnél megvalósítani?

Szeretnék kiadni egy szólólemezt. A felvételei már 2020 nyarán elkészültek, most a hangzásbeli utómunkálatokon dolgozom. Régóta terveztem ilyenfajta zenei elvonulást, most megvalósíthatom. Meditatív lemez lesz; egészen más hangzású, mint a Randomity. A szólólemezen két hosszú dobszólót tervezek megjelentetni.

Mit
jelent számodra a jazz?

Azzal a fajta jazz-zenével nem igazán tudok azonosulni, ami arra törekszik, hogy egy hatvan éve létrejött hangzást próbáljon reprodukálni.

Számomra a jazz a szabadságot és a frissességet jelenti.

Nekem nem annyira kötődik egyfajta konkrét hangzáshoz, dallamszerkesztéshez vagy akkordkezeléshez. Inkább érzet, egy folyamatosan változó és felfrissülő stílus.

Fotók: Kultúra.hu / Hartyányi Norbert