Pénteki kultúrrandi Keszei Johanna fuvolaművésszel

Szerettem volna veled személyesen találkozni, de erre éppen azért nem kerülhetett sor, amiért ez az interjú születik: három éve a frankfurti zeneművészeti egyetem hallgatója vagy, ősztől pedig a berlini Staatskapelle zenekarban kezdesz fuvolistaként. Gyermekként hogyan került fuvola a kezedbe?

A szüleim mindenképpen azt szerették volna, hogy a testvéremmel zenei műveltségre tegyünk szert, hogy hobbiból muzsikálhassunk. A Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskolában kezdtem a tanulmányaimat. Először zongorázni szerettem volna, de mivel minden tanárnál betelt a hely, és két jóbarátom is a fuvola mellett döntött, az én választásom is erre a hangszerre esett. Szóval egy szerencsés véletlen folytán került a kezembe a fuvola.

A Liszt Ferenc Zeneiskolában Gázserné Horváth Anna tanítványa voltam, nyaranta különféle mesterkurzusokon vettem részt. 13 évesen felfigyelt rám Ittzés Gergely, a Győri Zeneművészeti Egyetem tanára és jelenleg a Tianjin Juilliard School professzora. Az általános iskola befejeztével a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban tanultam tovább. Emellett viszont Kovács Katalinnál a Richter János Zeneművészeti Szakgimnáziumban tovább folytattam a fuvolatanulmányaimat, azonban még nem éreztem igazán komoly szakmai elhivatottságot, sok minden más is érdekelt.

Mikor jött el a
fordulópont, amikor megérezted, hogy mégis a fuvola jelenti a jövődet?

Minden tanárom mentorként állt mellettem, és különféle
versenyekre, koncertekre neveztek be. A zene szeretete sosem volt kérdés,
viszont 14 évesen még nem voltam benne biztos, hogy hivatásomként választom. Csodálkoztak,
hogy nem a konzi mellett döntöttem, de elfogadták, hogy egyelőre keresem az
utam, és nyitott vagyok a világra. A mai napig mindenbe szívesen belekóstolok.
A fordulópont egy szomorú eseményhez köthető. 16 évesen erőt merítve a
tragédiából új inspirációra leltem. A színpadon állva úgy érzem, hogy zenészként
olyan eszköz van a kezemben, amely elhivatottsággal és átérzéssel
megszólaltatva segítség lehet azoknak, akik hasonlóan nehéz helyzetben vannak,
mint én akkor, vagy egyszerűen csak lelki nyugalomra és reményre vágynak.

Bizonyára sok ügyes
fuvolista van, te azonban azon kevesek közé tartozol, akik gyerekkoruk óta
különleges figyelemben részesülnek. Szerinted mi ennek az oka?

Mindig azt mondták a mestereim, hogy a tehetség olyan
adottság, amit fentről kapunk, de az csak kis százaléka a sikernek. A kérdés
az, hogy az ember mennyi időt, energiát, alázatot tesz a képesség mellé, és
ezekhez még mennyi szerencse járul. A professzoraim szerint bennem a színpadi
jelenlét és az a kisugárzás a különleges, ami belülről fakad, és amit a zenén
keresztül át tudok adni a közönségnek. Ha a kezembe kapok egy több száz éves
darabot, amelyet ki tudja, milyen körülmények szültek, ezeknek utánanézve próbálom
interpretálni a művet. Innentől fogva ez egy kapcsolódási pont a zeneszerzővel.
Igyekszem átadni a közönségnek a művész eredeti gondolatát az intuícióimon,
érzéseimen keresztül, de az kérdés, hogy a hallgatósághoz hogyan érkezik át az
üzenet a saját filterükön keresztül.

Általában a
zenészeknek - mint bármely más szakma képviselőinek is – egy-egy darab,
korszak, vagy szerző nagyon közel áll a szívükhöz, illetve különösen jól áll
nekik, ha adott művet játszanak. Veled mi a helyzet? 

Közhelyesnek tűnhet, de rám tényleg igaz, hogy mindig az a
kedvencem, és azt tudom a magaménak érezni, amit éppen játszom. A nyár folyamán
is több zenekari projektben vettem rész Németországban: Mozart c-moll miséjét és Fauré Requiemet játszottuk. Legfőképpen
egyébként a késő romantika világa áll közel hozzám, a fájdalmas, realisztikus hangvétel,
melyben érezhető az éteri, nem túl materiális, lágy, finom, kissé
elrugaszkodott hangzásvilággal alkotott kontraszt.

Hogyan kerültél
Németországba?

Amikor leérettségiztem, és befejeztem a tanulmányaimat Kovács Katalinnál, úgy döntöttem, hogy a külföldi vonalakat is kipróbálom, és a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kívül Frankfurtba, Berlinbe és Weimarba is felvételiztem. Frankfurtba és Berlinbe felvettek, így Budapesten a második fordulóra már nem mentem el. Nehéz döntés volt, hogy melyik német egyetemet válasszam. A berlini fuvolaprofesszornál, Christina Fassbendernél magánórákat vettem, a frankfurti professzornál Stephanie Winkernél pedig mesterkurzuson voltam Starnbergben. Azért döntöttem Frankfurt mellett, mert itt kimondottan sokszínű az oktatás. Három professzor kíséri figyelemmel zenei fejlődésemet: Prof. Stephanie Winker, Eduardo Belmar (a frankfurti Opera szólófuvolása) és Thaddeus Watson (a Hessische Rundfunk rádiózenekar volt pikkolósa).

Három éve élek itt, most fejeztem be a hatodik szemeszteremet a zeneművészeti egyetemen, és még lenne egy évem az alapképzésből, de passziváltatok, mert megnyertem a berlini Staatskapelle zenekar kétéves akadémiai állását, ezért most odaköltözöm. Sok zenekari szolgálat vár rám: operák, szimfonikus művek és balettzene. Szeptember elsejével kezdődik az új évad, előtte pedig Nizzába utazom Sophie Cherrier – a Párizsi Konzervatórium professzora - nemzetközi mesterkurzusára, augusztus elején pedig hazalátogatok Győrbe.

A próbajáték, amire a
világ minden tájáról érkeztek, igencsak rád irányította a zenei közvélemény
figyelmét. Óriási dolog, hogy ősztől a világhírű berlini zenekarban
bontogathatod a szárnyaidat.

A Staatskapelle kétéves akadémiai állást hirdetett fuvolára, amelyre körülbelül 150 jelentkezés érkezett. Az első rosta online zajlott, közülük 21-en jutottunk be az élő meghallgatásra. A kezdő kört függöny mögött rendezték meg. Teljesen anonim módon, sorszámokkal versenyeztünk. A második körben már csak négyen maradtunk, ekkor már kiültettek minket egymás mellé a színpadra. Tíz perc felkészülési időt kaptunk a négy zsűri által kiválasztott zenekari állásra. A harmadik fordulóban ketten maradtunk egy koreai fuvolistával, aki a salzburgi Mozarteumban végzett mesterképzésen.

Újabb zenekari állások eljátszása után közölték, hogy nem tudnak közöttünk dönteni, negyedik fordulót szeretnének. Pici szünetek voltak; csak arra elegek, hogy gyorsan átfújjuk a kapott műveket. Végül Beethoven IX. szimfóniájából játszottunk részleteket pikolón. Megállítottak, és azt mondták: „Frau Keszei, szíveskedjen még egyszer eljátszani, és olyan pianissimót fújjon, amilyet még soha.” A többfordulós meghallgatás már négy órája zajlott, így egyre nagyobb kihívás volt az utolsó percekben is koncentrálni. A salzburgi lány szintén kétszer játszott el egy zenei idézetet, csak tőle fortissimot kértek. Zárásképp teljesen egymás mellé ültetve újból eljátszatták velünk a szimfóniarészletet. Én voltam a legfiatalabb a versenyzők közül, mégis engem választottak. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért és izgatottan várom a szeptembert.

A próbajátékok elsődleges célja számomra a rutin- és a
tapasztalatszerzés, hiszen sokszor alakulnak ki olyan váratlan helyzetek,
amelyekre másodpercek leforgása alatt kell tudni reagálni és spontán megoldást
találni. Ezek a szituációk tovább trenírozzák a játékos koncentrációs
képességeit, tűréshatárát. Tudatosságra, alázatra és elfogadásra nevelnek.
Sokrétű komponensekből tevődik össze a „siker”. Ez sok esetben az egyén
személyes célja és ritkábban találkozik a zsűritagok pillanatnyi
elképzelésével.

Hihetetlen
munkabírásod lehet, most is utazás közben a vonaton ülve kaptalak el telefonon.
Különböző városokban zenélsz, tanulsz, nagyon sokat utazol.

Végtelenül szeretem, amit csinálok! Nem érzem a fáradtságot,
a kialvatlanságot: a zenével élek, azzal táplálkozom. Soha nem úgy tekintek a
különböző fellépéseimre, hogy ismét újabb, utazással teli megpróbáltatás vár
rám. Persze amikor fel kell kelnem, érzem, hogy milyen jó lenne még két órát az
ágyban maradni, de aztán rögtön arra gondolok, hogy mi vár aznap rám: milyen
darabokat és kikkel fogok játszani, melyik karmesterrel fogok együtt dolgozni –
és máris elillan a kimerültség. Az állóképességemet az egyetemi kurzusokon
fejlesztem, de nem fektetek erre különösebb hangsúlyt. Naponta átlagosan hat
órán keresztül van a kezemben a hangszer.

Mesélsz a vágyaidról?

Egyelőre nem tervezek hazamenni, csupán látogatóba. Azért
jöttem Németországba, hogy közel kerüljek a tűzhöz, hiszen a zeneművészetnek
itt van a sűrűje. Fontos, hogy már fiatalon megismerkedek a német zenei
rendszerrel, a professzorokkal: így később egyszerűbb lesz bekerülnöm az itteni
zenekarokba. A berlini Staatskapelle feltette az i-re a pontot: ennél jobb
akadémiai, gyakornoki állást elképzelni sem tudnék, hatalmas kihívás! Kétszer
jártam Párizsban, a szívembe zártam, különleges hely. Szeretnék megtanulni
franciául, és egyszer majd ott élni, parfümériát nyitni. Ez már a mesevilág
része, és valószínűleg csak akkor valósulhat meg, ha a zenei karrierem már
sínen lesz.

És honvágyat nem
szoktál érezni? Nem lehetett könnyű 18 évesen egyedül egy zárt világba
csöppenni, ahol ráadásul állandóan bizonyítani kell. Mondjuk, ez neked nem esik
nehezedre.

Napi rendszerességgel tartom a kapcsolatot a családommal, ehhez ragaszkodom, de nincs honvágyam, mert évente többször hazamegyek; ha tehetem, hosszabb időre. Németországban megtaláltam a közegem. Könnyen barátkozom, nyitott vagyok az emberekre. Érdekes és különleges világ ez: zenészek mellett táncosok, színészek, rendező-koreográfusok is tanulnak. A sok különleges művész között jó pár igazi barátom lett, akikkel rendszeresen összejárunk. Sok örmény barátom van, gyakran tartunk örmény esteket, ahol a kulináris utazásokon helyi specialitásokat próbálunk ki tradicionális receptek alapján. Úgy gondolom, hogy az élet egyedülálló pillanatait különféleképp lehet megőrizni és felidézni. Például az ízek, az illatok és a zene által.

#pénteki kultúrrandi

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu