Ha a festményeidre nézünk, egyértelmű identitásmeghatározást látunk. Mindez látszik a témákból, a felhasznált anyagaidból. Mit tartasz fontosnak megmutatni egy képen?
Első festményeimet közel tíz éven keresztül akrilfestékes alappal készítettem. Már akkor is gyakran kevertem földet vagy más természetes humuszt a festékbe, amely révén képeimnek lett egy sajátos struktúrája. Amikor rájöttem, hogy leginkább a csallóközi táj inspirál, zavarni kezdett, hogy tulajdonképpen műanyaggal festek. Ezért két éve elkezdtem sár és enyv keverékével kísérletezni. Azt a célt tűztem ki, hogy ne legyenek szintetikus anyagok a festményeimben. Így jelenleg már csak pigmentekkel és enyvvel dolgozom, amit sárral keverek össze. Természetesen főleg csallóközi sárral. A legfelső rétegeken olajfestéket alkalmazok, mely szintén pigment és különféle olajok keveréke.
És van még egy érdekesség: az utóbbi időben a humanizmus és a destabilizálása kezdett érdekelni. A környezetünk történéseinek egyszerre vagyunk áldozatai és tettesei. Ennek a kettősségnek a hatására elkezdtem savat is használni. Egyszerre építem, roncsolom és ki is maratom a festett felületeket, savas gesztusokkal is alakítom a képeket.
A témáidat mi alapján választod meg?
A csallóközi környezetből, családi szituációkból vagy a természetből jelenítek meg konkrét helyzeteket. Abból szeretek inspirálódni, amit megéltem, amiben éppen vagyok. Olyan személyeket festek meg, akiket ismerek, és akik közel állnak hozzám. A közvetlen közegemből választom ki a motívumokat, amiket belefestek a kompozícióimba.
Mit jelent a gyakorlatban, hogy a természetben festesz? Úgy kell elképzelnünk, hogy kitelepülsz egy állvánnyal, és a látvány alapján látsz neki az alkotásnak?
Igen, ilyenkor a látvány és az érzések alapján a szabadban alkotok. Például ma reggel közös munkát kezdtünk a műtermem udvarán zene és festészet összehangolásával. Én fél órával korábban érkeztem, és az időt arra szántam, hogy átéljem, átérezzem azokat a rezgéseket, fényhatásokat, amelyek körülvesznek. Mire a vászon elé álltam, már átjárt a látvány- és érzésvilág, így automatikusan indult a képfestés. De gyakran járok ki a Kis-Duna partján az erdőbe. Kedvenceim a dióspatonyréti területek, vagy van, amikor a kukoricásban festek. Ilyenkor kiszállíttatom a nagyméretű vásznaimat és a helyszínen kezdem el az alapozást.
Így a kép teljesen a része lesz annak a közegnek, ahol élsz.
A legújabb képen mindez jól érzékelhető. Most egy 4 x 2 méteres festményt készítek Helyet foglalsz? címmel. Ezen az itt élő hársfa és nyírfa szellős levélvilágából alakítottam ki a kompozíció közegét, és olyan fotelt és székeket választottam, amelyek gyerekkorom óta a szemem előtt vannak. Minden képelemhez személyesen kötődöm. A téma egy erős társkeresési szimbólum. Anyaghasználatában pedig a festék mellett a sár és a savmaratás is jelen van.
A sár mennyire tartós? Nem pattog le a vászonról?
A sarat enyvvel nagyon jól lehet fixálni. Ezt már a régi mesterek is így csinálták. A kasírozáshoz enyvvel kevert krétaport használtak. Mára kitapasztaltam egy saját receptet, és egyáltalán nem repedezik meg a felülete. Az persze kérdés, hogy 50–100 év múlva hogyan fog működni. DE mi, emberek is mulandóak vagyunk, így nem bánom, ha a képeim is mulandóak lesznek.
Mikor határoztad el, hogy ennyire a saját környezetedre fókuszálsz a művészetedben?
Dolán György 2013-ban elvitt egy szimpóziumra, ahol kisméretű képekkel kísérleteztem, és arra kerestem a választ, hogy mit is szeretnék kifejezni a művészettel. De igazából mindig természetes volt nekem, hogy a látványból indulok ki és természetes anyagokkal készítem el a festményeimet. Már a festészetem korai szakaszában is a származási környezetem jellemzőire fókuszáltam: a paraszti udvar, tyúkólak, istállók tereivel és perspektíváival dolgoztam. Majd következtek a szántóföldek és kukoricások. Ott kezdtem először nagy méretben dolgozni, és ott jöttem rá, hogy az energiáim a kis képekkel csak be vannak szorítva, míg nagy méretben igazán ki tudom magam fejezni. Sohasem vágytam mást festeni, mint ami előttem volt.
A festészet mellett tanítasz is.
Igen, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskolában 5. és 9. osztály közötti közel 400 diáknak tanítok rajzot. A tanítással az a célom, hogy felhívjam a gyerekek figyelmét a művészet fontosságára. Hogy kineveljek egy olyan generációt, amely nem veszi félvállról a művészetet, és odafigyel rá.
Hogyan tudod összeegyeztetni a tanítást a műtermi munkával?
A műtermem Hodosban van, 4 kilométerre Dunaszerdahelytől, ahol részmunkaidőben dolgozom. Ezt megelőzően két és fél évig szabadúszó művészként éltem, de hiányzott a társas környezet. A magányos festés nem állt jól nekem. Igazából abban a korszakban, amikor a művészetnek szenteltem minden időmet, kevésbé jó képeket festettem.
Más művészeti ágakban tevékenykedő alkotókkal közösen is dolgozol. Milyen aktuális projektjeid vannak?
Ürögi János zenész-zeneszerzővel közösen visszük a Hallod, amit látsz? című projektünket. Ő olyan hangokból komponálja a zenéjét, amelyhez a közvetlen környezetéből játszik fel. Az ő ötlete volt, hogy ötvözzük a vizualitást a hangokkal. Kíváncsi volt rá, hogy fel tudja-e venni az akciófestészet hangjait, például, ahogy kimosom az ecsetet, vagy ahogy felviszem a festéket a vászonra. A természetben feljátszott hangokat a stúdiójában komponálja meg. Legközelebb a kapolcsi Művészetek Völgyében mutatjuk be a legújabb verziót, amelyhez a felvett hangokat egy szetté alakítja. Ehhez festek egy nagy méretű képet. Ennek a kísérleti művészetnek a lényege, hogy megvan a saját ideje és tere, nem lehet megismételni. Egy hang a természetben nem tud kétszer ugyanúgy megszólalni, és én sem tudom másképp megfesteni az adott érzetet, mint akkor és ott. Hisszük, hogy érdemes összehangolni a két művészeti ágat, és ezen még sokat fogunk dolgozni.
Gyakran hajtasz végre festészeti akciókat. Mit gondolsz, hogyan lehet közel vinni az emberekhez a művészetet?
Amikor szabadtéren alkotok, úgy érzem, ezáltal akakítom a körülöttem lévők művészet iránti nyitottságát. Így számomra ezeknek az akcióknak fejlesztő, edukatív célja is van, és nagy örömmel végzem őket. Ilyenkor nagy méretű gesztusvázlatokat készítek, amelyekkel környezetem hangulatára, a mozdulatokra és a színekre összpontosítok. Számomra is akkora kihívást jelent, mint amekkora csodálkozást tudok kelteni a nézőkben.
Ezt az irányt egy mexikói utam során kezdtem el a Plaza Agilitán. Miközben a téren kávéztunk, tudatosítottam magamban, hogy én ebben a pezsgő közegben képtelen lennék műtermi körülmények között alkotni. Ezért vettem egy 100 méter hosszú papírtekercset, majd kiálltam, és a hangulatot, mozgást, a szekerek forgását, a gyerekek futkározását rögzítettem rajta skiccszerűen. A gesztus és az impresszió rögzítése volt a fontos, és nagy összpontosítás kell hozzá. Ez igazán interaktív festészet, mert szervesen kell hozzá a közönség.
Ugyanezt a munkát később Provence-ban is folytattam, legutóbb pedig a Dunaszerdahelyi Akadémiai Klub kért fel rá, ahol a focimeccs alatt rögzítettem a játék dinamikáját, helyzeteit, a szurkolás hangulatát. Az akciót több ezer ember láthatta a helyszínen és később a videókon is. Bár nem mindenki értette a festészet célját, a szervezők rendeltek hozzá funkciót is. Ezentúl a képem egy részlete szerepelni fog a szurkolói kártyán.
A képeidből és az egész lényedből sugárzik a dinamika. Mi az, ami igazán feltölt?
Legjobban a természet. De a festészetre rá kell hangolódni. Nekem is vannak olyan hónapjaim, amikor nem nyúlok ecsethez, de ezért nem büntetem magam. Hagyom érlelődni a gondolatokat, és igyekszem elkapni azt az energiát, amivel a lendületet belevihetem a képembe.
Ha nem festenél, mivel foglalkoznál?
Szénát gyűjtenék lovaknak.
Milyen háziállatod van?
Boka kutyám
Milyen szín lennél?
Sárszín
Mi a kedvenc helyed, ahol szeretsz csak úgy lenni?
Csallóköz, a dióspatonyréti móló a holtágon
Mit olvasol mostanság?
Horváth Márk – Lovász Ádám: A poszthumanizmus változatai
Fotók: Bach Máté/ Kultúra.hu
