Kisugárzásában van valami rendkívül megkapó: egyszerre kislányos, lázadó kamasz és vonzó nő. Mint mondja: útkeresésben van. Annyi bizonyos, hogy a klasszikus balett nem lett az ő világa, és egyáltalán nem az a legfontosabb számára, hogy szólista lehessen egy társulatnál. A Táncművészeti Egyetem után első évét a Szegedi Kortárs Balett gyakornokaként tölti, és a modern tánc világával ismerkedik.
Hogyan kerültél a tánc közelébe?
Érdekesen indult az utam. Betegen születtem, kifli alakban el volt deformálódva a talpam. Az orvos azt mondta, vagy tornáznom, vagy úsznom kell. Ez utóbbit választottam, de a langyos kismedencéből rövid idő után a hideg mélyvízbe dobtak. Elég vékonyka voltam, állandóan vacogtam és úgy éreztem, nem bírom tovább, ezért a szüleim átvittek a gyerektornára. Ekkor 4 éves voltam. Később ritmikus sportgimnasztikára jártam, ahonnan a Balettintézet (Magyar Táncművészeti Egyetem) előkészítőjébe vezetett az út.
Számomra a tornából nem következik egyenesen a tánc. Biztosan volt valami oka, hogy megérintett a balett.
Mindig is művészlélek voltam. Az alapfokú művészeti általános iskolában – ahol a tanulmányaimat kezdtem – sokat rajzoltunk, festegettünk, és ott is volt balettóránk. Édesapámnak mai napig van egy nagy doboza tele az akkori rajzaimmal. Édesanyámmal sokat jártunk színházba. Amikor megnéztük az Operaházban A diótörőt, látta rajtam, hogy teljesen elvarázsol, ezért vitt a táncmű előkészítőjére, ahol hamar szóba került a felvételi klasszikus szakra. A tanárom azt javasolta, próbáljam meg, mondta, hogy nem lesz könnyű dolgom.
Mit szóltak a szüleid, hogy ilyen fiatalon komollyá vált a szerelem a balett iránt?
Támogattak. Mindig, mindenben. Ha űrhajós akartam volna lenni, akkor abban.
Milyen élményekkel gazdagodtál a táncművészetin töltött éveid alatt?
Kaptam hideget, meleget. Az elején – ahogy sejteni lehetett – nagyon nehéz volt, konkrétan az első évben ki akartak rúgni. Végül kettest kaptam balettból, úgy voltak vele, nézzük meg a következő évet. Második osztályban Barna Mónika mesternő vett át minket, akivel azonnal megtaláltam a közös hangot. Meg akartam mutatni, hogy azért is végigcsinálom. Év végén már négyes lettem a főtárgyból, de utána sem volt könnyű a helyzetem, balettból soha nem kaptam ötöst, nem voltam a legjobbak között. Alkati problémám ugyan nem volt, de technikailag nem tudtam mindent megcsinálni. A kamaszévek is küzdelmesek voltak: jött a szerelem, a fiús problémák, a barátnős viták, és sok bajom volt magammal.
Sok-sok fordulópont és élmény volt az ott töltött időszak alatt. Azt soha nem felejtem el, amikor 13 évesen pas de trois-t táncoltam az Operaház színpadán. Kicsiként legnagyobb élményünk A diótörőben való részvétel volt. Testközelből csodálhattuk a felnőtt művészeket, közöttük mozoghattunk, figyelhettük, hogyan léteznek, dolgoznak, magunkba szívhattuk az Operaház légkörét. Minden előadás maradandóvá vált, amelyet az iskolával létrehoztunk: akár külső helyszíneken, akár a saját házi színpadunkon adtuk elő, vagy alkottuk mi magunk. Volf Katalin, Lőrinc Katalin, Sebestyén Katalin nagy hatással voltak rám, sokat köszönhetek nekik. Példamutató emberek.
Mikor kezdtél a klasszikustól a modern tánc felé fordulni?
Az utolsó három évben már éreztem, hogy a klasszikában nem tudok kiteljesedni. Volt egy olyan évem, amikor azt mondtam, hogy abbahagyom, hat év után belefáradtam. Anyukám viszont úgy vélte, amit elkezdtem, be kell fejezni. Elhatároztam, hogy megkeresem, mit szeretek igazán ebben a szakmában. Kurzusokra kezdtem járni, ahol a modern és kortárs tánc különféle területeivel ismerkedtem, elsőként Grecsó Zoltántól. Rajta keresztül ismertem meg azt a táncvilágot, ami akkor Pesten a Táncművészeti Egyetemen kívül volt.
Tetszettek Duda Éva és Pataky Klári koreográfiái is. Rendszeresen jártam a Jurányiba, a SIN-be, sok tanár sokféle workshopján megfordultam. Azt éreztem, hogy ez nagyon jó, ezt nagyon szeretném csinálni. Egy ideig ezek az órák adtak erőt, és az utolsó évben a képesítő vizsgámon is a modern részt élveztem jobban. Úgy voltam vele, rendkívül hasznos, hogy a klasszikus alapokat beépítettem a tudásomba, hogy a testtudatomat kifejlesztettem, de engem valójában a modern érint meg. Az a mozdulatvilág, amely jobban fókuszál a dinamikára, az érzelmek, gondolatok kifejezésére.
Hogyan kerültél Budapestről Szegedre?
Az utolsó félév a táncművészetin a munkakeresés időszaka, próbatáncokra jársz. A járvány azonban elmosta ezeket, és az egész osztályom izgult, hogy mi lesz velünk. Nem tudom, milyen felsőbb hatalmak akarták így, és hogyan lehetett ekkora szerencsém, de Juronics Tamás megkeresett, hogy szeretne megnézni privát próbatáncon. Két hét múlva gyakornoki szerződést ajánlott. Tanulni szeretnék még, és ez abszolút jó lehetőség számomra. Eddig egy másik műfajt gyakoroltam hosszú éveken át intenzíven és nem tanultam meg mindent, ami a modern tánchoz kell.
Komoly váltás, hogy a szülői házból elköltözve, távol a barátaidtól, a jól megszokott közegedtől másik városban, egyedül kezded építeni a karriered. Ráadásul még messzebbre is készülsz a távolabbi jövőben.
Fura dolog. Mindig hajt a vágy, hogy külföldön is kipróbáljam magam egyszer. Németország és Hollandia az álmom. Most 2 órára vagyok a korábbi életemtől, és meglehetősen hullámzó módon élem meg. Itt is ki tudok alakítani kapcsolatokat, és a magány is tud hasznos lenni. Időnként azonban megvisel a távollét a barátaimtól. Szétszóródott az osztályom, de tartjuk a kapcsolatot. Sokat videochatelünk és tartjuk egymásban a lelket. A Szegedi Kortárs Balett egyébként rendkívül befogadó csapat. Nem gondoltam, hogy ilyen könnyen beilleszkedem majd. Sokat nevetünk, de ha a munka azt követeli, feszített tempóban dolgozunk.
Egyelőre kisebb feladataim vannak, ami kezdetben elbizonytalanított, hogy jól végzem-e a dolgom. Az egyetemen ez mindig azt jelentette, hogy nem. Rá kellett jönnöm, hogy ez társulatokhoz kikerülve másképp van, és számomra most ez a lehető legjobb: egy-egy feladatra erősen koncentrálva bizonyítani. Megértettem, mennyi előny, hogy nem egy túlstresszelt helyzetbe kerültem rögtön. Lett időm erősíteni és magamtól betanulni szerepeket. Egyelőre keresem a helyem.
Melyik előadásban találkozhat veled a néző?
A Szegedi Kortárs Balett Coppélia, Carmina burana, A fából faragott királyfi című darabjaiban.
Mit szeretnél táncosként elérni?
Szeretnék a táncművészet területén mindent magamba szívni. Minél több helyen, minél több koreográfussal, különböző stílusú munkákban együtt dolgozni. Sok tapasztalatot gyűjteni életem során. Az a célom, hogy körbetáncoljam Európát.
Mi a hobbid?
Reformkonyha, dekopázsolás, kézműveskedés.
Mondj egy tulajdonságot, ami jellemző rád!
Kitartó vagyok. Édesapám arra nevelt, akkor se adjam fel, ha senki nem ért velem egyet.
Mi volt a legutóbbi kulturális élményed, ami nagy hatással volt rád?
Szeptember 23-án táncolhattam először a Carmina Buranában a Szegedi Nemzeti Színház színpadán. Felemelő érzés volt részese lenni egy ilyen volumenű produkciónak. Tudtam, hogy a darab hatalmas sikert arat, bárhol is adja elő a társulat, azt azonban nem gondoltam, hogy a járvány idején is ennyi néző jön, és ekkora tapsban lehetet részünk. Hihetetlen élmény volt. Mindenkit arra buzdítok, hogy viseljen maszkot és jöjjön színházba!
Nyitókép: Tarnavölgyi Zoltán. Fotók: Bobal Katalin–Bobal Photography
