Pénteki kultúrrandi Oláh Norbi festőművésszel

Ha lehengerlő építészetről beszélgetünk, a többségnek mondjuk a Reimsi katedrális vagy a Sagrada Família jut eszébe. Ezzel szemben Oláh Norbi a nyolcadik kerület omladozó tűzfalaiba és cserépvesztett háztetőibe szeretett bele. Félreértés ne essék: a művész képei „szociopornótól" mentesek, őt kizárólag a „csendes", lecsupaszított épületek érdeklik.

Festőként alkotsz, de a képeidet végignézve egyértelmű az építészet iránti rajongásod. Melyik jött előbb? Az ecsetek vagy a téglák?

Előbb az ecset. Mindig is a festészet érdekelt elsősorban, de az is igaz, hogy maga a téma felkeltette az érdeklődésem az építészet iránt. Azért kezdtem el épületekkel, utcákkal, terekkel foglalkozni, mert szeretném megfesteni a környezetemet. Szeretnék olyan témákat megragadni, amik minden irányban körülvesznek, és a maguk köznapiságában érdektelenek ugyan, de ha a vizuális leképezés segítségével ráirányítjuk a figyelmet, akkor rögtön érdekessé válnak. Mondjuk úgy, hogy ez egyfajta realista törekvés. Ilyenek a háztetők és tűzfalak egymásba érő sora a városban. Többször kaptam visszajelzést olyanoktól, akik figyelemmel kísérik a munkámat, hogy egy-egy kiállítás után maguk is elkezdik megfigyelni ezeket a struktúrákat.

Mi az, ami alapján rögtön beleszeretsz egy épületbe? Amitől úgy érzed, ezt muszáj megfestened?

Elsősorban mindig a kompozíció érdekel. Megfigyelem, hogy egy-egy képkivágatban milyen arányai vannak az épületeknek, az egymást metsző és párhuzamos egyenesek hogyan határozzák meg egy kép terét. Ezen kívül figyelem a kisebb struktúrákat és faktúrákat is, amit például a téglák és cserepek sokasága hoz létre. Rengeteget fotózok. Akkor szeretek a legjobban fotózni, amikor enyhe esős idő van, vagy egybefüggő vékony felhőzet takarja az eget. Ilyenkor csak indirekt szórt fények vannak, és nincsenek árnyékok. Nincs az, hogy a fotó egyik része kiég, vagy a másik része túl sötét, nagyon alaposan lehet megfigyelni az apró részleteket is.

A VIII. kerület különösen közel áll a szívedhez. Miért?

Tíz éve élek Budapesten, legnagyobb részben Józsefvárosban, és nagyon megszerettem ezt a városrészt. Régóta izgatott, hogy valamilyen módon foglalkozni kellene vele, de szerettem volna elkerülni a már megszokott kliséket, mint zsidók, cigányok, négerek, arabok, kínaiak, kurvák, stricik, csövesek, maffiózó politikusok.

Egyfelől elmúlt már ez a „Nyócker” romantika. Létezik még azért valamennyire, de erősen átalakul mássá.

Ezenkívül már sokszor megírták, megfilmesítették, elreppelték ezt a világot. Emellett igyekszek elkerülni mindenfajta tárgyiasító szociográfiai szemléletet. Ki nem állhatom a „szociopornót”.

Pedig a kerület ikonikus házain egyértelműen nyomot hagynak az ott élő emberek, helyenként a szegénység. Lehet ezt a kettőt egymástól függetlenül értelmezni?

A szocigrafikus ábrázolásokkal sokszor az a problémám, hogy nem csak megmutatja, hanem konzerválja is a kialakult képet. Szerintem az a korrekt, ha az ábrázolni akart közösségnek biztosítva vannak az ezközök (fotó, videó, festészet stb.), és lehetőségük van saját magukat megfogalmazni. Igazad van, a házakon, utcákon, tereken jelen vannak az itteni élet nyomai. Ezért is állítom, hogy nem egy elnéptelenedett szellemvárost ábrázolok. Legitimek a szociális értelmezések, de ezekre indirekt módon lehet következtetni, és nem közvetlenül, úgy, mint amikor például frontálisan van ábrázolva egy drogos hajléktalan a saját piszkában. Én csak szeretném elkerülni azt a helyzetet, hogy a szalonban, könnyedén borozgatva, intellektuális és kulináris élményektől eltelve kellemesen szánakozzunk ezeknek az embereknek a sorsáról. Szerintem a festészet nem alkalmas ennek a bemutatására.

Tavaly két hónapot Toszkánában töltöttél egy rezidencia programnak köszönhetően. Milyen benyomásod volt San Sanóról? Mi jellemzi az ott született alkotásaidat?

Igen, ez a dr. Kahan Éva Alapítvány ösztöndíja volt. San Sano egy csodaszép hely. Egy kis falu, ahol szintén nagyon érdekes az építészet. Nagyon szigorúak a szabályok, mint valami skanzenben, követni kell a tradicionális építészetet. Előfordul, hogy egy-egy épület tetőszerkezete csak pár évtizedes, de az alapja több száz éves. A falut szőlővel és olajfákkal borított dombok veszik körül, és ennek a falunak a határában van az a birtok egy gyönyörű villával, ahol eltöltöttem ezt a két hónapot. Az első és legfontosabb benyomásom az volt, hogy ez nekem túl szép, túl tökéletes.

A nyolcadik kerületben érdektelen vagy egyenesen taszítónak tartott látványokról állítom, hogy szépek. San Sanónak pedig kár bókolni, tudja magáról, hogy tökéletes.

Ez bénítóan hatott, de aztán belementem egy formai és technikai játékba, ahol megint csak a struktúrákat megfigyelve felállítottam egy rendszert és ez alapján festettem meg ezt a hatvannégy darabból álló sorozatot.

Viszont élőlényeket se ezeken, se a budapesti képeiden nem ábrázolsz. Mi az oka ennek?

Azt szeretném, hogy a képeken csend legyen. Mindenfajta auditív és vizuális zajtól szeretném mentesíteni a megfestett témát. Nincsenek emberek, autók, feliratok, hirdetések, reklámok. Nincsenek vetett árnyékok, csak árnyalatkülönbségek vannak, amik arra szolgálnak, hogy érzékelhetőek legyenek a térbeli viszonyok. Nincsenek tükröződő fények, ezért sötétek az ablakok. Nincs megfestve az égbolt sem, nincs jelölve sem az évszak, sem a napszak. Minden képen van egy erős perspektívakorrekció (általában a függőlegesen összetartó egyenesek párhuzamossá vannak transzformálva), hogy még erősebben az épületek által alkotott kompozíció érvényesüljön. Az emberek jelenléte egy narratívát adna hozzá, ami elvonná ettől a figyelmet.

Digitális és manuális technikákat is alkalmazol. Mi alapján döntöd el, hogy melyiket vedd elő?

Ritkábban a téma kidolgozása követel meg egy-egy technikát, de leggyakrabban pillanatnyi kedvemtől függ. Dolgozok olajjal, akvarellel, filctollal, ceruzával, pasztellel, tussal, szénnel és még sorolhatnám. És persze időnként készítek digitális rajzokat, vagy fotómontázsokat.

A képzőművészeti tevékenységet elsősorban intellektuális munkának tartom. Nagyon fontos az, amit a műtárgy állít, ez a legfontosabb kérdés minden esetben.

Viszont nem emiatt vagyok festő. Maga a festés, vagy rajzolás folyamata egy elemi tapasztalat számomra, egy flow élmény. Egyszerűen boldogságot okoz valamilyen eszközzel valamilyen anyagot valamilyen felületre felvinni. Van bennem egy elég erős birtoklási vágy, minél többféle dolgot felhalmozni, amivel dolgozhatok. Ebben nagy szerencsém van, mert van egy mecénásom, akitől nagyon sok támogatást kapok, és a legprofibb alapanyagokkal és eszközökkel dolgozhatok.

Van titkod erre a bizonyos flow-élményre?

Nincs titok. Nagyon szeretek festeni. Gyakran festek 10-15 néha 20 órán keresztül, és nem bírom letenni az ecsetet, amíg le nem ragad a szemem. Szerintem egy művésznek nem szorgalmasnak, hanem megszállottnak kell lennie.

Min dolgozol jelenleg?

Nagyjából három éve foglalkozom a Háztetők-tűzfalak témával. Ez most lezárult. Most festek egy sorozatot, ami szintén épületekkel foglalkozik, Ritmus munkacímet adtam neki egyelőre. Ezek négyzetalapú olaj-vászon képek. Olyan épületeket ábrázolok rajtuk erős perspektivikus torzításban, amelyeken nagyon erős geometriai és ritmikai elemeket lehet felfedezni. Ezenkívül a beton szürkéje érdekel, amit igyekszek konfliktusba állítani erős élénk színű homogén hátterekkel. Ez után, a következő év elején biztosan belekezdek egy új témába. Van több ötletem is, még nem döntöttem el pontosan melyiket kezdem el, ezért nem árulom el ezeket előre.