Pénteki kultúrrandi Perrinnel, azaz Palotai Somával

Ugyan jó pár éve zenélsz aktívan, mégis megkérlek, hogy kicsit ugorjunk vissza: minek a hatására döntötted el, hogy ezt az utat választod?

Ez az út részben ki volt párnázva annyiban, hogy gyerekkorom óta zenélek, már egészen korán beírattak zeneiskolába. Apám klasszikus zenész, anyukám is konzit végzett, egyértelmű volt, hogy erre a pályára állítanak. Már háromévesen kánonban énekeltem anyukámmal. Tehát az, hogy zenével fogok foglalkozni, számomra mindig evidens volt.

A Perrin név téged takar, sokat dolgoztál egyedül, de mostanra van mögötted egy fix zenekar. Hogy állt ez össze?

A felnőttkorba lépés eléggé elvette az önbizalmam, és a laptopom mögé bújtam, instrumentális zenéket kezdtem gyártani szoftveresen, illetve ha volt benne ének, akkor vokálmintákat használtam. Aztán ahogy újra elkezdtem hinni magamban, rájöttem, hogy azért énekelni még tudok. Megírtam az első EP-t, a Lay Downt, ehhez Harmath Soma barátomat kértem segítségül, aki dalszerzőtársként is közreműködött a kislemezen. Valahogy elő is kellett adni ezt az anyagot, amiben szintén Soma segített, így ő lett a zenésztársam a projektben. Majd amikor beneveztünk a Kikeltető alternatív tehetségkutatóra, szerettük volna felturbózni a produkciót, ekkor jött képbe Czirják Tamás dobon. Fejlődtünk, születtek a dalok, lejártunk a stúdióba, ahol egyre több kolléga csapódott hozzánk, és organikusan körém épült egy csapat, akikkel imádok dolgozni.  

Teljesnek érzed a felállást, megvagytok?

Ez a karrier szerintem sosem volt kiszámítható, egyszerű, mindig történnek nem várt változások. Például az, hogy Harmath Soma, a „másik Soma”, vagy ahogy még hívjuk, a „jó Soma”, aki nélkül nem valósult volna meg ez a projekt, idén elhagyja az országot, külföldre költözik. Természetesen ő örökös tagja lesz a formációnak, de most azt kell megoldanunk, hogyan tudjuk pótolni, amikor nincs velünk. 

Tegyük fel, hogy valaki még nem hallott rólatok. Mit mondanál neki, milyen a Perrin?

Ha azt mondom, hogy hiánypótló, az valószínűleg nagyképű és ellenszenves lehet az olvasónak, de itt kifejezetten a stílusra gondolok, amiben találkozik a soul, az indie, a funk, a synthpop és mégsem teljesen mainstream. Azok a külföldi zenekarok, előadók, akik inspirálnak, nemzetközileg sok esetben popzenészeknek számítanak, de nálunk még ez a kifejezés egészen más réteget takar. Szóval én csak igyekszem minőségi popzenét írni, belevinni egy kis humort, és kihozni egy olyan albumot, ami angol és magyar dalokból áll vegyesen.

A Yettel Stage projektjében tavaly fiatal, új zenészek és zenekarok nyertek lehetőséget, hogy együtt dolgozzanak neves előadókkal, valamint koncerteztetek is. Milyen élmény volt, miket tanultál, kaptál a dologtól?

Érdekes volt megtapasztalni ezt a fajta hájpot, meg azt is, hogy egy magyar szuperprodukció hogyan működik, mekkora stábbal, milyen technikával dolgoznak. Az Álomnapló című dalomhoz készült klip forgatása hatalmas élmény volt, meg persze a zárókoncert a Szabadság téren. Idén azonban kevesebb energiát szeretnék fektetni a koncertezésbe és annál többet a zeneírásba, hogy minél több dal készüljön.

Hogy látod, milyen lehetőségei vannak ma itthon a fiatal zenészeknek, zenekaroknak?

Ez elég összetett, mert egyszerre nagyon megnehezíti a szakmát a Covid és a háború okozta gazdasági helyzet, közben pedig indulnak olyan kezdeményezések, amik próbálnak segíteni a feltörekvő zenészeknek. Az mindenképpen pozitív, hogy sok friss és erős produkció született az elmúlt évek során, ami inspirálóan hat a szcénára. 

Mik a legnagyobb kihívások, amikkel szembe kell nézni?

Legyőzni a saját kishitűségemet, nem elveszni a szakmával járó éjszakázásban, anyagilag stabilnak maradni, nem elszállni a sikertől, nem összetörni a sikertelenségtől, hogy ne másokhoz mérjem magam, hogy annak ellenére leüljek zenét írni, hogy egyáltalán nem vagyok flow-ban. 

Hogy zajlik az alkotói folyamat? Tőled indulnak a dalok, ha jól gondolom. 

Szinte mindent dalt én írok meg, szövegestül, mindenestül, aztán a stúdióban és a próbateremben mindenki hozzárakja a saját részét.

Mikből inspirálódsz, hogy működsz mint alkotó?

Én elég lelkes vagyok más előadók iránt, akár hazai, sőt a környezetemben, a saját zenekaromban lévő zenészekért. Inspirál a tehetség, ha esetleg irigykednék, azt is inkább átkonvertálom egy olyan érzéssé, hogy nekem is meg kell ütnöm azt a szintet. Folyamatosan új zenék után kutatok a különböző platformokon, de ami a tuti recept nálam, az az utazás. Egy új ország, egy másik város, az erdő, a part, a hegy, ezek az elcsépelt dolgok nagyon jó hatással vannak rám. 

2023-ban érkezik az első Perrin-nagylemez. Mesélsz róla egy kicsit? Hogy álltok?

Annyit elárulhatok, hogy tavasszal jelenik meg az első szám, és sok közreműködő lesz a lemezen, haziak és külföldiek egyaránt, rapperek, énekesek és producerek is. 

Eddig egy magyar nyelvű dalotok jelent meg. Várható esetleg a nagylemezen több is?

A lemeznek két oldala lesz, mint az éremnek, az egyik oldalon magyar, míg a másikon angol nyelvű számok lesznek. Erről egyelőre ennyit. 

Mit csinálsz, amikor nem Perrinként zenélsz?

Van egy polgári állásom, kommunikációs szakemberként melózom egy cégnél. Ezen kívül sokat dolgozom a Perrin arculatán is, igyekszem aktívan részt venni a social médiában. Természetesen rengeteget bulizom és oszlopos tagja vagyok az éjszakai életnek, ezt hiába is tagadnám. De idén leszek 30 és ezt érzem is. ?

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

#pénteki kultúrrandi