Pénteki kultúrrandi Pusztai Lőrinc filmessel, videós tartalomgyártóval

Budapesthez és Debrecenhez köthető munkáid is vannak. Az utóbbi a szülővárosod?

Igen, Debrecenben születtem és éltem húszéves koromig. Ezután az egyetem és valamennyire a munka is Budapestre szólított.

Hét éve foglalkozol videókészítéssel, de gondolom, már előtte is érdekelt a filmek világa. Hogyan kezdődött ez a szerelem?

Talán az animációs meséktől indult. Ovisként és alsósként rengeteg mesét néztem. Alkottam több saját „meseuniverzumot” is egyedi karakterekkel és történetekkel, sokszor képregényként megrajzolva őket.

Idén diplomáztál, de már 2019-ben, 19 éves korodban elkészült 65 perces, Tenebris című horrorfilmed.

2019-ben a videókészítés és annak tanulása a napjaim szerves részévé vált. Akkoriban elég kevés munkám volt, és sokat szorongtam amiatt, hogy nem tudom megmutatni a tudásom. Ebből készült egy év alatt a Tenebris, amit dráma tagozatos, gimis ismerősökkel hoztunk össze. Borzasztó nehéz volt, de nagyon megérte.

Hogyhogy az első filmeddel éppen olyan műfajba vágtad a fejszéd, ami nem a kedvenced?

Igazából véletlenszerű volt, hogy horrorfilmet csináltunk. Egyrészt nagyon érdekelt az, hogy milyen eszközökkel lehet kiváltani a nézőkből a félelem érzését, másrészt paráztam horrorfilmeket nézni, így viszont rá voltam kényszerítve, hogy legyőzzem ezt a félelmemet.

Milyen volt a film fogadtatása?

Meglepően jó, a visszajelzések alapján a legtöbben teljesen bele tudtak helyezkedni a történetbe. Gondoltam amúgy, hogy a barátainkat, ismerőseinket érdekelni fogja, hiszen gimisek nem gyakran készítenek 65 perces filmet. Már az elkészítés során is láttuk, hogy sok része amatőr lesz, de egyrészt mindenki így kezdi, másrészt a körülményeinkből így is kihoztuk a legtöbbet. A fő cél a tanulás volt, és azt szerintem kimaxoltuk.

A Tenebris esetében rendezői, produceri, forgatókönyvírói, operatőri és vágói feladatokat is elláttál. Eszerint az egyetem előtt már tanultál valahol-valakitől mindezek fortélyairól?

A tudásom jelentős részét ingyenes YouTube-videókból szereztem. Rengeteg olyan embernek köszönhetek elképesztően sokat, akikkel életemben nem találkoztam és egy szót sem beszéltem. Nagyon hiszek az online tanulás erejében. Tény, hogy nem könnyű és nem gyors folyamat, de bárki számára könnyen elérhető, és hosszú távon kifizetődik. Én valahol öt-hatezer óra videó- és filmkészítéssel kapcsolatos elfogyasztott tartalomnál járhatok, és biztos vagyok benne, hogy ha ennyi időt bárki bármibe beletesz, elég jó szintre el tud jutni általa, bármiről is legyen szó.

Egyébként a filmkészítés mely feladatkörei érdekelnek a legjobban? Az egyetemen milyen szakra jártál?

Televíziós műsorkészítő szakra. Sok különböző része érdekel a filmkészítésnek, és sokat kipróbáltam már közülük. Az elmúlt években viszont úgy éreztem, hogy érdemes lenne specializálódni. Sokáig a rendezői és az operatőri szakma között vacilláltam. A képalkotás jelenleg jobban vonz, ezért ősztől mester szakon filmoperatőrként fogok továbbtanulni. A rendezést viszont biztosan nem hagyom el, és a többi területről sem mondok le végleg.

Augusztus 7-én a budapesti Cinema City Arénában debütál a diplomafilmed: a húszperces sci-fi/történelmi film Negyedik Dimenzió.

Mindig is imádtam a történelmet, és az is nagyon foglalkoztat, milyen lesz az életünk a jövőben, ezért játszódik a történet 2050-ben. „A történelem ismétli önmagát” mondás szerintem nagyon igaz: az élet minden területén ugyanazok a folyamatok ismétlődnek, amiket korábban már láttunk. Ha jobban megismerjük a múltunkat, bizonyos jövőbeli helyzetekre fel tudunk készülni, és már lehetnek rájuk megoldásaink.

Eleve tervben volt egy következő, komolyabb játékfilm elkészítése ezekben az években, így valamennyire kapóra jött, hogy a Negyedik Dimenziót diplomafilmként is le tudtam adni. Amúgy indirekt módon három, direkt módon egy éve dolgozom ezen a filmen, és több mint százötven embernek köszönhető, hogy ilyen minőségben összejött. Szerettem volna ezt a folyamatot méltó módon megkoronázni, ezért több nagyobb városban is lesznek alkalmi vetítések, de a premier lesz a legnagyobb durranás. A belépés regisztrációhoz kötött, de ingyenes. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Olyan elismert színészekkel dolgozhattatok, mint Csőre Gábor, Rába Roland, Schneider Zoltán – és még folytathatnánk a sort. Mégis kis költségvetésű projektről van szó. Hogyan sikerült az ügynek megnyerni őket, és milyen volt a közös munka?

Az egyetem egyik nagy hozadéka, hogy néhány ember révén bárkihez elérsz a filmes, tévés, színházi világban. A filmben szereplő színészekhez is így szereztem kontaktot. A beszélgetések alapján a közreműködésük gesztus, hogy támogatják a következő generációkat, ami természetesen nagyon jólesett nekem.

A közös munka mindenkivel szuper volt. Kicsit még szürreális, hogy kikkel forgattam együtt, kiket instruáltam – én, aki nagyon minimálisan tanultam rendezést profi keretek között. Ennek ellenére egy percig sem éreztem úgy, hogy a színészek ne vettek volna komolyan.

A műfajválasztás itt sem épp szokványos, hiszen viszonylag kevés a magyar sci-fi, ráadásul ez első látásra költségesebb koncepciónak tűnik... Mi indokolta a döntést?

Imádom az idővel való játékot, és a sci-fi műfaj teljesen erre épül. Úgy voltam vele, hogy ha előzetesen felmérem, milyen lehetőségeim vannak a helyszín, a látványvilág és a stáb szintjén, akkor megvalósítható lesz az ehhez igazított történet. Egy fokkal nehezebb úgy forgatókönyvet írni, hogy egyfolytában abban kell gondolkodni, mi elérhető számodra, de szerintem ha pici költségvetésből dolgozol, célszerű így hozzáállni.

A két film között szerinted miben fejlődtél a legtöbbet?

Nehéz kérdés, mert minden lehetséges téren óriásit fejlődtem az előző filmhez képest. Amit viszont kiemelnék, az a kitartás képessége. Filmet csinálni elképesztően nehéz és hosszadalmas folyamat, amire még további komplikációkat tesz rá, ha plusz igényeid vannak, például ismert színészekkel, több helyszínen, komolyabb stábbal akarsz forgatni. Végtelen mennyiségű probléma, variálás, visszautasítások sorozata, és olyan opció nincs, hogy „mindegy, akkor hagyjuk”. Muszáj megoldani. Ennek technikai oldala (például ha egy helyszín visszautasít, akkor tudod, milyen egyéb helyszínek jöhetnek még szóba forgatáshoz), illetve ritkábban taglalt lelki oldala is van. Minden projekt esetében emberek idejével, energiájával, bizalmával és pénzével játszol. Ezt a terhet, amikor ki sem látsz a problémákból, néha nehéz kezelni, és sok téren állandó a bizonytalanság. Szerencsére a mostani filmnél előforduló cifra helyzetek még jobban megerősítettek abban, hogy sokkal többre vagyok képes, mint eredetileg gondoltam, és emiatt a stressztűrő képességemet hétköznapi dolgok már nem is nagyon tudják kikezdeni.

A Negyedik Dimenzió készítése során milyen feladatköreid voltak?

Az előző filmemnél erősen polihisztor szerepben voltam, mert nem volt más választásom. Örültem, ha találtam valakit, aki bizonyos posztokon egyáltalán besegít, nemhogy az egészet rábízzam. Ott megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor nagyjából 13 munkakört viszel egyszerre. Konklúzióként azt mondanám, hogy nem hiába olyan hosszúak a stáblisták: egyetlen ember normál keretek között nem képes elvégezni ennyi feladatot.

A mostani filmemre készülve már tudtam, hogy ezt nem akarom. Egyrészt egészségileg és lelkileg sem jó, másrészt csapatban alkotni sokkal izgalmasabb. Harmadrészt nem értek és nem is érthetek mindenhez: muszáj olyan embereket bevonni, akik okosabbak és jobbak nálam az adott területen. A mostani projekt során forgatókönyvíró, producer, rendező és vfx-es (speciális effektek készítője – a szerk.) voltam, de több poszton is rengeteg segítséget kaptam.

A közönségtalálkozóval egybekötött vetítések becsületkasszáival fesztiválnevezésekre gyűjtötök. Milyen terveket szövögettek ezzel a filmmel?

Az eredeti koncepció minisorozat volt: három időutazás a magyar történelemben. Ebből gyúrtunk nagyjátékfilmet, majd az anyagi és időbeli korlátok miatt, amolyan kedvcsinálóként készült el a kisjátékfilm. Fontos cél számomra, hogy ezzel a verzióval betekintést tudjunk adni a nézőknek abba az egyedi univerzumba, amit alkottunk, és azt is meg tudjuk mutatni, hogy képesek vagyunk limitált körülmények között is kihozni egy ilyen szintű filmet. A különlegessége viszont akkor jönne ki ennek a koncepciónak, ha a magyar történelmi korokon átívelő időutazásokat is megtekinthetné a néző. Nagyon örülnék, ha valamilyen módon sikerülne elkészíteni a teljes sztorit, ahhoz viszont nagyobb mértékű anyagi támogatásra lesz szükségünk. Arra gyűjtünk, hogy filmfesztiválokon nagyobb esélye legyen a filmnek eljutni a megfelelő emberekhez.

A filmek mellett kreatív videótartalmak gyártásával is foglalkozol.

Szabadúszóként online videós tartalmak és hirdetések elkészítésével foglalkozom vállalkozók és cégek számára. Van, hogy mások hasonló projektjeiben veszek részt, és az is előfordul, hogy én felelek a projektért. Mindig azt csinálom, amit éppen megkíván az adott projekt (rendezés, fényképezés, világosítás, vágás, hangutómunka, vfx).

Közösségi oldalaidon is aktívan gyártod a kontentet, mégpedig a filmezés világával kapcsolatos érdekességekkel. Ez is hosszú távú projekt?

Egyelőre nem tudom. Ezeket a típusú tartalmakat azért kezdtem el gyártani, hogy minél több ember megismerjen, és elhiggyék: értek ahhoz, amit csinálok. Ha működött a stratégiám, innen már csak egy karnyújtásnyira van az, hogy „megjelent a filmem, itt tudsz jelentkezni a vetítésekre”. Mivel hamarosan bemutatják a filmet, nem biztos, hogy lesz értelme folytatni.

Milyen terveid vannak?

Természetesen nagyon örülnék, ha elkészíthetnénk ennek a filmnek a nagy változatát, de sajnos ez eléggé bizonytalan. Ami biztos: filmoperatőr mester szakon tanulok tovább, vagyis következik még két egyetemi év. És van egy vígjátékötletem, amit a következő években nagyon szeretnék megvalósítani.

#pénteki kultúrrandi

Portréfotók: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu