Szabó Réka Vivien nevét egy kaliforniai zenekar, a Hello Forever nemrég megjelent klipje alatt szúrtam ki, és rögtön nyugtáztam is magamban, hogy mennyire menő már fiatal magyar látványtervezőként Los Angelesben tevékenykedni. Réka a tengerentúlon született magyar szülők gyermekeként, de hattól huszonöt éves koráig Magyarországon élt, majd úgy döntött, hogy – egészen filmbe illően – Hollywoodban csinálja meg a szerencséjét. Ez sikerült is, hiszen azóta talpraesettsége, egyéni stílusa és a látványtervezés iránti szenvedélye sok izgalmas együttműködésben és filmes alkotásban érvényesülhetett már.

Az eddigi projektjeid listáját elnézve az jut az ember eszébe, hogy „igen, Réka megtalálta álmai hivatását”. Mikor kezdődött ez a szerelem a filmes szakma iránt?

Mindig nagy filmrajongó voltam, de gyerekként inkább a festés, a fotózás és a zene érdekelt. Kicsivel több mint tíz éve, az egyetem első évében jött a nagy „aha-pillanat”, amikor egy mozifilmről csalódottan jöttem ki, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy én mit csináltam volna másképp. Akkoriban még rendező akartam lenni, annak ellenére, hogy tudtam, nagyon kevés a női rendező. Erre szerettem volna rácáfolni, és megmutatni, hogy én akkor is filmkészítő leszek. Csak egy-két évvel később tudatosult bennem, hogy nem a rendező felel a látványért, és hogy látványtervező is létezik, aki a filmek színvilágát, stílusát, berendezését találja ki. Ekkor jött a második megvilágosodás: hogy ennél tökéletesebb munkát el sem tudok magamnak képzelni. Gyerekként titokban egyfolytában alaprajzokat készítettem, lakberendezési képeket vagdostam tanulás helyett.

Hiszem, hogy minden ember számára létezik egy eleve elrendelt hivatás, csak meg kell találnia.

Stredni Vashtar

A diplomádat 2013-ban, művészetmenedzsment szakon szerezted. Onnantól kezdve milyen mérföldkövek vezettek mostanáig?

Egyetem után szinte rögtön független, illetve BKF-es (ma Budapest Metropolitan Egyetem) rövidfilmek látvány- és jelmeztervezője lettem. Autodidakta módon tanultam meg a látványtervezés minden trükkjét. Egy évvel a diplomaszerzés után, 2014-ben producerasszisztensként helyezkedtem el a Moviebar budapesti filmprodukciós cégnél, ahol a gyártásban és reklámokon dolgoztam. 2015-ben költöztem vissza Los Angelesbe az édesapámhoz. Nulla ismeretséggel indultam neki Hollywoodnak, ezért először az American Film Institute-nél (AFI) jelentkeztem önkéntes berendezőnek egy vizsgafilmhez. Itt akadt meg rajtam a rendezőnő szeme. Rögtön fel is kért, hogy készítsem el a következő rövidfilmjének látványtervét.

Az AFI-ról tudni kell, hogy az évfolyam 25 rendezője minden vizsgaidőszakban 25 filmet készít el, de egy évfolyamban csak tíz látványtervező van. Ezért minden rendező, aki látványtervező nélkül marad, külsőst kell hogy keressen. Ennek köszönhetően, ajánlásokon révén épültem be az AFI köreibe, ahol végül hét kisfilm látványtervét készítettem el, és tulajdonképpen ugyanazt a gyakorlati tapasztalatot szereztem meg, mint azok, akik a látványtervező mesterképzésre jártak. Az ott szerzett közvetlen és közvetett ismeretségekből építkezem a mai napig.

Jelenleg főleg a Livetime TV (a Hallmarkhoz hasonló tévécsatorna) thriller nagyjátékfilmjein dolgozom látványtervezőként, illetve on-set prop masterként, amit otthon, Európában supervising art directornak hívnak.

Blokk

Mely munkáidra vagy a legbüszkébb?

Azokra, amelyek esetében a legnagyobbat fejlődött a dizájn a forgatókönyv elolvasásától a forgatáson megszületett végtermékig.

Amikor forgatáson vagyunk, és a csapattal együtt azt nézzük a monitoron, hogy igen, életre kelt a filmünk, összeértek az ízek.

Amellett, hogy rengeteg munkát tesz bele mindenki, sokszor rajtunk kívül álló tényezők teszik még élőbbé a filmet, például amikor egy drámai jelenet legtökéletesebb pillanatában elkezd fújni a szél.

Az egyik legkiemelkedőbb projekt, amire büszke vagyok, az első világháborúban játszódó The Great War című film, amelyben Ron Perlman (Hellboy) és Billy Zane (Titanic) színészekkel dolgozhattam együtt. Kihívás volt, mert Ron Perlman létező történelmi személyt, Pershing generálist alakította, és ez teljesen új terep volt számomra az addig megszokott fikciós karakterekhez képest. A történet 1918 novemberében játszódik Dél-Franciaországban, az amerikai főhadiszálláson. Nem volt elég utánanéznem a korabeli berendezésnek, az építészetnek és az amerikai első világháborús hadsereg felszerelésének, de Pershing generálisról is mindent meg kellett tudnom, és a díszletnek még esztétikusnak is kellett lennie! Életrajzokat olvasgattam, archív képeket kutattam fel, ami hatalmas segítség, de az enyém volt a felelősség, hogy Pershing „hadi irodáját” a legkorrektebb módon rendezzem be. Ki kellett derítenem, hogy volt-e akkoriban elektromosság a dél-franciaországi vidéken, és ha volt, milyen lámpákkal világítottak, nyomtattak-e színes térképet, vagy hogy milyen kommunikációs eszközöket használtak…

Ron Perlman mint Peshing generális a The Great War című filmben

Éles váltás: a Hello Forever klipje mellett is láthatjuk a neved mint látványtervezőét. Ebbe a projektbe hogyan csöppentél bele, és milyen volt? Ez volt az első klipes munkád?

Látványtervezőként ez volt az első klipem. Egy filmes barátnőm ajánlott be, és mindössze két nappal a forgatás előtt vettek fel. Nagyon nehéz volt ilyen rövid idő alatt felkészülni. Ráadásul négy hónap karantén után erre a munkára kértek fel elsőként. Sokat kellett rögtönözni, hogy minden összejöjjön. A tükröket a forgatás reggelén, a nappalimban vagdostuk háromszög alakúra. Topangában, a zenekar óceánra néző telkén forgattunk, szinte giccsbe illő, vattacukorszínű naplementében, éjszaka pedig a telihold világította meg az óceán vizét.

Egy ilyen feladatnál hogyan vágsz bele a tervezésbe, milyen kiindulópontok tudnak segíteni?

A videóklip rendhagyó munka volt, és leginkább a rendező koncepciója meg a zene jelölte ki az irányt. Narratív projektekben elsősorban a forgatókönyv és a forgatási helyszín befolyásolja a dizájnt. Van, amikor már a forgatókönyv elolvasása után egyértelmű szinte minden, de a legtöbb projektnél fontosak a rendezővel és operatőrrel közösen megbeszélt irányvonalak.

A díszlettel segíteni akarom a rendező mondanivalóját, amellett, hogy megteremtem azt a képi világot, amelybe az egész történet illeszkedik.

A díszlet és a kellékek alá kell hogy támasszák a karaktereket, a sztori hangulatát, pszichológiáját. Emellett ott vannak a történelmi filmek, amelyekhez rengeteget kutatok, olvasok, filmeket nézek, információkat gyűjtök, hogy a forgatókönyvhöz illő látványt meg tudjam teremteni. A tervezés után kellékházakba látogatok el, a Warner Brothers és a Universal Studios saját gyűjteményeiből is válogatok. E „terepszemlék” révén is inspirálódom. És a büdzsé is kijelöli a mozgásteremet.

Olvastam, hogy a belsőépítészet még mindig érdekel. Inkább inspirációs forrás számodra, például a filmekhez, vagy konkrétan munkáid is vannak?

A díszlettervezés és a belsőépítészet/lakberendezés elég szorosan összefonódik, főleg ha modern kori filmhez tervezel. Fontos tisztában lenni a különböző stílusokkal, irányokkal, hogy szabadon mozoghassunk a stílusok között, és akár irányítottan össze is keverjük őket, hogy eklektikusabb összhatás jöjjön létre. Imádok lakberendezési oldalakat bújni, de nem dolgozom lakberendezőként. A pandémia előtt egy évig Billy Zane-nel dolgoztam egy étterem látványtervén, de a karantén miatt azt a projektet sajnos jegelték.

Van egyéb kreatív hobbid, amit nagyon szeretsz?

Fotózom, zongorázni tanulok, receptekkel kísérletezem, egyébként pedig amikor csak tudok, túrázni viszem a kutyusom. Most a Covid miatt amúgy sem nagyon lehet mást csinálni.

Kedvenc filmes látványvilág: Stilizált történelmi filmek
Kedvenc film: Nagyon sok van! Nehéz lenne egyet kiemelni: Black Swan, Inception, Amelie, The Book Thief, About Time, Jojo Rabbit, Never Let Me Go, Westworld, I. évad, Portrait of a Lady on Fire
Három zenekar, akiknek szívesen látványterveznél klipet: Muse, Metallica, Ludovico Einaudi
Egy város, ahol szívesen élnél: Portland (Oregon)
Álommeló: Megteremteni egy teljesen új fikciós világot, amelyben nem áll meg a dizájn a szép díszletnél, mert vizuálisan létre kell hozni egy fiktív civilizációt a történelmével, legendáival, nyelvezetével együtt. Mint például Wakandát a Black Pantherben, amelynek látványtervezője, Hannah Beachler Oscart kapott munkájáért. De további példának ott a Gyűrűk Ura és a Harry Potter is.
A legjobb dolog Los Angelesben: A nemzetközi diverzitás és a rengeteg kutya.