Pénteki kultúrrandi Szendrei Judit bélyegművésszel

Szendrei Judit közgazdász gyerekként lelkes bélyeggyűjtő volt, de akkor még nem sejtette, hogy később ezek az apró lapocskák milyen fontos szerepet fognak betölteni az életében. Mára szenvedélyévé vált a „bélyegekkel való festés”: komplex kompozícióival kiállításokon, vásárokon vagy éppen a tiranai királyi palotában találkozhatunk. A héten vele beszélgettünk.

Hogyan született az ötlet, hogy bélyegekből alkoss képet? 

Gyerekként, mint sokan mások, én is gyűjtöttem bélyegeket. Később, anyaként azt gondoltam, hogy a gyerekeimet is biztosan érdekelné ez a világ. Ezért az akkori munkahelyemen az iktatóban dolgozók nekem adták az érkezett levelek borítékjait ahelyett, hogy kidobták volna. Hazavittem őket, de hamar kiderült, hogy ez már nem a gyerekeim világa, így a bélyegek bekerültek a szekrény mélyére. 

Nagyjából tíz év múlva vettem elő a dobozokat, amikor valamiféle hasznos elfoglaltságot kerestem Zsófi lányomnak, aki Down-szindrómás. Elkezdtünk egy nagy projektet: áztattuk, szárítottuk, rendszereztük a bélyegeket. Majd, amikor ezzel megvoltunk, ki kellett találnom a folytatást. Képek készítésébe kezdtem.

Mi volt az első mű, ami megszületett?

Az első képemet 2015-ben készítettem, amit azonnal megsemmisítettem, mert nem tetszett. Egy magyar bélyegsorozat különböző színű darabjait koncentrikus körökben helyeztem el. A következőt képet dekupázzsal, szalvétatechnikával készítettem kartonra, Virágkörök címmel. Ez már nem a fürdőkádban végezte, egy munkatársam beleszeretett, így az övé lett.

Változott azóta a technikád?

Azóta vizes bázisú ragasztóval farostlemezre dolgozom. Kezdetben a bélyegeket egészben használtam fel, szépen sorban egymás mellé rakva őket. Most már az ollót is bátran használom, és van, amikor az ív hátuljára nyomtatok: ezzel magam állítok elő egy speciális bélyeget. 

Hogyan szerzel ennyi bélyeget?  

Kezdetben még vásároltam, vannak hazai és külföldi árverések is, ahol akár több kiló használt bélyeget meg lehet venni. Sokat kapok ismerősöktől, és vannak bélyeggyűjtő barátaim, akikhez mindig fordulhatok. Támogatóim között van a Magyar Posta Filatéliai Osztálya, a Magyar Honvédség Gábor Áron Bélyeggyűjtő Köre Mándi Tibor vezetésével és Sutóczki Csaba bélyeggyűjtő is.

Hogyan tárolod a sok-sok, még felhasználás előtt álló bélyegeket? 

Nehéz feladat úgy tárolni, hogy könnyen megtaláljam azt, amire szükségem van. Ha kinyitom a szekrényajtót, látnom kell, hogy mi van ott, hogy az megfelel-e az elképzelésemnek, és van-e belőle elegendő. A rendszer fokozatosan épül ki: egy nagy szekrényem lassan megtelik bélyeggel, de vannak különböző méretű műanyag fiókok és mágneses csipeszes felületek is.

Mi az, ami vonz a bélyegekben? 

A bélyegek nemcsak szépek, hanem sok-sok információt hordoznak. Kívülálló számára elképzelhetetlen, hogy mennyi fajta került-kerül forgalomba. Legjobban a virágos bélyegeket szeretem, de ezeket korlátozottan tudom felhasználni. Az angol királynős forgalmi bélyegekkel szívesen dolgozom: ha bizonyos színre van szükségem, köztük jellemzően megtalálom a megfelelőt.

Antal Péter úgy definiálta ezt az alkotási folyamatot, hogy bélyegekkel festesz. Te hogyan tekintesz a munkáidra? 

Műfajilag nem tudom meghatározni, számomra nem ez a fontos, hanem az érzés, ami az alkotáshoz kötődik. Minden percét élvezem, az ötlet megszületésétől kezdve a sokszor gyötrelmes tervezésen át a kibontakozásig. Az pedig, amikor meglátom az örömet mások szemében, semmivel össze nem hasonlítható érzés. 

Családi projektként is hivatkozol a tevékenységedre. Hogyan kell elképzelni ezt? 

Számomra nagyon fontos, hogy mindenki részt vesz a folyamatban. Édesanyám, aki most 95 éves, szenvedélyesen áztatja, válogatja a bélyegeket. A lányom, Zsófi sokáig szintén áztatta a bélyegeket, de mostanra már váltott: mandalákat fest ki. Biztosan nem tudhatom, de úgy érzem, ezen az úton az én példám indította el. Minden kiállításomra elkísért-elkísér, a londoni kiállításomon pedig az ő mandalái is szerepeltek. 

Zsófi már 25 éves, de még mindig fejlődik. Először saját magamon tapasztaltam, hogy az alkotás milyen pozitív hatással van az alkotóra, de ugyanezt látom Zsófin is. Pár hónapja új dolgokat is kipróbálunk, megtanultunk alapfokon szőni. 

Utoljára hagytam férjemet, mert az ő szerepe a legnagyobb. Nélküle sosem léptem volna ki a nyilvánosság elé. Ő az, akivel minden gondolatomat megosztom, aki mindenben támogat, segít. Ő egy igazi TÁRS. 

Mi adja a munkáid kiindulópontját? 

Vannak olyan képek, amelyek magából a bélyegből indultak. Ilyen a Tavaszi szél vizet áraszt – Freddie Mercury emlékére című.

A bélyegek rendezgetése közben találtam számtalan madaras bélyeget, persze mindegyikből csak egyet-egyet. Hogyan lehet őket bemutatni? Ez a gondolat előhívott egy régi-régi emléket: a fiam, Dávid a zeneoviban a hangjegyeket villanyvezetékeken ülő fecskékként ismerte meg. E kép érdekessége még, hogy ha megnyomunk egy gombot a keretben, akkor hallhatjuk, ahogyan Freddie Mercury az 1986-os budapesti koncertjén hetvenezer nézővel együtt énekelte ezt a dalt.  

Vannak olyan képek, amelyek azért készültek, mert történt velem valami, ami mélyen megérintett. Ilyen a …csak a mi szerelmünk bizonyos című kép. Szeptember végén láttuk a Petőfi Irodalmi Múzeumban a Magda, a Szabó színházi játékot, ami Szabó Magda és férje, Szobotka Tibor szerelméről szól. Úton hazafelé már tudtam, hogy ebből az élményből kép lesz: a kettőjükről készült fénykép a kép központi eleme, előttük egy főnixmadár látható. Szobotka hasonlította feleségét a főnixhez, de Szabó Magda szülővárosának, Debrecennek a jelképe is ez a madár.

Vannak olyan képek is, amelyek felkérésre készültek. A legbüszkébb az Együtt Krisztussal címűre vagyok. Vásárosnamény filatelistája, növénydoktora, Király Sándor kért fel, hogy a nemrég épített görögkatolikus templomba vagy annak közösségi házába készítsek egy Krisztus Urunkkal kapcsolatos képet. Megtisztelő feladatnak tűnt egy vallásos témájú kép elkészítése. Azt szerettem volna, ha a kép képviseli a magyarságunkat is, ezért a Magyar Népművészet sorozat bélyegeit választottam ki. 2020 februárjában felszentelték a képem: megható, felemelő élmény volt, amikor Erdei Tamás atya szenteltvízzel hintette meg képemet, és megáldotta azt! 

Mennyire tudatosan születnek a kompozícióid?

Mire leülök az asztalhoz, már határozott elképzeléseim vannak. Általában vázlatot is készítek, valamint előzetes kutatómunkát végzek. A felhasznált bélyegekben viszont lehet változás: előfordul, hogy nem tetszik, akkor leragasztom vagy lekaparom. Talán egyetlen kép született másképpen, a Rózsamandala. Itt nem volt semmilyen előzetes terv, akkor kaptam a bélyegeket, csak egymás mellé rakosgattam őket, és már hoztam is a ragasztót. A férjem ott ült mellettem, és azóta is szívesen meséli: az a kép két óra alatt készült el.

Hogyan válogatod össze az adott képhez szükséges bélyegeket?

Ez változó, például a Trójai falónál csak a szín volt fontos, hasonlóan a Kaleidoszkópnál is, ahol viszont egy színsor sok-sok bélyegből áll össze. A Nő kalappal esetében már jelentősége van a bélyegek rajzolatának is. Az arc és test elkészítéséhez egy német bélyegsorozatot használtam fel, amelyek híres német asszonyokat ábrázolnak. Van köztük politikus, zeneszerző-zongorista, festő, orvos, jogász, sportoló, színész, fizikus, filozófus, író, feminista, énekes, költő, táncos. Hogy mit akarok ezzel mondani ? Talán azt, hogy én is, mint minden nő, összetett, bonyolult egyéniség vagyok. 

Honnan merítesz ötletet a munkáidhoz?  

Az élet szépségét szeretném bemutatni, azt, ahogyan én látom, amilyennek én érzem. A különböző történések elindítanak bennem egy folyamatot, és ezeket a gondolatokat öntöm formába.

Néhány munkádon a bélyegeken kívül fényképeket is felhasználsz. Hogyan kapcsolódik egymáshoz a képeidben a fénykép és bélyeg?

Bélyegek segítségével sok mindent le lehet írni, de nem mindent. Ez az aprócska kép segíti, de nehezíti is a munkát. Túl az 50. kép után szerettem volna egy önarcképet. Először elkészült az Árnyékkép. Meg kellett állapítanom, hogy nem teljesen erre gondoltam. Nem tettem le a megvalósításról, csak félreraktam. Majd a békéscsabai Andy Warhol-kiállításon láttam egy képet egy afrikai királynőről. Ez adta az ötletet, hogy fényképet használjak fel. Megkerestem a felvételt, amit egy bélyegív hátuljára nyomtattam ki fekete-fehérben. A háttér már igazi bélyegekből készült, és persze jelentésük van.

Hogyan jutott el a Cirkusz képed a tiranai királyi palotájába? 

Ez a kép a kezdetekben készült. Egy gyönyörű, régi magyar bélyegsorozat adta az ötletet, amely a cirkuszvilág szereplőinek állít emléket. A férjem üzleti úton járt Tiranában, ott tudta meg, hogy hivatalos a herceghez. Amikor telefonon elmesélte ezt nekem, eszembe jutott, hogy olvastam egy könyvet a herceg magyar származású nagymamájáról, Apponyi Geraldine Margit Virginia Olga Mária grófkisasszonyról. Arra gondoltam, hogy a herceg biztosan örülne egy képnek, amely a nagymamája hazájából érkezik. Így is lett, most már a kép az ő dolgozószobáját díszíti. 

Több kiállításon is megmutatkoztak a munkáid, jelenleg a Bélyegmúzeumban tekinthető meg egy válogatás. Mi az, amit a legnagyobb sikerként éltél meg?

Számomra siker az, amikor a látogatók szemében mosolyt látok. Azon az első munkahelyi kiállításon dőlt el minden, amikor a képeket székekre helyeztem el egy üres teremben, és a kollégák a képekkel szembesülve megélénkültek, majd jókedvűen távoztak. Ez a fogadtatás hatalmas energiákat szabadított fel bennem. 

Milyen képen dolgozol most? 

Most fejeztem be a Csipke újragondolva című képemet. Újdonság, hogy egy igazi csipke van a középpontban, körülötte bélyegekből megismételve a szőlőfürt motívum. A csipke fehér, alá bélyegekből egy kék alap került. Elkezdtem, de még nagyon az elején vagyok a A nyár aranya képemnek, aminek pillanatát, a méhecske látogatását egy sétánk során örökítettem meg.