Gyerekkorod óta egyaránt kipróbáltad magad a táncban, a festészetben, a színészetben és az írásban, most pedig restaurátornak tanulsz. A családodban mennyire volt fontos a művészet?

Nem volt az, ilyen alapot nem kaptam tőlük. A szüleim ajtó- és ablaküvegezők. Helyette erős gyökeret, hagyományokat, ünnepeket és szokásokat ajándékoztak. A szakmában a saját utamat taposom. Emiatt kitartó és türelmes vagyok. Tudom, hogy mindenért duplán kell megdolgoznom.

Mi vonzott a színészetben?

A középiskolában festőnek tanultam, Székelyudvarhelyen. A délutáni műtermi gyakorlatok után maradt még éppen annyi időm, hogy a színészetbe is belekóstoljak. Ebben az időszakban alakult ki, hogy szükségét érezzem egyszerre több tevékenységben is részt venni. A heti próbák a Vitéz Lelkeknél, az előadások és a Hervay-monodráma új dimenziókat nyitott meg. Már nem tudtam ugyanúgy tekinteni a környezetemre és önmagamra. Fontossá vált a testbeszéd, a folyamatos szemlélődés és az önismereti munka. Sok erőt merítettem az előadások egyszeri és megismételhetetlen pillanataiból és a közönség azonnali visszajelzéseiből. Nehéz volt abbahagyni. Háromszor készültem fel a kolozsvári és a marosvásárhelyi színművészetire. Ebből kétszer nem vettek fel, harmadjára viszont én mondtam nemet.

Min múlott a felvételi?

Talán nem voltam elég tudatos, talán nem az én utam. Kellő önismeretre is szükségem lett volna. Jól jött volna már akkor a biblioterápia-képzés 100 órányi önismereti csoportmunkája, a hároméves gyulai vezetőképző, a Nagyítós hétvégék, amikor középiskolás diákoknak tartottunk hétvégi képzéseket csapatépítés, önismeret, kommunikáció, párkapcsolat, pályaorientációs témákban. Sorolhatnám még, hiszen minden azutáni tapasztalat segített volna, de majd az idő segít megérteni az összefüggéseket.

Miért választottad a biblioterápiát?

Pedagógusnak tanultam az óvó- és tanítóképzőn, de hamar rájöttem, hogy az nem az én utam. Abban azért nem tudtam kiteljesedni, mert folyamatosan más irányokba vágyódtam. Úgy éreztem, hogy ha nem tudom teljesen átadni magamat a szakmának, akkor nem csinálhatom tovább, mert azzal többet ártok, mint használok. Választanom kellett, és újabb téglákat építeni az elkezdett alapra.  De a mai napig nem tudtam kimondani, hogy a színészet ennyi volt. Azt viszont igen, hogy más irányokba is nyitni kell.

Hogyan fedezted fel az írást mint önkifejezést?

2017-ben kezdtem el írni otthon, magamnak. Hamar kialakult a saját hangom, amelyet használva jól éreztem magamat. Ez azzal is összefügghetett, hogy az akkori kutatásomhoz Salvador Dalí képeit tanulmányoztam középiskolásokkal. Azt vizsgáltuk, hogy a képek milyen szabad asszociációkat váltanak ki belőlük. Ezen a szálon indultam el, és leltem rá az írói hangomra. Beleengedtem magamat a szövegekbe; nem akartam mindent megérteni, csak átadtam magamat a gondolatoknak, és hagytam, hogy elárasszanak. Nem várom el az olvasótól, hogy úgy értelmezze a szövegeket, mint én. Annak örülök, ha olvasás közben arra gondol, asszociál, amire akar. Bízom benne, hogy új összefüggéseket értenek meg, és bátran engednek majd teret az új nézőpontoknak.

Hogyan léptél az írói pályára?

Fejlődni akartam, megismertetni azokat az önismereti technikákat, amelyeket a szövegalkotások közben fedeztem fel magamban. Minden mindennel összefügg. A körülöttünk történő eseményeket akkor érthetjük meg, ha előtte magunkba nézünk. A világ nem tőlünk függetlenül létezik. Felületesen is élhetünk, de akkor a rengeteg összefüggés megértésének lehetőségét vesszük el magunktól. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémián végre lehetőségem van bátornak lenni.  

Nemrégiben Blues, libabőr és köntös címmel megjelent az első novellásköteted, amelynek elkészítésében Száraz Miklós György is segítségedre volt, aki az íróakadémián mentorált. Azt mondta, hogy annyira nem járt út, amelyre léptél, hogy sokat gondolkodott azon, hogyan tudna neked segíteni. Igyekezett a tapasztalatait átadni, egyebek mellett arra megtanítani, hogy milyen csapdákat kellene kikerülni. Mik ezek a csapdák?

Nagy csapda, ha elhiszed, hogy tökéletes, amit csinálsz. Sok elsőkönyves szerző elhiszi magát, s talán nem is az írásaiba szeret bele, mert minél többet írunk, annál több kérdés fogalmazódik meg, hanem az illuzionált másság büszkeségét ölti magára. Veszélyes dolog, megölheti az alázatot. A könyv megjelenését követően legalább annyit kell dolgozni, mint azelőtt, talán még többet is. Gyuri megtanított törekedni a pontosságra, a profizmus iránti törekvésre.

Nagy Koppány Zsolt, a kötet szerkesztője azt mondta: ezek versek, de valamiért prózába tördelték őket. Mit gondolsz erről?

Attól még nem lesznek versek, hogy több entert nyomok. Ahhoz más dimenziók szükségesek. Egy vers más komponálást igényel.

Mi köti össze a szövegeket?

A könyvbemutató tanulsága szerint a pimaszság és a szabadság. Szerintem a folyamatos szemlélődés és keresés.

A novelláskötetben nincsenek klasszikus történetek. Miért nem tartod ezt szükségesnek?

Így olyan szintekig tudok eljutni, ahová az egyszerű történetmeséléssel nem tudnék. Jelen pillanatban úgy gondolom, hogy még akkor sem, ha a történetnek rengeteg szereplője lenne, és sok szálon futna. De lehet, hogy néhány év múlva már másképp fogom gondolni. Ez nem egy lezárt folyamat.

A borítót Szentes Zágon tervezte. Az alkotás összekötött szemet ábrázol, ami számomra a könyvben megjelenő szemlélődést tükrözi.

Abszolút. Elküldtünk neki néhány írást, hogy mire fókuszáljon. Nagyon megörültem, amikor megláttam a borítót, mert minden benne van, amit nekem ez a kötet jelent. Mélység, magasság, távolság, föld, víz, levegő, hegy. Az is tetszik, hogy nem uralja a teljes borítót.

Restaurátornak tanulsz. Mi vonzott erre a pályára?

A Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) dolgozom, megtaláltam a helyem. Talán helyesebb, ha azt mondom, hogy megtalált engem. Egy ekkora idegenségben kevés olyan pillanat van, amikor otthon érzem magam, de a PIM egy ilyen hely. Adta magát a döntés, hogy restaurátornak tanuljak, és az is egyértelmű volt, hogy a papír és bőr szakirányt válasszam. Kiváltságos szakma, hiszen a művészettörténésznél és a kurátornál is közelebb enged a kéziratokhoz. A restaurálásban ugyanis minden egyes beavatkozásnak következménye van.

Mi a hobbid? Tánc és séta.
Van kedvenc színésznőd? Igen, Audrey Tautou, az Amélie csodálatos élete című film főszereplője.
Melyik ma már nem élő alkotóval beszélgetnél egy órát? Hamvas Béla.
Melyik könyv volt rád idén a legnagyobb hatással? Polcz Alaine: Gyermekkorom
Kinek a bőrébe bújnál egy napra? Egy festő modelljének a bőrébe bújnék a legszívesebben.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu