Pénteki kultúrrandi Varga Dáviddal, a Máklikőr zenekar énekes-gitárosával

Elsőként a Kobuciban hallottam a Máklikőrt játszani, amikor a 30Y előzenekaraként léptek fel. Szinte azonnal lenyűgözött a zene latinos hangzása, a szövegek pajkossága, azon pedig igazán elcsodálkoztam, hogy a banda egyik énekese, Varga Dávid fiatal kora ellenére milyen lehengerlő módon van jelen a színpadon. A héten vele randiztunk, ő pedig elmesélte, hogyan szerez zenét, mit jelent számára a szabadság és mi köze van József Attilához.

Hogyan kanyarodtál a zene felé?

A családunkban nincs zenész, én a nővéremen keresztül kerültem közel a zenéhez. Amikor elkezdett zongorán tanulni, mindig odaültem mellé, én is vágytam arra, hogy játszhassak. Aztán mire odaértem, hogy zeneiskolába mehessek, addigra a nővérem már teljesen ki volt borulva a szolfézsóráitól, így engem a szüleim magánúton kezdtek el zongorán taníttatni.

Nem merült fel benned, hogy zongorista legyél?

Sokáig tanultam játszani a zongorán, de nem tanultam meg zenélni rajta. Hiányzik a elméleti képzettségem, nehezen olvasok kottát, nincs nagy repertoárom a klasszikusokból. Másrészt mindig nagyon stresszeltem, amikor zongorán kellett előadni egy darabot mások előtt. Viszont jól emlékszem arra az estére, amikor Kende Marci (a Máklikőr zenekar másik énekes-gitárosa – a szerk.) meghívott magukhoz egy házibuliba még a gimi elején, én pedig leültem a zongorához, és eljátszottam mindent, amit tudtam. Marci akkor mondta először, hogy csináljunk zenekart, én akkor még nem gondoltam erre.

Neked akkor a zenekari létezés komfortosabb, mint egyedül kiállni a színpadon?

Igen, sokkal biztonságosabb úgy kiállni, hogy melletted vannak a barátaid, akik ugyanabban a dologban hisznek. Így nem kell attól félned, hogy kinevetnek vagy hogy esetleg senki sem hallgat, mert ott vagytok egymásnak, és közösen zenéltek, és olyankor igazából nem is számít más.

Több hangszeren is játszol, hogyan következtek ezek a zongora után?

Az iskolában csináltunk Marcival egy zenekart, mert hallotta, hogy játszom a Rachmaninoff cisz mol prelűdöt. Aztán eléggé beégtem, mivel azt a művet csak azért tudtam virtuóz módon eljátszani, mert előtte nagyon sokat gyakoroltam, miután megtanította a tanárom, hogy miket kell fogni. Viszont ez az élmény indított afelé, hogy komolyabban kezdjek zenét tanulni.

Először a gitárral kezdtem, mert láttam, hogy az akkordok jól memorizálható fogások, amiket könnyen el lehet sajátítani. Már egy év után eljutottam vele olyan szintre, hogy tábortüzes zenéléseket tudtam kísérni. És ekkor gondoltam, hogy ha ez ilyen egyszerű, akkor kell valami új hangszer. Így vettem az összes megtakarított pénzemből egy szaxofont, majd később egy basszusgitárt is. Az a jó ebben, hogy könnyebb volt megérteni pár dolgot, olyan volt, mintha kiegészítették volna egymást a különböző hangszereken szerzett tapasztalatok. A rossz viszont az, hogy egyik hangszernek sem vagyok a mestere.

Mi alapján dől el, hogy melyik hangszerhez nyúlsz?

Mindig azt kell nézni, hogy mi szolgálja leginkább az adott zenét. A hangszer egy eszköz, aminek a segítségével kifejezhető a bennünk levő érzelem vagy gondolat. Azt kell választani, amivel az a legautentikusabban szólaltatható meg.

Hogyan születnek meg benned a dalok?

Nagyon egyszerű: a zuhany alatt éneklek, álmomból keltem fel magam vagy a villamoson jegyzetelek, amiből aztán számok lesznek. Jellemzően először a zene, a dallam születik meg, aztán erre kerül a szöveg, ami az adott dallam hangulatához passzol. Csak a Medáliák esetében történt ez másképp, hiszen ott a József Attila-vers eleve adott volt.

Hogyan jött az ötlet, hogy megzenésítsétek ezt a verset?

Régi tervünk volt, hogy készítsünk egy versfeldolgozást, de sokáig nem találtunk olyan művet, ami elindította volna bennünk a zeneszerzési folyamatot. Azonban amikor a gimiben előkerült ez a József Attila-vers, akkor a benne levő sok kép, érzés és hangulat annyira megihletett, hogy egyből elkezdtem rá dúdolni egy dallamot. Nem is emlékszem, hogy mit csináltunk azon az órán, annyira csak a zeneszámon pörögtem onnantól. 

József Attilához milyen viszony fűz?

Talán mondhatjuk, hogy ő a kedvenc költőm. A bölcsész nagyszüleimtől egyszer kaptam egy verseskötetet, Szívzuhogás volt a címe, ők állították össze, és a szerelem összes stádiumához válogattak verseket magyar költőktől. Egy mű sem váltott ki belőlem akkora hatást, mint a József Attila-versek.

A dalszövegeitek a népdalokhoz is közel állnak. Ez mennyire tudatos a részetekről?

Érdekes, hogy ezt mondod. Talán azért, mert elég sok természeti képet használok a dalaimban.

A pajkosság, a huncutság is fontos jellemzője a dalaitoknak.

A személyiségünkből fakadhat, ilyen vagyok, ezért írok ilyen szövegeket. 

Ami még egészen feltűnő, az a rímekkel való játék. Az Ablaklány például szinte csak halmazrímekből áll.

Sokan óva intettek ettől a játéktól, mert azt mondták, hogy túlságosan bugyutává, súlytalanná teszi a dalokat, azonban én inkább azt érzem, hogy ettől lesz egyfajta bájuk, ami megmosolyogtatja az embereket. Oldja a mondanivaló komolyságát, így bizonyos esetben lehet létjogosultsága. 

Petőfi helyzetdalai is eszembe jutnak, amikor hallgatom a dalaitokat, elég, csak ha azt a sort vesszük: „Arról szól az álmom, hogy kigombolt ingben lenge szoknyás lánnyal én az egész országot bejárom.”

Petőfi katonás versei iránt teljesen közönyös vagyok, viszont a szerelmi költészetében vannak izgalmas versek. Talán mert épp abban a korban vagyok, amikor ez a téma foglalkoztat leginkább. Lehet, hogy amikor idősebb leszek, és más élethelyzetbe kerülök, akkor ez is változni fog. Azt is gondolom, hogy a zenekar számai is idővel eltávolodnak majd a szerelmi témától, de ehhez még nekünk is sokat kell érnünk és tapasztalnunk.

Közben a te karakterednek van egyfajta koravén jellege is.

Ez talán abból adódik, hogy számomra a nővérem fontos igazodási pont, a vele való beszélgetéseim és a közös élmények lehetnek e mögött. A húgomon is hasonlót látok, a két idősebb testvére gyorsabban teszi őt felnőtté. Ez szocializációs séma: a középső vagy kisebb gyerekeknek több szabadság jut, a szülők már lazábban állnak a gyerekneveléshez, aminek pozitív következménye, hogy ezek a fiatalok hamarabb szereznek olyan tapasztalatokat, amelyek a felnőtté válásukat segítik.

A színpadra való kiállás vagy a mások előtt való szereplés mennyire komfortos számodra?

Megint csak a testvéri kapcsolatokkal tudok előjönni: szerintem a középső gyerekek jobban keresik a lehetőséget, hogy kitűnhessenek. Több gyerek esetén a szülők figyelme másként oszlik el, a fiatalabb testvérek pedig próbálnak minél több figyelmet szerezni magunknak. Engem sosem zavart, ha a társaság középpontjában voltam, mindig is szerettem beszélgetéseket vezetni vagy kisebb csoportokban hangadóként jelen lenni. Érdekes, hogy a zenekarból hárman is középső gyerekek vagyunk.

A színpadon való jelenléted mennyiben szerepjáték?

Tudatosan figyelek arra, hogy ne szerepet játsszak. Mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint a korosztályunk többi tagja, olykor önzőek, rosszkedvűek és barátságtalanok. A színpadon nyilván a szebbik oldalunk látszik. De ez csak azért van, mert ennyire boldoggá tesz minket az, hogy együtt zenélhetünk. Éppen emiatt lesz ez a jelenlét őszinte és természetes. 

Milyen eszközeitek vannak arra, hogy kitűnjetek a most induló, nagyon tehetséges zenekarok sokaságából?

Az egyik ilyen eszközünk a piknikkoncertjeink. Ezeken közvetlenebb a kapcsolat a közönséggel, és mi is szeretünk picit szabadabb keretek között, színesebb hangszereléssel zenélni. A kérdés amúgy régóta foglalkoztat. Régóta úgy hallgatok zenét, hogy tudatosan figyelek arra, hogy az adott szám mitől lesz érdekes, miért tetszik. Mivel folyamatosan elemzem a dalokat, ezért már nagyjából tudom, hogy egy zene mitől működik. Ezt a tudást használom fel a zeneszerzés során. Törekszem arra, hogy az adott számban legyen mindig valami különlegesség, ami megragadja az emberek figyelmét. Talán ezek majd segítenek minket abban, hogy egyre többen vegyenek minket észre.

Azt mondtad egyszer, hogy amit ti játszotok, az basszusorientált balkáni dzsessz, rockelemekkel. Mit jelent ez pontosan?

Engem nagyon szórakoztat, hogy a stílusunkat különféle lehetetlen jelzőkkel látom el. Kicsit talán azért is, hogy felkeltsem az emberek érdeklődését. Mert ha valami teljesen elvetemült jelzőt használok, arra felfigyelnek, és az már pont elegendő ahhoz, hogy meghallgassák a dalainkat vagy eljöjjenek a koncertjeinkre.

És honnan ered a zenétek latinos hangzása?

A zenekar fontos gyökerei azok a nomád túrák, amelynek a vezetői voltunk néhány éve. A tábornak volt egy története, egy komplex világa, és minden egyes nap egy dallal zárult, amit megtanítottunk a résztvevőknek. Ezek a dalok a mi tanárunk múltjából származtak, aki annak idején egy balkáni zenekarban játszott. Az ott megtanult dalok sajátos ritmusképletei, akkordmenetei és egyáltalán az ízük aztán a Máklikőr dalaiba is észrevétlenül beszivárogtak.

E táborok hangulatát idézi az általatok szervezett Máklikőr Piknik is. Milyen szándékkal szervezitek ezeket?

Beck Zazával volt egyszer Marcinak egy interjúja a ZajZajZaj podcastban, és az ottani beszélgetésüknek a végeredménye lett ez az ötlet. És valóban bevált, nagyszerű közösség épül így körénk, akik a zenélést követően ott maradnak, beszélgetnek, találkoznak, miközben lemegy a nap, meleg nyári szellő simogatja az emberek arcát, és egy nagyon kellemes délutánt töltünk együtt. Szerintem a zenélésnek ez a közösségi része az egyik legizgalmasabb.

A Máklikőr zenekar megalakulásának egyik mozgatórugója volt, amit így fogalmaztatok meg: egy este „jártuk Budapest utcáit, házról házra, az utcán énekeltünk, barátkoztunk, és abban a pillanatban tűélesen láttuk, hogy milyen igazán fiatalnak lenni. Ennél szabadabbnak sose éreztük magunkat. (…) Folytatni csak úgy lehetett az életet, ha ezt a szabadságérzést valamilyen módon kiadjuk magunkból, rögzítjük és örökké tesszük.” Mit jelent ez a szabadság?

Amikor kiállunk a közönség elé, és a szívünk legmélyéből jövő érzéseket eléjük tárjuk, amikről gyakran senkinek se beszélünk, az igen veszélyes, sebezhetővé tesz minket. Ennek ellenére az, hogy ennyien kíváncsiak ránk, felemelő érzés. Fiatalok vagyunk, bármit kitalálhatunk, megcsinálhatunk, ez pedig maga a szabadság. Az pedig, hogy van egy zenekarunk, teljessé teszi a fiatalkorunkat. Úgy érezzük, hogy ha valaha visszatekintünk majd erre az időszakra, semmit sem fogunk megbánni.

Milyen terveitek vannak?

Lesz a Kobucival összemérhető előzenekari fellépésünk, az egyik kedvenc zenekarom, a Csaknekedkislány előtt fogunk játszani, valamint nemrég pályáztunk, amit ha sikerül megnyernünk, akkor nagyon sok kapu kinyílik előttünk. Jövő év végéig szeretnénk kiadni az első albumunkat, vinil formájában is, valamint videóklipeket is tervezünk. 

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

#pénteki kultúrrandi