Pesszimisták a krasznahorkaiak a vár felújítását illetően

(MTI) Bolló Péter krasznahorkai polgármester nem tudta még megbecsülni, hogy a tűz milyen károkat okozott a falu turizmusának. A szezon május közepén kezdődik, így még nem tudják, mennyire lesz jelentős az idegenforgalomból származó bevételkiesés. Igaz, most is sokan jönnek megnézni, mekkora pusztítást okozott a tűz ? tette hozzá a polgármester.    

 
A Kassa Megyei Önkormányzat képviselői májusi képviselői javadalmazásukat teljes egészében a vár felújítására ajánlják fel. Hasonló felajánlást tettek a Most-Híd párt parlamenti képviselői, összességében 20 ezer eurót gyűjtöttek e célra. A pénzösszeget pénteken adták át a párt vezetői a település polgármesterének.    
 
A március 10-i tűzvészben erősen megrongálódott vár felújítására több polgári társulás, illetve civil személy is adománygyűjtést indított. A Szlovák Nemzeti Múzeum az egyes felajánlások számára egy központi számlát nyitott a Szlovák Nemzeti Bankban, amelyre 2013 márciusáig várják az adományokat.