Pesten a félezeréves Staatskapelle

A 460 esztendős együttes, akkor még Drezdai Hofkapelle néven, megannyi német klasszikus szerző művének ősbemutatóját vállalta. Valósággal házi szerzője, vagy legalábbis vendég-művésze volt többek között Mozart, Beethoven, Weber, Mendelssohn, Schumann, Brahms, Wagner, Richard Strauss, olyan virtuóz szólisták tisztelték meg, mint Paganini, Kreisler, Liszt, Grieg, Dohnányi, Rahmanyinov, s az utóbbi félszázadban Karajantól Maazelig a legnagyobbak vezényeltek.

 

Karl Maria von Weber, épp a drezdai udvari színház karmestereként alkotta meg A bűvös vadász című operáját (Berlin, 1821), melynek nyitányával indította Myung Wun Chung dirigens a Staatskapelle pesti hangversenyét. A korabeli Rémhistóriák könyvéből inspirálódott dalmű vérbeli romantikus szerzemény, a szöuli karmester a maga szélsőségességében prezentálja a nyitányt. Komótosan indít, majd a lassú felvezetést vad temperamentum váltja föl, az erdei démonok tombolása. A német hegyvidéket megidéző kürtöktől a vonósok veszik át a hangot, a vészt jósló tremolót a tutti zaklatott zúgása, az alvilágiak dúlása váltja föl. A vadromantika tombolását a szerelmi dallam tisztasága követi a klarinét hangján. A délkoreai dirigens alkatától szemlátomást nem idegen a Sturm und Drang szellemében megszólaltatott német muzsika.

 

Nyoma nincs a korabeli versenyművek játékosságának, könnyed virtuozitásának a d-moll zongorakoncert (K. 466) előadásában. Lars Vogt, korunk egyik legnagyobb pianistája - aki tavaly Beethoven I. zongoraversenyével aratott óriási sikert a minneapolisi Saint Paul Chamber Orchestra szólistájaként a Zeneakadémián - a kristálytiszta ráció és a tudatalatti mélyáramlatainak megidézésével szólaltatta meg Mozart legnépszerűbb versenyművét. Nem véletlenül volt Beethoven kedvenc Mozart-darabja. Lars Vogt a wolfgangi szellemiség biztos ismeretében, határozott és egyénített víziót nyújt a hallgatóságnak. Véresen komoly játék, melyben minden egyes hangnak külön aurája van. Billentése kiragyog a zenekarból. Az I. tétel apollói tisztaság, mentes mindennemű romantikus ellágyulástól, a szenvedélyek mégis ott lappanganak. Világos tagolás, a nagy zenei egységek impozáns vonulatán belül - az érzelmi hátteret biztosító zenekarral összhangban - önálló életre kelnek, "énekelnek" a hangok. Pazarul megformált zenei egységek, világos tolmácsolás, hatalmas ívű látomás.

 

A koncertzáró Brahms IV. szimfónia (1885) szokatlan megformálásban hangzik el. A tősgyökeres Brahms-interpretáló zenekarnak - amelynek élén vezényelt már maga a szerző is - Myung Wun Chung inkább szélsőségesen impulzív, a tradicionális formákon ezúttal csaknem átmasírozó karmesterként, merőben idegen előadást diktált. Vonalvezetése roppant határozott, de mégsem fogja össze a nagy ívű, klasszikus formákat. Talán a híres indítódallam, az elégikus főtéma marad csak érintetlen. A II. tétel idilli világának zenei tömbjei lágyan összemosódnak, a scherzo sem elég szellemdús, s a záró passacaglia-tétel sem visz a brahmsi csúcsra.