Petőfi alakváltozatai – a lánglelkű költőtől a forradalmáron át az influenszerig

Mindössze huszonhat évnyi földi léttel rendelkezhetett – katonaként, színészként, zsurnalisztaként, politikusként és költőként egyaránt megmutatkozott –, azonban a sors valami egészen más rendeltetést tartogatott számára. A segesvári csatát követően ugyanis egy új korszak vette kezdetét, amelyben a fiatal költő személye köré épülő kultusz azóta is sziklaszilárdan magaslik az ég felé. A különböző korszakok és rendszerek szülte Petőfi-ábrázolásokból kialakuló mozaikkép szépen magyarázza a nemzeti értékek fontosságát, amelyek az évek során megrendezett évfordulós ünnepségeken keresztül válnak minduntalan jelenvalóvá.

Az 1898 februárjában íródott korabeli cikkek szinte mindegyike a szabadságharc leverésének ötvenedik évfordulójáról szólt. Az akkoriban hatalmon lévő liberális magyar kormány ugyanis érezte, valamit igenis kezdenie kell a forradalom lesújtó emlékeivel.

Kikerülve az eltiprás körülményeinek, illetve elkövetőinek kínos felidézését, Széll Kálmán kabinetje bravúros politikai csavarként a hősi halált halt Petőfi Sándor alakjára alapozta az évforduló megemlékezéseit.

Kiemelt szerepet kapott a Petőfi-ház megvalósítása, ahol a költőről maradt személyes tárgyakat helyezhették el. Az intézmény kivitelezésének körülményeiről a Petőfi Társaság gondoskodott. Nem sokkal később Jókai előállt elképzeléseivel, amit egy – erre az alkalomra írt – költeményével tett teljessé: „Aki megmentett egy roppant kincset, mely ezreké, egy országé, az iparé, az egész emberiségé volt; aki megállított egy pusztító vészt, mely új plútói alakítással fenyegetett egy egész vidéket; aki ezernyi ezer koldusbotra jutott embernek visszaadta elejtett kenyerét, aki árvák és özvegyek könnyeit letörülte, nem érezheti-e magában az Istent?” (Jókai Mór: Apoteózis)

Az Apoteózis a Petőfi-ünnepségek szerves részévé vált, nem csupán az ötvenedik, de az azt követő emlékévek szinte mindegyikében. A segesvári eseményekről szóló híradások népünnepélyként emlegették a költő halálának évfordulóját: székelyek, románok, Budapestről és Kolozsvárról érkező delegációk képviseltették magukat, mintegy öt-hatezer ember tette tiszteletét a szabadságharc és a nagy nemzeti hős emléke előtt. Szavalatok, magasztos beszédek és a kolozsvári dalkör Petőfiről szóló énekei idézték meg a költő alakját, minekutána a segesvári Petőfi-szobor előtt Illyés Bálint a 48-as kör nevében előadta Jókai Petőfi halála című költeményét.

Az 1897-ben felavatott – Köllő Miklós mintázta – egészalakos bronzszobrot tizenkilenc év elteltével Segesvárról a Hungária ércöntőbe menekítették a közeledő front elől.

A műalkotás öt éven át porosodott ott, mígnem híre eljutott egészen a kiskunfélegyházi városatyákhoz. Hosszas perlekedések árán a vándorló Petőfi-szobor végül elnyerte méltó helyét.

A Duna pesti partján álló monumentális Petőfi-bronzszobor története ennél is fordulatosabb. Évtizedekig húzódó politikai küzdelmek árán készülhetett el, eleinte még a felállításhoz szükséges pénzösszeg előteremtése is csupán kósza ábrándozásnak tűnhetett. A megvalósulás végül Reményi Ede hegedűművésznek köszönhető, aki londoni emigrációjából hazatérve országos hangversenyt szervezett.

A feladat elvégzésére Izsó Miklóst – a kor legkiemelkedőbb szobrászát – kérték fel, aki munkájában a poéta hazafiságát kívánta hangsúlyozni. Egy, a szónoklat hevében fölemelt kézzel harsogó, tekintélyes alakot látott maga előtt, aki mint poéta és hős áll a nemzet színe előtt. A szobrász azonban nem tudta megvalósítani elképzeléseit, 1875. május 28-án tüdőbetegségben elhunyt, ezért tanítványa, Huszár Adolf kezdte meg a műalkotás véglegesítését.

A szobrot jóval korábban, 1873-ban, a költő születésének ötvenedik évfordulóján szerették volna felavatni, azonban szabotálók egész hada akadályozta a műalkotás létrejöttét. 1882. október 15-én végül elfoglalta méltó helyét a mindmáig legszebbnek titulált Petőfi-emlékszobor.

Az 1923-ban ünnepelt Petőfi-centenárium az előzőhöz hasonlóan a megszokott, hivatalos programsorozatok díszítésében zajlott, ám a levegőben még mindig ott volt a Trianon okozta letargia. S míg a szokásokhoz foggal-körömmel ragaszkodók tábora Petőfi-ünnepet rendezett, és a lelkes publikum Sz. Marschalkó Rózsi operaénekesnő költőről szóló előadását hallgatta, addig a Nyugat tagjai fogukat csikorgatva lázadtak a „hivatalos cécó” ellen.

A centenáriummal tömérdek sematikus kép látott napvilágot különböző felkérésekre.

Csók István – önszántából megfestett – szerzeménye ellenben magabiztosan hirdeti hős dalnokunk szubjektív értelmezését. A fiatal festő a Pilvaxban ábrázolja Petőfit, aki az asztalnál ülve mereven néz maga elé, miközben egy halálfej bújik meg a háta mögött. Maga Kosztolányi Dezső beszélgetett a művésszel, aki elárulta: Petőfi versei a halál vízióját hozzák elő számára; mintha a hős poéta mindig is a halállal beszélgetett volna.

Az 1948-as ünnepség alkalmával készült Csernus Tibor Orlai festi Petőfit című festménye, amely szintén tökéletesen illeszkedik az akkoriban uralkodó politikai rendszerbe, miközben egyedisége egyáltalán nem silányul el. Ugyanebben az évben avatták fel a Bánkút melletti, 956 méter magas Bálvány csúcsán álló Petőfi-kilátót is. Ebben az évben ismét a forradalomra és annak vezéralakjára emlékezett az ország, immár az aktuális kommunista koncepció szerint.

Petőfi Sándor az uralkodó politikai rendszerben a demokratikus népi radikalizmus megtestesítője lett.

Március tizennegyedikén vették kezdetét a megemlékezések az Országos Nemzeti Bizottság és a Történelmi Emlékbizottság közös ünnepi ülésének megtartásával, ahol albán, bolgár, román, csehszlovák és lengyel delegációk, valamint a szovjet és a jugoszláv állami tagok is mint a népi demokráciák küldöttségei képviseltették magukat. Ugyanazon a napon nyitották meg a helyreállított Petőfi Múzeumot, majd 500, vidékről elszállásolt fiatal tett ünnepélyes fogadalomtételt a Hősök terén, amit fáklyás felvonulás követett. Kiemelkedő emlékévnek számít ez abból a szempontból is, hogy a törvényhozás dísztermében tartott rendkívüli ülésen 1848 emlékévét törvénybe iktatták, majd utcaneveket is változtattak.

Az 1973-as Petőfi-ünnepségek a tüntetések időszakában zajlottak.

A társadalomban felgyülemlett feszültség magát a megemlékezést is jócskán átitatta. Ám az évforduló jelentősége az éledező képzőművészeti avantgárd szempontjából is hangsúlyossá válik, számos műalkotás született az irányzat jegyében.

A ’73-as megemlékezések körülményei már a Petőfi Irodalmi Múzeum – a már említett Petőfi-ház örökösének – érintettségi körébe is beletartoztak, nagy volumenű kiállítással készültek a költő tiszteletére, miközben az egész országra kiterjedő programsorozat várta a megemlékezni kívánó publikumot. A társadalmi béke és konszolidáció jegyében szervezett események mögött mégis erőteljes indulat lappangott.

1972 egyfajta ellenzéki mozgalomnak a kezdőpontjaként is tekinthető, ugyanis ekkor voltak először letartóztatások március tizenötödikén, miközben a felszínen állami, illetve civil ünnepségek zajlottak.

A zavargások főként a fővárosra korlátozódtak, ahol 1972. március 15-én óriási tömeg ünnepelte a forradalmat. Budapest utcái rendzavarásoktól és csattogó gumibotoktól voltak hangosak, és nyolcvannyolc embert állítottak elő. Ekkor került hasonló konfliktusba Földes László (Hobo) is, kinek elkobzott, „uszító jellegű” levele tökéletesen leírja az akkortájt zajló eseményeket.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban kiállított képzőművészeti tárgyak visszaidézik azon időszak történéseit, amelyek magát Petőfit is megerősítik egyfajta rebellis forradalmár szerepében. Vígh Tamás 1971-ben készült Petőfi-ábrázolása a költő vonásait, illetve szemléletét emelik ki; szobrai és íróportréi mentesülnek mindenféle közhelytől – ugyanebben az attitűdben készült Petőfi-szobrát Nyíregyházán állították fel 1973. március 15-én.

’73 januárjában avatták fel Márkos András Petőfi-szobrát is Székelykeresztúron.

Az említett műalkotások – melyek a felvázolt emlékévekben születtek – a 2019. október 29-én megnyitott Bolyongó üstökös virtuális kiállításában is helyet kaptak: az oldalra látogatók könnyedén barangolhatnak a történelmet és az évfordulókat megidéző műalkotások rengetegében, miközben nyomon követhetik saját ítéletalkotásuk folyamatát is.

S hogy hányadán is állunk ma, 2022-ben nemzeti hősünkkel? A forradalmár költő jelenléte továbbra is ott él az emberek tudatában, szívében; töretlenül hirdeti a szabadság, szerelem, összetartozás és hazaszeretet örökérvényűségét, miközben némiképp feloldódni látszik korszakunk szellemében. A Petőfi személyével foglalkozó irodalomtörténészek, kutatók, muzeológusok a poéta korszerű bemutatására törekszenek, hogy a 21. század generációi is magukénak érezzék őt. Például az idén megrendezett Művészetek Völgyében is jelen volt Petőfi: sztereotípiák lerombolásával és színészek szórakoztató előadásaival is emlékeztek rá.

A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításai szintén elhatárolódni látszanak a hivatalos Petőfi-ábrázolásoktól, az egyediségükben kiemelkedő műalkotások lehetőséget nyújtanak a szubjektív ítéletalkotás folyamatára, hogy mindenki egyéni módon alakíthassa ki saját Petőfi-képét. A költő emlékévének alkalmából útnak indult a Petőfi-busz, az irodalmi múzeum vándorkiállítása bejárja az egész Kárpát-medencét.

De Petőfi jelen van az Instagramon is, önmagát meg nem hazudtolva könnyedén barangol a digitális világ rejtelmes bugyraiban. Tik-tok és YouTube videókon keresztül ismerkedik a fiatalokkal, szelfiket készít, valódi influenszer. A költő popkulturális szcénákban való térhódítása tehát tagadhatatlan: a 2018-ban megjelent Lil G és Nemazalány koprodukciójában létrejött Petőfi Sándor című dal harminchat millió megtekintést szerzett YouTube-on.

Kétségtelen tehát: Petőfi örök. Ott volt kezdetektől fogva az állam által kezdeményezett sótlan hivatali ünnepségeken, de ott volt a mindettől megcsömörlött Nyugat nemzedékének lelkületében is; ott volt a gumibotok csattogása közepette ’73-ban és bizony mindmáig ott van az emberek személyes emlékezetében és a digitális világban is. De ne feledkezzünk meg a könyveiről sem, idézzük meg őt versével is:

„Semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szülőföldemet,
Mert szeretem, Hőn szeretem, imádom
Gyalázatban is Nemzetemet!”

Kincses Krisztina teljes cikke a Magyar Kultúra magazin 2022/10-es számában olvasható.