Egy kis híján sajtóperre vitt Petőfi-vers
A magyar szabad sajtó első nyomtatott terméke a 12 pont volt 1948. március 15-én, amelynek első példányait Petőfiék az ablakon szórták ki a várakozó tömegnek. Hamarosan újabb röplapok születtek: ilyen volt március végén Petőfi A királyokhoz című verse.
A forradalom kitörése után a magyar országgyűlés küldöttségének V. Ferdinánd megígérte követeléseik teljesítését, ennek ellenére később nem hagyta jóvá sem a jobbágyfelszabadításról, sem a független magyar kormányról szóló törvénycikkeket. Ennek hatására írta Petőfi Sándor A királyokhoz című éles hangvételű versét.
Március 30-án tüntetések alakultak ki Pesten, Petőfi költeményét április 1-jén kezdték el röplapra nyomtatva terjeszteni, ára két pengő krajcár volt. A radikális hangú mű országszerte hatalmas felháborodást okozott. Egy jezsuita Nagybányán a szószékről kelt ki a költő ellen, gróf Teleki József erdélyi kormányzó betiltotta Brassóban, Nagyszebenben és Marosvásárhelyen, majd az erdélyi kancellária följelentést tett és elküldte a szóban forgó művet a királynak. A király sajtópert akart indítani Petőfi ellen, ezért levelet írt István nádorhoz ezzel kapcsolatban. A nádor azt Deák Ferenc igazságügy-miniszternek küldte tovább, hogy a sajtótörvény értelmében indítsa meg az eljárást. A pert egyrészt elsöpörték a későbbi események, másrészt viszont tartottak is a várható tömeghatástól.
A Petőfi hírnevének köszönhetően feltehetőleg nagy példányszámban, röplapként kiadott költemény a negatív fogadtatás és a szabadságharc leverését követő retorzió veszélye miatt nagyrészt megsemmisülhetett, ezért számít igazi ritkaságnak ez az eredeti példány.
Egyedülálló reformkori térkép Pestről és Budáról
Carl Vasquez (1790–1861) spanyol származású mérnök 1837-es, Pestet és Budát ábrázoló térképsorozata térképészeti szempontból is impozáns munka, amelyet Franz Weiss bécsi művész színes litográfiái tesznek még különlegesebbé. A város- és tájképek még éppen az 1838-as nagy árvíz előtti pillanatokban tárják elénk a két település jellegzetes arculatát, meghatározó köztereit és épületeit.
A díszmunka összesen hét különálló, keretezett és üveggel védett lapból áll. Az első litografált táblán két gótikus keretű ablakon át Pest és Buda látképe tárul a szemünk elé magyar főnemesi címerekkel övezve, a második táblát a koronás magyar címer, a Duna magyarországi szakaszát ábrázoló térképrészlet és egy pesti látkép illusztrálja. Kétoldalt itt is magyar főnemesi címerek, a díszes keretben a vármegyék címerei láthatók. A térképek német nyelvűek, az őket körülvevő színes városképek feliratozása magyar és német nyelvű.
Az elsőn Pest és Buda térképe látható a városok tágabb környezetével – Csepel, Rákospalota, Káposztásmegyer –, de a térképet 22 városkép is keretezi többek között az 1837-ben megnyitott Nemzeti Színház, a Papnevendékház, a pesti ortodox templom, továbbá kávéházak, vendéglők, ligetek és Pest 1638-iki látképével. A második térkép Budát ábrázolja a Farkasréttől a Dunáig. Az itteni 22 városkép többek közt a Királyi Palotát, az óbudai zsinagógát, a Rudas fürdőt, a Gellért-hegyi Tsillagvizsgálótornyot és Gül Baba türbéjét ábrázolja. A harmadik térképen újra a reformkori Pest szerepel Terézváros és Lipótváros térképével, körülötte a keretező képeken többek között a Deák téri evangélikus templom, a Pesti Városi Német Színház és környéke, a Pfeffer-féle Dunafürdő, a Vármegyeháza és a pesti Duna-part látképe látható. Ferencváros, Józsefváros és Terézváros térképei közül a régi pesti Városháza, a Nemzeti Múzeum, a Cziráky-palota, a Király utcai Valero Selyemgyár és a régi hajóhidat is ábrázoló Duna-parti látkép látható.
A magyarul író Vasqueznek hasonló stílusban több térképe is ismert a korból, amelyek a Habsburg Birodalom további nagyvárosait, például Bécset, Prágát és Triesztet örökítik meg.
A 19. század legjelentősebb magyar térképe
Az árverés tételei között megtalálható Lipszky János 1806-os térképe, amely egészen új alapokra helyezte a magyar polgári kartográfiát. Ez az első minden részletében hiteles, matematikai, csillagászati és geometriai alapokon nyugvó hazai térkép, amelyet a magyar helységnévkutatásokhoz is sokan forgatták. A térkép minden közreműködője magyar volt, Karacs Ferencnek ez volt az első nagyszabású térképmetszése.
Lipszky János nemzetközi hírű magyar térképész, köztiszteletben álló huszártiszt volt, aki a Felvidéken végezte iskoláit, majd 1784. december 11-étől mint tisztjelölt, majd tiszt a Graeven-huszárezredben szolgált. 1813. január 1-jén mint huszár ezredes vonult vissza. Három évtizedes katonai pályafutása alatt harcolt a törökök, a forradalmi Franciaország és Napóleon császár katonái ellen is. 1795-től rövid megszakítással 1808-ig Pesten tartózkodott, ez idő alatt hozta létre nemzetközi hírű térképészeti vállalkozását és készítette el a térképeit. Agglegényként, gyermektelenül halt meg, oldalági örökösei hatalmas hagyatéka felett három évtizedes pereskedésbe fogtak, és ez a vagyont is teljesen felemésztette.
Térképét először csak egy elméleti katonai munka mellékletének szánta, majd a munkáját elismerő katonai elöljáróinak ösztönzésére folytatta. Gróf Vécsey Szigbert ezredtulajdonos közbenjárásával mentesítették a katonai szolgálat alól és Pest-Budára vezényelték. Itt a nádor vezette Helytartótanács aktív közreműködésével hozta létre vállalkozását és dolgozott a térképein. Lipszky úgy tervezte, az összeállítása egy részletes térképből, egy névmutatóból és egy áttekintő térképből áll.
Pest-budai tartózkodása alatt, 1802-re készült el két, a szabad királyi várost ábrázoló térkép, ez 1810-ben jelent meg nyomtatásban. 1805-ös a Magyar Királyság, Horvátország, Szlavónia és az Erdélyi Fejedelemség új térképe, melyet az akkori legfrissebb megfigyelések és kutatások alapján szerkesztettek és helyesbítettek. Ez a Bécsben kiadott latin és francia nyelvű térkép a napóleoni háborúk idején készült és aprólékosan ábrázolja Magyarország útjait, folyóit, tavait, hegyeit, valamint egyéb földrajzi, illetve ember alkotta jellegzetességeit.
Indexre téve
Az árverésen ismét felbukkantak tiltólistás könyvek is, amelyek a második világháború után kerültek indexre, közülük különös történelmi fénytörésbe került a finn Viljo Saraja Megváltott ország című könyve, amely azt mutatja be, hogy a háború vesztese is lehet áldozat, és győztes is agresszor. A mű az 1939–40-ben 105 napig tartó finn-orosz háborúból szól, amelyeben az európai országok önkéntesekkel, segélyszállítmányokkal sietett a finnek segítségére – Magyarországtól például 500 önkéntes indult útnak, hogy fegyverrel küzdjön a finnek oldalán.
