Petri György különbözése – ezzel a címmel jelent meg átfogó interjúkötet a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Kertész Imre Intézet és a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában. A könyv a PIM archívumában fellelt, mindeddig kiadatlan hanganyag leiratát adja közre: Tasi József irodalomtörténész nagyjából két hónap alatt készített életútinterjút 1993–1994-ben a költővel. Ebből egy 17 és fél órás felvétel született, eredeti leirata 274 oldal terjedelmű. Ha csak a számok bűvöletében maradunk, már azokból is kitűnik, a kötet milyen ritkaságként áll a 20. századi irodalomtörténet kutatásában.
Ugyanakkor a könyv érdeme nem pusztán egy – többek közt József Attila- és Kossuth-díjjal elismert – költő életének intim közelségből való elmesélése, történetének újra élővé tétele. A Petri György különbözése a személyes és alkotói életút restaurálásán túl korképet is nyújt a 20. század második felének politikai, közéleti, szellemi viszonyairól Magyarországon. Legalábbis ennek szánják a szerkesztők és kiadók a kötetet a június 5-én a Kertész Imre Intézetben tartott bemutató tanúsága szerint. Az eseményen Szabó Tamás programigazgató ezt a vonatkozást domborította ki köszöntőjében:
„Sok olyan leírás van a magyar kommunista rendszerben lévő ellenzéki szerepvállalásról, ami hiteles, de nem ad elég nagy felbontású képet. Ez az interjúkötet szerintem olyan felbontású kép, amiben nem látszanak a pixelek. Részben a személyes szűrő miatt, részben pedig azért, mert ez a személyes szűrő az a Petri György, akinek lényeglátása és sallangmentessége iszonyatosan nagy érzékenységgel vegyül.”
A bemutató kerekasztal-beszélgetésében Ugron Zsolna kérdezte Fenyvesi Ottó költőt és Demeter Szilárdot, továbbá ízelítőt kaphatott a közönség a Valcz Péter által rendezett, a Radnóti Színházban évekig játszott Kezdhetek folytatódni című verses-zenés előadásból, Pál András színész és Rozs Tamás zenész zeneszerző közreműködésével. Az ő performanszuk keretezte a beszélgetést, először röviden megidézve Petri alakját a Hozzád, ki olvasod, a Reggeli kávézás és a Demi sec című versekkel, majd hosszabb összeállítással zárva a diskurzus után a könyvbemutatót.
A kerekasztal-beszélgetés kezdetén Demeter felolvasta az általa jegyzett előszót, amely a kényelmetlen emberről értekezett tömören. Az ő értelmezésében Petri – Kertész Imrével, Csoóri Sándorral, Németh Lászlóval és Szőcs Gézával egyetemben – is egy ilyen kényelmetlen ember volt, akinek kényelmetlensége a megalkuvást élesen elítélő igazságkeresésben és szabadságra törekvésben áll. Utóbbit a kényelmetlen emberek Demeter szerint el is érik, és talán épp ez az a tényező, amely elgondolkozásra, saját szabadságvágyuk felülvizsgálatára sarkallja a környezetükben lévőket.
Ez a bevezetés kijelölte az egész beszélgetés témakörét is – Fenyvesi és Demeter az életútinterjúra reflektálva értekeztek a korabeli irodalmi, közéleti és politikai viszonyokról, ezek jelentőségéről, lecsapódásáról Petri életében és költészetében. Szó esett a költő vajdasági származásáról, ideológiai kiindulópontjairól, kritikáiról és politikai érdeklődéséről.
Fenyvesi személyes élményt is hozott az eseményre: egyszer találkozott a költővel egy borgőzös-dohányfüstös kocsmában (naná, hogy ott!), ahol egy egész estén keresztül az akkoriban eszkalálódó jugoszláviai helyzetről beszélgettek. Mint Fenyvesi mesélte, akkor még nem értette teljesen Petri erőteljes érdeklődését a Délvidék iránt. A most megjelent interjúkötetből derült ki számára, mi volt a jelentősége ennek a beszélgetésnek. Nem tudott sokat róla – mint említette is, szerinte „Petri Györgyöt egy kicsit elhanyagoltuk” –, a költő életéről, gondolkozásáról akkoriban keveset hallott. De a legendák és szóbeszédek azért mégiscsak eljutottak a délvidéki Fenyvesihez: nőügyei, alkoholfogyasztási szokásai és végzetes betegsége köztudott volt az irodalmi szakmai közegben.
Fenyvesi Ottó számára tehát revelációértékű volt a Petri György különbözése. Demetert – bár személyesen nem ismerte a költőt – írásaihoz régre nyúló kapcsolat fűzi. Elmondása szerint Lövétei Lázár László vezette be a Petri-életműbe a ’90-es években, azaz a rendszerváltozás után.
Az akkoriban kiélesedő szakmai-közéleti viták közepette Petri György a diskurzus mellett tette le voksát, amelyben ugyanakkor nagy szerepe volt annak, hogy a kommunizmus időszaka alatt a szellemi közeg képviselői egymásra voltak utalva.
„Nincsenek olyan típusú mély sérelmek vagy árkok, amelyeket két normális ember egy sörözés alkalmával ne tudna feloldani vagy letenni. Erre ő maga is utal: az egymás mellé zártságban, abban a szellemiségben mégiscsak megtalálta kortársaival azt a közös nevezőt – akár Csoórival, akár Csurkával –, ami az értelmes párbeszédet lehetővé tette. És ez tűnt el a ’90-es évek második felétől. Ez az, ami engem rettenetesen zavar és egyben inspirál a további kísérletek megtételére” – mondta Demeter Szilárd.
A beszélgetés további részében a megszólalások elkanyarodtak a Petri-életműtől, és tágabb kontextusban tárgyalták a résztvevők az irodalom felmerülő szerepeit a rendszerváltozás utáni és a jelenlegi Magyarországon. Abban mindhárman megegyeztek, hogy ha a „Dolga-e a költőnek politikai állást foglalni?” közkeletű kérdést nekiszegeznénk Petrinek, ő gondolkozás nélkül rávágná, hogy igen. Fenyvesi szerint a mindenkori költők igyekezete arra vonatkozóan, hogy valamit jobbá tegyenek, megváltoztassanak, reménytelen dolog. A mai költő feladatának azt tartja, hogy a kapitalizmus „romboló kreativitását átlássa, és az értelem felé terelje a gondolkozást, az irodalmat, a költészetet – ha egyáltalán lehetséges még.” Demeter szerint a digitáliák annyira leválasztják a mai embert a saját valóságáról, hogy nem is biztos, hogy értenénk, mit igyekszik Petri az ő éleslátó, a valóságot lehetőségeihez mérten a lehető legátfogóbban értelmező gondolataiból megfogalmazni számunkra.
Az eseményt a Pál–Rozs duó zárta, akik egy hosszabb, nagyjából 20 perces részletet adtak elő a Kezdhetek folytatódniból. Már az első etapban is maga alá gyűrő lendülettel vetették bele magukat a játékba, azonban ekkorra lett igazán feltűnő zseniális párosuk – vagyis, Petrivel együtt hármasuk – teljesítménye. Pál András nagyszerűen tudta artikulálni a költő egyszerre intellektuális, csípős, ironikus, kiábrándult és meztelenül nyers lírai karakterét. Rozs Tamás pedig hol vonóval, hol pengetve, hol a fatesten dobolva szólaltatta meg csellóját, amellyel egy egész zenekart tett ki egy személyben. A zeneszerzés során olyan szöveghelyeken is megtalálta a ritmust, amelyeket olvasva a legtöbbeknek valószínűleg nem egy dal jutna eszébe, így például az elbeszélő jelleget öltő Andrzej és Wanda is felcsendült. Ezzel szemben kifejezetten adta magát az Igazi ég lesz szövegben is megmutatkozó dallamossága.
Pál András és Rozs Tamás előadásával zárni bölcs döntés volt. Megnyugtatóan hatott ugyanis – rám biztosan – az általuk felerősített Petri-hangot a maga tiszta erejében hallani. Ahogyan a Ronda csönd és a Hogy elérjek a napsütötte sávig, vagy a Sári, ne vigyorogj rajtam elemi borzongása végigfutott a termen, zavarba esett felszisszenések és elejtett-fojtott nevetések jártak a nyomán. Ez a záró 20 perc mutatta meg, hogy politikai-történeti kontextustól függetlenül is értelmezhető Petri különbözése, ahogyan azt is sikerült kidomborítani, amiért végtére is megéri a jegyzetekkel együtt több mint 400 oldalas terjedelmet elérő interjúköteten átrágnunk magunkat, akkor is, ha pusztán a szövegek mögötti élettörténetre vagyunk kíváncsiak. Mert Petrire bár sok jelző aggatható, mégis van egy vonás, amely – bármilyen szempontból is vizsgáljuk akár a költőt, akár a műveit – a 20. századi magyar irodalomban egyedülállónak mutatkozik:
émelyítően emberi.
És mint ilyenhez, sem Petrihez, sem az életművéhez különösebb értelmező kommentár nem szükséges – zsigereinkben érezzük-értjük minden szavát.
Nyitókép: a Petri György különbözése című kötet bemutatóján vetített, a költővel készült interjú egy részlete. Fotó: Kékesi Donát / Kertész Imre Intézet
