KertLabor_1.JPG

Egész nyáron át tartó fesztivál a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében

A PIM KertLabor fesztivál keretében workshopokkal, kertkoncertekkel, összművészeti programokkal, felolvasószínházzal várják a múzeumlátogatókat a PIM Károlyi-kerttel egybenyitott udvarán júniustól egészen szeptemberig.

A nyári fesztivál programjai új, izgalmas megközelítéssel nyúlnak a múzeum kiállításaihoz, illetve az irodalomhoz. A MUSE Set programsorozatban olyan experimentális zenei produkciókra számíthatnak a résztvevők, amelyeket a PIM aktuális kiállításai inspiráltak, és szoros együttműködésben készülnek a kiállítások kurátoraival és a múzeum rendezvényszervezőivel. Elsőként július 11-én Az álom vége? – klímaváltozás Az ember tragédiájában és ma című kiállításhoz kapcsolódva a Bélaműhely közösségi zenélésére kerül sor újrahasznosított tárgyakból készült hangszerekkel. A Tragédia Trendsetting egy egyszeri kísérlet lesz Madách Imre Az ember tragédiája című művével való kapcsolódásra a ritmus és a zene segítségével. Szeptember 12-én pedig a Mulató Aztékokból és a Slow Village-ből ismert Tink lép fel az állandó Petőfi-kiállítás által ihletett produkciójával a PIM kerti színpadán.

A legkisebb múzeumlátogató korosztályra is gondolva a MUSE Set Junior során a Mothers Back formáció tart interaktív bábelőadást Doboz utca 1. címmel. A nyár folyamán két alkalommal, július 9-én és augusztus 6-án 10 órától látható előadás elsősorban a 3–6 év közöttieket szólítja meg.

A Károlyi-kert zárása után a meditatív, befelé forduló programoké lesz a főszerep: a Kertbagoly sorozat keretében tematikus, ritmikus, pszichedelikus felolvasásokra várják az érdeklődőket. A Regős Simon rendezésében megvalósuló est egy színész és egy zenész bevonásával hagyja, hogy a zeneiség és az irodalom zsigeri hatása érvényesüljön. Az első alkalom június 13-án lesz, ahol Weöres Sándor szövegein keresztül egy belső utazásra indulhatnak el a résztvevők a fák lombjai és a csillagos ég alatt.

Július 9-én a Dömötör András rendezte felolvasószínházi előadásban a nagy regényíróként ismert Jókainak a szabadságharc után keletkezett reflexióit adja elő. Ezek a szövegek nagy népszerűséget hoztak az írónak, vigaszt és útmutatást adtak az olvasóknak. A szövegek kritikus éllel mutatnak rá a szabadságharc árnyoldalaira, a visszaélésekre, a pátoszt nélkülöző hétköznapi valóságra is. Rövid történeteiben a történelem az események hátterében húzódik meg, előtérbe az egyes emberi sorsok kerülnek, ezáltal novellái fontos szerepet játszottak a kollektív trauma feldolgozásában.

A Rejtő szabadon – udvari bolondságok nyári sorozatban három alkalommal kerül terítékre az 1930-as évek népszerű szerzőjének írásművészete. A közismert, bekezdésnyi szállóigévé nemesedett P. Howard-szövegeken túl Rejtő írói munkásságának kevéssé ismert gondolataival idézik fel jellegzetes humorú szellemét. A nézők július 18-án, augusztus 15-én és szeptember 5-én ízelítőt kaphatnak ponyvaregény-paródiáiból, kisregényeiből és személyes leveleiből. A felvezető kommentárokat és a felolvasást korabeli film- és zenei betétek színesítik, közreműködik Valcz Péter színművész és Thuróczy Gergely irodalmi muzeológus.

A Petőfi Kulturális Ügynökséggel közös Petőfi Színpad X PIM különleges kertkoncertekkel várja az érdeklődőket. Június 5-én 17 órakor a Magashegyi Underground duó, azaz Bocskor Bíborka és Toldi Miklós lépnek színpadra. Az énekes és producer multiinstrumentalista párosa a zenekar lassan két évtizedes életművéből szemezget intimebb megszólalásban és bensőséges hangulatban. A nyári koncertekre a belépés ingyenes.

Fotó: PIM / Birtalan Zsolt

Ez is érdekelheti

108-as raktár: Mészáros Zsolt, akinél kevesen értenek jobban a növények nyelvén

Negyedik epizódjához érkezett a Petőfi Kulturális Ügynökség Hajógyár-csatornájának 108-as raktár című új videós műsora: Dezső Bence vendége ezúttal Mészáros Zsolt, aki 2024-ben kezdett el növényekkel és növényvédelemmel kapcsolatos TikTok-tartalmakat készíteni.

Hírmozaik - Február 18.

Kapolcs 35, Jókai jövő százada, Nagy Diák Rákóczi-teszt, legyezőkiállítás, megelevenedik a Hunyadi család.

108-as raktár: dr. Farkas Levente András útja a Fiumei úti temetőtől a Kék Cetliig

Dr. Farkas Levente András, a magyar internet egyik legkedveltebb kulturális influenszere, a Kék Cetli-sorozat főszereplője a harmadik vendége a Petőfi Kulturális Ügynökség Hajógyár-csatornája 108-as raktár című műsorának, amelyben többek között arról mesél Dezső Bencének, honnan jött, mi motiválja, és hogy hogyan lehet a művészetekkel közösséget építeni.

108-as raktár: Tóth Balázs és a tesók, akiket magasra repített a trambulin

Tóth Balázzsal, a TheShowK YouTube-csatorna másik alkotójával folytatódik a Petőfi Kulturális Ügynökség Hajógyár-csatornájának 108-as raktár című új videós műsora, amelyben Dezső Bence beszélget ismert tartalomgyártókkal arról, hogyan lehet sikerre vinni egy ötletet és mi rejtőzik a közösségi médiában látott tartalmak mögött.