shutterstock_797293651.jpg

Pincekoncertek és prémium bormustra a 29. Európai Bordalfesztiválon

Négy ország énekegyüttese, több zenekar és néptánccsoport is fellép a Pécsen és a villányi borvidéken szeptember 19. és 21. között megrendezendő 29. Európai Bordalfesztiválon.

A 14. Villányi prémium bormustrával és a harmadik alkalommal zajló Bordalnok énekversennyel kiegészülő rendezvényen a házigazda Bartók Béla Férfikar mellett olasz, angol és szlovák énekegyüttesek lépnek fel.

Az érdeklődők a Pécsi Szimfonietta, a Zengő Együttes, a Misina Néptáncegyüttes, a Somogy Zenekar és a Pécsi Ércbányász Koncertfúvószenekar műsorait is meghallgathatják. A fesztiválon az énekegyüttesekkel Kovács István basszus- és Bognár Szabolcs baritonénekes is fellép.

A fesztivál első napján a villányi borvidék ad otthont a programoknak: a Jammertal Pince lovagtermében megrendezett megnyitó után indul az énekesek felvonulása a villányi pincesoron a fesztivál együtteseivel, amelyek ezt követően pincekoncerteket tartanak.

Másnap gálakoncerten hallhatja a pécsi közönség a résztvevő együtteseket a pécsi Kodály Központban. A gálakoncertet megelőzően a 14. Villányi Prémium Bormustra színesíti a rendezvény programját. A Kodály Központ aulájában idén tíz villányi pincészet prezentálja borait.

A fesztivál zárónapjának délelőttjén a villány-siklósi borút településein adnak koncerteket a résztvevő együttesek, majd délután a pécsi Széchenyi téren a Pécsi Napok záró napjába bekapcsolódva, a Bor és Dal Ünnepén szüreti felvonulással, borkóstolással és a Népek bordalai és táncai elnevezésű rendezvénnyel zárják a programsorozatot.

A fesztiválról további részletek és a jegyinformációk a rendezvény honlapján érhetők el.

Ez is érdekelheti

Generációk és divat a Goethe Intézetben

Generációkutatók előadása, Gordon-módszerre épülő vitaworkshop, a berlini Ostkreuz fotóügynökség művészeinek magyar divatszakértőkkel folytatott beszélgetése és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatóinak kiállítása is várja az érdeklődőket ősszel a Goethe Intézet szervezésében.

Szentendrén újra kinyílnak a templomok

Szeptember 19. és 21. között rendezik meg a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét. A Ferenczy Múzeumi Centrum fesztiválján a város kilenc temploma és három imaháza tárja ki kapuit a zenei, irodalmi, egyházművészeti és képzőművészeti programok előtt.

A Bikini és a Belga is fellép a Rippl-Rónai Fesztiválon

Képző- és iparművészeti, valamint irodalmi programokkal, koncertekkel várja a közönséget a Kaposvár világhírű szülöttének, Rippl-Rónai József festőművésznek emléket állító, róla elnevezett fesztivál, amelyet szeptember 4. és 7. között tartanak a somogyi vármegyeszékhelyen.

Ősszel sem ér véget a Határtalan nyár

Itt a szeptember, felpörögnek a gasztronómiai és borfesztiválok az egész Kárpát-medencében. Emellett a zenei és a történelmi-népművészeti rendezvényekről sem kell lemondanunk. A nyárnak csak a naptárban lesz vége: a MOL – Új Európa Alapítvány Határtalan nyár rendezvénysorozata Szent Mihály havában is sok kulturális élvezetet ígér.