A Variációk a Színes városhoz – Zománcművészeti kísérletek a magyar képzőművészetben (1967-1972) című időszaki kiállítás kísérőprogramjaként a Modern Magyar Képtár állandó kiállításában helyezték el Pinczehelyi Sándor (1946) alkotását. A nagyméretű zománckép eddig a Baranya Megyei Fiúnevelő Otthonban volt.

A 2,25 méter magas, 3,60 méter széles, 40 darab, egyenként 45×45 cm-es elemből álló, 1972-ben készült zománcmű piros-fehér-zöld egymásba fonódó színsávjai egy fekvő ∞ alakzat stilizált, négyszögesített átiratát formázzák.

Az emblémaszerűen zárt kompozíció a végtelen matematikai jeleként utalhat arra a végtelenre, melyben a mű a formavariációk lezárhatatlan lehetőségeire nyílik. A szabadon választható konstrukciók, a fényes zománclapok változtatható elrendezése révén a művészet itt a lehetséges világok sokféleségét csillantja fel, s a kép önmaga fraktálszerű folytathatóságát jelenti.

A variációknak ez a művészi szabadsága – mely a Pécsi Műhely zománcműveit jellemzi – az ábrázolás politikai szabadságának metaforájává vált Pécsett 1972-ben, építészeti ornamentikaként egy fiúnevelő intézet lépcsőházába rejtve.

Pinczehelyi zománcképén zártság és nyitottság egyidejűségével önmagába visszahajolva kígyózó, a piros-fehér-zöld színeket konstruktivista kompozíciójába rejtő alakzat – akár két, egymás mellé helyezett „enfarkába harapó kelgyó” mint a nemzeti absztrakt geometria autarkiája – hagyomány és lelemény dialektikájával játszik a modernitás nyitott, demokratikus mozgásterében.

Forrás és fotók: Janus Pannonius Múzeum, Pécs