Ez azonban nem volt mindig így, elmesélte ugyanis, hogy bár a vármegye szülötte, sokáig nem járta haza, 10–15 éve azonban valami mágnesként vonzza vissza: „Az emberek kedvessége, a táj, ahogy befogad, az a fura vibrálás, ami a földben van, az hív vissza folyamatosan.”
Az első állomáshoz, Európa második, hazánk első természetes, földalatti szénbányászati múzeumához, a salgótarjáni Bányamúzeumhoz is erős emlékek kötik, hiszen nagyapja 30 évig dolgozott igen zord körülmények között egy szénbányában. Ez a salgótarjáni egyike volt a legdrágább, vízveszélyes üzemeknek, ám szenének jó minősége indokolta üzemben tartását, ahogyan arról Móricz Zsigmond Rokonok című regényében is említést tesz.
A palóc ember akkor érzi jól magát, ha dolgozik. E velős, elhíresült mondás igazságtartalmáról a balassagyarmati Palóc Múzeumban látottak győztek meg bennünket. Megtudtuk, hogy a palóc ember élete alapvetően a munka körül forgott, no meg a hozomány előállításán, mely a házasság ünnepéhez volt köthető. Csaba elárulta, milyen takarót használnak ma a feleségével: „A nagymamám gyerekkorától kezdve gyűjtötte a tollat, amiből dunyhát és párnát állított össze, ami aztán a hozománya is lett. Ezt édesanyám megtartotta, és most mi, a felségemmel ezzel takarózunk.” A videóból azt is megtudhatjuk, melyik az a tárgy, amely miatt igazán különleges Csaba számára ez a múzeum.
Utunkból nem maradhatott ki a világörökség részét képező Hollókő sem, ahol „az ember megtapaszthatja, milyen az, amikor öt órakor elcsendesül a világ”. Látogatást tettünk a szurdokpüspöki bivalyrezervátumba, a magyar házibivaly és a parlagi kereszteshátú szamár fajtafenntartó menedékébe, a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyre és az Ipolytarnóci Ősmaradványok látogatóközpontba, a hazai Pompeibe, ahol 17 millió éves időutazásra indulhat a látogató az ősmaradványok, a cápafogak, kövesedett fák, levéllenyomatok és az ősállati lábnyomok között.
„Elfogult vagyok, mert a szülőföldem, de aki különlegességre, ismeretlenre vágyik, az jöjjön el ide, menjen el vidékre és beszélgessen az emberekkel. Mindig azt mondja a feleségem, hogy ha hazajövök, elkezdek palócul beszélni, amit ő nem ért. Mert ez nem más, mint ugyanarra a biztonsági szintre eljutni, mint gyerekkorban.”
