Somogy, a betyárkultusz és a szarvasbőgés otthona

Kisfilmünk felmutatja Somogy hagyományait, a múltba és végtelennek tűnő erdők fölé repít. Egyszerre költői és egzakt, pontokba szedett ismereteket átadó, a mindennapok kultúrájába beavató és kalandra csábító. Simone Weil szavaival az arra való vágyakozásra akar megtanítani, ami a miénk; azoknak az értékeknek az újrafelfedezésére hívogat, amelyeket eleve a magunkéinak tartunk.

Czigány Tamás néptáncpedagógus, mesemondó a kalauzunk: vele látogatunk el néhány perc alatt a szántódi Szilassy Elemér sétányra, annak Balaton-parti kilátójába, majd a szennai skanzenbe, kapcsolódhatunk be a Tamás által vezetett, Szent László emlékét őrző táncos játékokba, pillanthatunk be a somogyvári Szent László-emlékhely kiállításába, bolyonghatunk az ottani apátság romjai között, zarándokolhatunk a visnyeszéplaki betyársírhoz.

A bőszénfai szarvasfarm és környezete láttán sokunkat megérinthet a tájegység természeti gazdagsága (a megye fele védett terület). A Zselic vadonját már elbűvölten figyeljük, és elhisszük Tamásnak: Magyarország egyetlen pontjáról sem láthatunk annyi csillagot, mint a zselickisfaludi csillagparkból. Az ország legtisztább, legzöldebb vidékén járunk. Felszállunk a Kelénre, a Balaton 1891 óta (!) közlekedő leggyorsabb motorhajójára, aztán a csodálatos és Rippl-Rónai Józsefet hazavonzó Kaposvárra, utunk végállomására érkezünk.

A sok felvillantott kép hatására legszívesebben nyomban Somogyba indulnánk, amely, mint vezetőnk mondja: „a Kárpát-medence egyik legrégiesebb kultúráját őrzi a maga egyszerűségében, keresetlenségében, tisztaságában és talán őszinteségében”.

 

Ez is érdekelheti

Gyere velünk a rendszerváltás előtti Balaton nosztalgikus világába!

Sok minden változott a rendszerváltás óta a Balaton körül, legendás szállók, diszkók, strandok tűntek el, de azon a bizonyos aranyhídon akár vissza is mehetünk a múltba, emlékeink révjébe. Azokba az időkbe, amikor a Balaton partját a munkásosztály Riviérájának, az italodiszkó Ibizájának is nevezték.

Ingókövek, emlékházak, vadaspark és pálinkafőzde – Egy nap a Velencei-tó környékén

Bár jelenleg sajnos rekordalacsony a Velencei-tó vízállása, nem kell kihagyni a lehetséges útitervek közül, mert hazánk egyik legkedveltebb nyaraló- és kirándulóhelye számos természeti és kulturális értéket tartogat. Mivel a tó akár kerékpárral is könnyen körbejárható, tegyünk mi is egy kört Velencétől Kápolnásnyékig, és nézzünk körül, milyen látnivalókat érdemes felkeresni.

Ma már nem jár a nevezés mellé egy oldal szalonna: kezdődik a Kékszalag

„A Kékszalagon nemcsak a hajó sebessége számít, hanem az is, hogy mikor és hogyan hozol döntéseket” – mondja Litkey Farkas, és neki elhihetjük, hiszen tizenhárom alkalommal nyerte meg a Balatont megkerülő nemzetközi távolsági vitorlásversenyt, az idén 92 éves Kékszalagot.

Ismét megnyílt a Louvre kirabolt galériája, de semmi sincs benne

Szerdán megnyílt a Louvre Apolló Galériája, ahol 2025 októberében követtek el ékszerrablást. A teremben azonban sem tárlók, sem kiállított ékszerek nem lesznek a jövőben.