Szent László

Isten atlétájának is nevezték I. (Szent) Lászlót

Kilencszázharminc éve, 1095. július 29-én halt meg I. (Szent) László Árpád-házi király, akit kivételes testi adottságai, hadvezéri képességei és erényes élete miatt lovagkirálynak és Isten atlétájának is neveztek. Uralma alatt élte a középkori magyar királyság első virágkorát.

Július 29-én történt

1983-ban ezen a napon halt meg Luis Buñuel Oscar-díjas spanyol filmrendező, a modern filmművészet egyik kiemelkedő alakja, „a szürrealista film pápája”, Az andalúziai kutya, a Tristana, A nap szépe, A burzsoázia diszkrét bája, A szabadság fantomja és A vágy titokzatos tárgya alkotója. Filmkritikusként, majd rendezőasszisztensként dolgozott a francia avantgárd film egyik kiváló rendezője, Jean Epstein mellett. Megismerkedett a szürrealista mozgalommal, és 1928-ban Dalíval együtt elkészítette első filmjét, a tizenhat perces Az andalúziai kutyát, amely a filmművészet egyik első és legjelentősebb szürrealista alkotása. Kegyetlen kezdő képsorától maga Buñuel is több napig rosszul volt. Filmjeiben olyan álomvilágot mutatott be, amelyben furcsa és váratlan dolgok történnek, munkáiban költőiség és az érzékenységből fakadó agresszivitás fonódott össze.

Somogy, a betyárkultusz és a szarvasbőgés otthona

Olyan kisfilmet láthatunk Somogyról, amely Simone Weil szavaival az arra való vágyakozásra akar megtanítani, ami a miénk.

Június 27-én történt

Szent László királyt a legendák kegyes lovagkirályként mutatják be, mint a késő lovagkori lovagi eszmény megtestesítőjét, kivételes fizikuma miatt nevezik az „Isten atlétájának” is. Nevéhez fűződik a magántulajdon védelmének megszilárdítása, Horvátország elfoglalása, a kunok és a besenyők legyőzése. Több, a mai napig is fennmaradt ereklye és tárgyi emlék köthető hozz, köztük a győri bazilikában található Szent László-herma és jobbja, amelyet a dubrovniki ferences kolostorban őriznek.

Újabb érdekes falképek kerültek elő a székelyföldi Szacsva középkori templomában

Újabb érdekes, 14. századi falképeket tárt fel Szakáts Tamás restaurátor a háromszéki Réty községhez tartozó kis zsákfalu, Szacsva középkori templomának külső falán – tudatta a Szekelyhon.ro hírportál.

Szent László-legendát ábrázoló falfestményt fedeztek fel Sepsikőröspatakon

A sepsikőröspataki katolikus templomban újabb, valószínűleg a Szent László-legendakör egyik jelenetét ábrázoló középkori falfestményre bukkant rá Jánó Mihály művészettörténész és Szakács Tamás restaurátor – írja a Székelyhon.

Talapzatára került Szent László király lovasszobra a nagyváradi várban

Deák Árpád szobrászművész bronzból készült alkotását már a nagyközönség is láthatja a nagyváradi várban.

Elkezdődött Szent László király lovasszobrának felállítása Nagyváradon

Várhatóan két hétig tartanak majd Szent László király lovasszobrának összeszerelési és felállítási munkálatai a nagyváradi várban.

Három tudományos kötet jelent meg emlékévekhez kapcsolódva

Az elmúlt időszak három emlékévéhez, Mátyás királyhoz, II. Rákóczi Ferenchez és Szent Lászlóhoz kapcsolódó kötetek jelentek meg a Bethlen Gábor Alapkezelő gondozásában.

Legenda Aurea – Ereklyék vonzásában

Legenda Aurea – Ereklyék vonzásában címmel a Szent László-herma és a Könnyező Szűzanya-kegykép történetét és kultuszát bemutató állandó kiállítás nyílt péntek délután Győrben a Káptalandombon.

Látogatóközponttal gazdagodik a Szent László Nemzeti Emlékhely

A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ megvalósításában elkészült a Szent László Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontja Somogyváron.