János evangelistától tudjuk, hogy Jézus szerette MÁRTÁt, MÁRIÁt és LÁZÁRt, akik Betániában laktak. Bár a liturgiában csak Márta neve szerepel, azonban elválaszthatatlan testvéreitől, Máriától és Lázártól. Az evangélisták három alkalommal beszélnek Márta házáról és testvéreiről. Először, amikor Jézus tanítványaival úton volt és betértek egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony fogadta házába. Mária, az asszony húga odaült Jézus lábához és hallgatta szavait, miközben Márta sürgött-forgott. „Egyszercsak megállt és így méltatlankodott: „Uram, nem törődöl vele, hogy a húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljak? Szólj neki, hogy segítsen nekem!” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, sok mindenre van gondod és sok minden nyugtalanít, de csak egy a szüksége. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszti el soha.” (Lk 10,38–42)
A második alkalom Jézus legnagyobb csodája: Lázár feltámasztása. Amikor Jézus megérkezett Betániába, Lázár már négy napja sírban volt. Márta, amikor meghallotta, hogy Jézus közeledik, elébe sietett, Mária pedig otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” Jézus megnyugtatta: „Feltámad a testvéred.” Márta erre azt mondta: „Tudom, hogy feltámad, majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Jézus hívatta Máriát is, majd a sírhoz ment, kérte, hogy hengerítsék el a követ. „Erre elhengerítették a követ. Jézus pedig égre emelte tekintetét és így imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudom, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülöttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék, hogy te küldöttél engem.” E szavak után hangosan beszólt a sírba: „Lázár, jöjj ki!” És a halott kijött. (11. fejezet)
A harmadik alkalommal szintén Betániában találkozunk Mártával, Máriával és Lázárral, közvetlen Húsvét előtt. Lakomát rendeztek tiszteletére, ahova a három testvér is hivatalos volt. Márta felszolgált, Lázár is a vendégek között volt, Mária pedig egy finom olajjal megkente Jézus lábát és megtörölte hajával. Az egyik tanítvány, Júdás méltatlankodott is emiatt, ám Jézus rászólt: „Hagyd békén! Hadd tegye, hiszen a temetésem napjára teszi!” Máté evangéliumában így folytatódik: „Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek majd arról is, amit ez az asszony tett.” (Jn 12,1–8; Mt 26,6–13)

BORBÁS VINCE, (Ipolylitke, 1844. július 29. – Kolozsvár, 1905. július 7.): egyetemi tanár, a 19. század legnagyobb magyar botanikusa, a magyar flóra- és növényföldrajzi kutatás korszerűsítője. Szegénysége folytán csak 16 éves korában jutott az egri gimnáziumba. 1868-tól a pesti egyetemen hallgató, 1871-től Jurányi Lajos mellett a növénytan tanársegédje volt. 1872-től 1902-ig budapesti főreáliskolai tanárként oktatott, 1874-ben bölcsészdoktor, 1880-ban egyetemi magántanár lett. Az 1874-75-ös tanévet Berlinben A. Braunnál, Innsbruckban A. Kernernél töltötte, mindkettő nagy hatással volt rendszertani, ill. növényföldrajzi munkásságára. Számos kutatóutat tett az országban és annak határain kívül is, nagy értékű herbáriuma a budapesti egyetem növényrendszertani intézetébe került, de a II. világháborúban nagyrészt megsemmisült. Csak élete végén nyerte el a régen megérdemelt tanszéket, 1902-ben a kolozsvári egyetemen a növényrendszertan tanára, majd a botanikus kert igazgatója volt. 1870 és 1905 között 874 dolgozata jelent meg, mintegy 2000 új növényalakot írt le és nevezett meg, ezek jelentékeny része ma is érvényes, róla tisztelői számos növényfajt és a Borbásia folyóiratot nevezték el. Rendszertani munkái a korszerű származástani eszmék hatása alatt születtek. Kidolgozta az Ősmátra-elméletet, amely szerint a magyar puszták (főleg homokpuszták) flórája sok hasonlóságot mutat a Magyar-középhegység („Ősmátra”) meleg-száraz, mészköves-dolomitos lejtőivel, és nagyrészt onnan származik. Új gondolatokat hozott a fajok keletkezése, a növénytársulások fejlődésmenete és más korszerű problémákban.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1994. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

A magyar barlangkutatás atyja, KADICS OTTOKÁR (Ópazova, 1876. július 29. – Budapest, 1957. február 27.) egyetemi tanulmányait Zágrábban és Münchenben végezte, ahol 1900-ban doktori szigorlatot tett növény-, állat- és őslénytanból. 1901-től a Magyar Királyi Földtani Intézet szolgálatába lépett; itt dolgozott nyugdíjazásáig. Az ország földtani felmérése során, a horvát karsztvidéken fordult érdeklődése a barlangok felé. Herman Ottó javaslatára a Szeleta-barlangban kezdett ásatásokat, amelyek azután komoly őslénytani és régészeti eredményekhez vezettek. Szinte az ország minden jelentősebb barlangjában végzett ásatást. Elsőként ismertette a lillafüredi István-barlangot illetve térképezte fel a Budai-hegység barlangjait valamint a Várhegy barlangpincéit. 1929-ben törvénytervezetet készített a barlangok védelme érdekében. 1952-ben elkészítette a Kárpát-medence barlangjait ismertető munkáját – a mű csak kéziratban maradt fenn, máig kiadásra vár.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)