Elhunyt Szüts Miklós festőművész

Művészet

Elhunyt Szüts Miklós Hazám-díjas festőművész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja – adta hírül a Revizor portál Facebook-oldalán. Az alkotó 78 éves volt.

Szüts Miklós 2017-ben. Fotó: MTI / Marjai János
Szüts Miklós 2017-ben. Fotó: MTI / Marjai János

1945. július 29-én született Budapesten, anyai ágon dédapja Degré Alajos író, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik vezetője volt. A középiskolát a Szentendrei Ferences Gimnáziumban végezte. 1971-ben diplomázott a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Ezt követően a festés mellett önálló tervező grafikusként dolgozott.

1972-ben nyitotta meg első kiállítását. A ’80-as években a József Attila Gimnáziumban rajzot és művészettörténetet tanított, 1997–98 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen oktatott. 1991-ben az AD Grafikai Stúdió létrehozója, kreatív igazgatója, társtulajdonosa lett. 2001–2002 között három hónapot töltött ösztöndíjjal Párizsban, később is rendszeresen visszajárt a francia fővárosba dolgozni.

Művei – sok jelentős magángyűjtemény mellett – számos közgyűjteményben is megtalálhatók. Munkái az utóbbi harminc évben szerepeltek minden nagyobb országos tárlaton, bel- és külföldön 52 önálló kiállítása volt, többek között Bergenben, Stockholmban, Párizsban, Rómában, Bukarestben, Varsóban, Bécsben.

A bűnös címmel közös kötetet jegyzett Esterházy Péterrel. Memoárja négy éve jelent meg A Földön élni ünnepély címmel a Magvető Kiadónál. A Revizor bejegyzése itt érhető  el.