III. Károly
Július 29-én történt
„Nem szeretem, ha a zenészek vagy a zeneszerzők a közönséget bármiért felelőssé teszik. A közönség nem hülye, az emberek mindig érzik és értékelik, ha felkészült és teljes szívvel eléjük tett produkcióval találkoznak. Teljesen érthető az is, hogy egyes tradicionális zenéknek tomboló sikere van függetlenül attól, hogy hol járunk. Itt a zenén és a hangszereken keresztül olyan kontaktus jön létre az előadó és a közönség között, amit nem véletlenül neveztek régen mágikusnak” – fogalmazta a ma 66 éves Rácz Zoltán zenész, az Amadinda Ütőegyüttes tagja.
November 14-én történt
„Minden tudományban tanulhattam volna eleget és szépet, de a fizikában tanulok és egyszersmind mulatok, gyönyörködöm is” – fogalmazta a neves természettudós, feltaláló bencés szerzetes, a kísérleti fizika kiváló művelője és oktatója, Jedlik Ányos, akinek 1859-ben ezen a napon készült el egyik leghíresebb találmánya, a dinamó.
Humanoid robot festett képet III. Károlyról
Bemutatták a héten az Ai-Da névre hallgató humanoid robot által III. Károly brit királyról készített festményt. A genfi rendezvényen, amelyről a sajtó csütörtökön adott hírt, a robot kifejtette nézeteit a mesterséges intelligenciáról (MI) és a művészetekről is.
Balesettel ért véget az első magyar királynő élete
Hatszázharminc éve, 1395. május 17-én halt meg I. Mária Anjou-házi királynő, aki első nőként ült a magyar trónon. Az utókor számára kevéssé ismert királynő életéről Madách Imre írt drámát, amelyet Gyárfás Miklós átdolgozásában 1970-ben mutattak be.
Saját slágerlistával jelentkezik a brit uralkodó
Kedvenc zeneműveiből összeállított saját nyilvános slágerlistával jelentkezik jövő héten a brit uralkodó.
Stephen Fry lovagi címet kapott, Kazuo Ishiguro a brit becsületrend tagja lett
III. Károly király kedden ismertetett újévi kitüntetési listája több mint 1200 nevet tartalmaz. A legfiatalabb kitüntetett 18, a legidősebb 103 esztendős.
Így töltötte 76. születésnapját a brit uralkodó
Munkával, különösebb ünnepségek nélkül töltötte 76. születésnapját csütörtökön a brit uralkodó.
A brit uralkodó nyári rezidenciájából esküvő- és bulihelyszín lehet
A balmorali királyi kastély, a brit uralkodók skóciai nyári rezidenciája engedélyt kért a helyi önkormányzattól, hogy a kastélyhoz tartozó The Queen’s Buildingben (A Királynő épülete) esküvőket és más rendezvényeket tarthasson.
Kitüntetéseket osztott a brit király születésnapja alkalmából
Tracey Emin, Imelda Staunton dámák lettek, de a kitüntetettek között Monica Ali, Wayne McGregor és Joseph Coelho is szerepelnek.
Egy III. Károly királynak tulajdonított kerámiakecske több mint 13 000 euróért kelt el egy aukción
A brit király cambridge-i egyetemi tanulmányai alatt készíthette a csecsebecsét.
Megrongálták III. Károly hivatalos portréját
Állatvédő aktivisták ragasztottak kedden tiltakozó célú szimbólumokat III. Károly király alig egy hónapja felavatott hivatalos portréjára. A galéria, ahol a kép látható, rövid vizsgálat után közölte, hogy a festménynek nem esett baja. Az aktivisták az akciót „derűs epizódnak” szánták.
Újra nyilatkozott a brit uralkodó, megköszönte a támogatást
Először nyilatkozott a brit király, III. Károly, mióta rákbetegséggel diagnosztizálták. A 75 éves uralkodó kezelését azonnal megkezdték.
III. Károly a világvallásokról beszélt karácsonyi köszöntőjében
A nagy világvallások közötti értékközösséget hangsúlyozta hétfőn közvetített karácsonyi üzenetében III. Károly király, az Egyesült Királyság és több nemzetközösségi ország uralkodója.
Átadták a brit uralkodónak a skót koronázási ékszereket
Egyházi szertartás keretében, formálisan átadták szerdán a brit uralkodónak a skót koronázási ékszereket.
Album készül a brit uralkodó koronázásának zenei programjáról
Albumot készít a brit uralkodó jövő heti koronázásának zenei programjáról és a ceremónián elhangzó beszédekről a Decca. Mások mellett Andrew Lloyd Webber újonnan, az alkalomra szerzett zeneművei is a program részét képezik majd.