Egy III. Károly királynak tulajdonított kerámiakecske több mint 13 000 euróért kelt el egy aukción

Művészet

A brit király cambridge-i egyetemi tanulmányai alatt készíthette a csecsebecsét.

A III. Károly királynak tulajdonított kerámiakecske. Fotó:  Nathan Fitzsimmons / Hansons
A III. Károly királynak tulajdonított kerámiakecske. Fotó: Nathan Fitzsimmons / Hansons

Az újonnan felfedezett műalkotás leütési ára 8500 font, átszámítva körülbelül tízezer euró volt, ami a jutalékokkal együtt elérte a 13 400 eurót. A kerámiakecske egy kanadai eladótól, Raymond Pattentől került a Hansons Auctioneers aukciójára, aki 55 éven át őrizte a darabot, amelyet a nagynénjétől kapott és amit most egy amerikai magánvevő vásárolt meg.

A nagynéni szakácsként dolgozott a Cambridge-i Egyetemen, ahol Károly régészetet, antropológiát és történelmet hallgatott a Trinity College-ban. Állítólag ez az egyetlen olyan kerámiadarab, amelyet a mostani király készített – ezzel magyarázható a végső árcédulán szereplő összeg. A mű létrejöttének körülményeiről viszont nem tudni semmit.

Már korábban is kerültek árverésre III. Károlyhoz köthető műtárgyak. A király gyermekkori, öt-hat éves korában készített rajzait árulták édesanyjáról és édesapjáról, II. Erzsébet királynőről és Edinburgh hercegéről Mami és Papa felirattal. Ezek tavaly júniusban 59 800 fontért, azaz körülbelül 70 ezer euróért keltek el.

Károly egyébként már az 1970-es években elkezdett festeni, amiről azt mondta, hogy a tevékenység „egy másik dimenzióba” viszi. 2022-ben 79 akvarelljéből nyílt kiállítás, ugyanebben az évben a Balmoral kastélyt ábrázoló festményének egyik számozott nyomatát el is árverezték, 5737 fontot adtak érte.

A cikk forrásai itt és itt olvashatók.