2010. május 11-12. (K-Sze) 20.30
2010. május 13. (Cs) 21 óra
Mikor? A második világháború idején. Hol? Laktanyában, bálteremben, távoli orosz rónán. Kik? Főtisztek, tisztek, honvédek és hozzátartozóik, munkaszolgálatosok. Hogyan? Pucciniba oltott slágerekkel, magyar nótákkal és katonaindulókkal.
"Művészi igényű kompozíció, önálló zenés színpadi mű a Gyévuska. Bővelkedik zenei viccekben, ritmikai meglepetésekben, prozódiai tréfákban. Az énekes színészek (jó: éneklő színészek) előkelő komolysággal képviselik a darabot. Nem igyekeznek tréfásak lenni. (...) Pintér Béla együttese nem humorizál. Nekik humoruk van. Ez azt jelenti, hogy a világot másként szemlélik, mint az átlag többsége. Nem keresik a viccet: a szent dolgokban is megtalálják a nevetséges ellentmondást. Fontos hangsúlyozni ezt. Kényes kegyeleti tájakon kalandoznak. Világháború. Orosz front. Elszakított területek. Kassa, Kolozsvár. Horthy Miklós, Karády Katalin. Munkaszolgálat. Zsidóüldözés." (MGP)
"A jelenetek önmagukban is hatásosan vegyítik a megrendítő és komikus tartományt, a katonák sanyarú sorsa és a nemzet sanyarú sorsa eredményesen kopírozódik egymásra, a magánéleti betétek aláhúzzák, amit alá kell nekik húzni, a töredezettséget bízvást lehet mozaikos szerkesztésnek becézni, a ritmus egyenetlenségét pedig ellensúlyozza, hogy a lassúbb tartományban van mit nézni.
Mire elérkezünk a felszabaduláshoz, ki-ki meg van halva, vagy tönkre van menve. Szép, hogy a halott katona odafönt biciklizik tovább; szép, hogy az alkalmi tolmácsnak szegődött zsidó rezzenetlen arccal, tisztelettudóan fordítja felettesének, amint a német főfelettes őt pocskondiázza; szép, hogy az otthon maradt feleség növekvő hasát simogatva halott férjének ír levelet. Szép, pedig mind banális - vagy épp azért.
Lövésből egyetlenegy dörren csak - ez a kis pucér zsidót találja el -, a többiek stilizáltan halnak, ha mégoly valószerűen is, akár morfiumtól, akár a háborúban. A stilizáció jórészt be van építve a mozgásba: a katonák hatalmas koturnust viselnek, ettől aztán egy sima ballépés is szinte díszlépés." (Csáki Judit)
A társulat 1998-ban alakult: az alkotók célja, hogy a társadalom és saját személyük kritikus-ironikus megfigyelései alapján - a szó egészséges értelmében vett - nemzeti ihletettségű, kortárs színpadi műveket hozzanak létre. A valóság és az álom, az autentikus és a giccs elegyéből, valamint a magyar népi kultúra egyes elemeiből épül fel az a szürreális világ, mely összes korábbi darabjukat jellemzi.
