PLACCC: vége is meg nem is...

Egyéb

A második PLACCC Fesztivál szervezői azt ígérték, hogy október 2. és 11. között felkavarják az állóvizet Budapesten, és a jelek szerint ez sikerült is nekik. Beszédtéma lett a holland Space hovatartozásról szóló dokumentum-színházi előadása vagy éppen a nagyvárosi diszkógömbbé alakított betonkeverő autó. Megosztja az embereket a Téreltérítés Munkacsoport alkotása, az algákkal működő Belvárosi Szmogreduktor is. A Budapesti Műszaki Egyetem és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói a tanáruk, Lakner Antal képzőművész vezetésével olyan izgalmas projektet találtak ki és valósítottak meg, amiről még vitáznak az emberek. A jelek szerint nehezen tudnak mit kezdeni egy beskatulyázhatatlan fúzióval, amely egyszerre tudományos kísérlet és képzőművészeti alkotás is. A nagy siker miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy meghosszabbítják a Belvárosi Szmogreduktort, így aki eddig lemaradt róla, szerdáig még megnézheti a Blaha Lujza téren. 
 

placcc09_elogaleria.jpg
Élő galéria a PLACCC keretében
 
Óriási siker volt a PLACCC Fesztiválon a Soharóza Kórus és Göttinger Pál rendező közös produkciója, a Mindenütt jó. Az összes előadásra már a második napon valamennyi belépőjegy elkelt. A szleng.blog.hu alapján készült libretto Juhász Kristóf, a Szputnyik Hajózási Társaság szövegírójának munkája. A Soharóza Kórus olyan szövegekre improvizál zenét, mint például: "Megmurdellt, megmakkant", "Nem csicskulnak, kajakra jönnek, ez nem lakossági para", "Vágod? Befigyel a végzet!" A Szemlő-hegyi-barlangban bemutatott produkciót várhatóan még láthatják azok, akik a PLACCC Fesztivál alatt már nem jutottak belépőhöz. A szervezők tervezik a továbbjátszást, ezért érdemes folyamatosan figyelni a honlapon megjelenő információkat.
 
A Haszondesign projekt alatt született köztéri alkotások egy részét is meg lehet még nézni Budapesten. Az 1000% csoport a VIII. kerületben rozsdás, málladozó, telecetlizett belvárosi pinceajtókról lekaparta a lakossági hirdetéseket, évek óta oszladozó plakátokat, graffitiket. A csúfságok helyét művészi alkotások, kis festmények, izgalmas grafikák vették át. A Pincerehab eredményét a Rökk Szilárd utca, Bródy Sándor utca, Somogyi Béla utca, Szentkirályi utca útvonalon lehet látni. Amit a járókelők eddig észre sem vettek, oda mostantól gyönyörködni és fotózni is járhatnak.
 

placcc09_pincerehab.jpg
Pincerehab
 
Szintén a  VIII. kerületi Palotanegyedben látható az Élő galéria. Az Újirány Csoport felkutatta a Mikszáth tér - Krúdy Gyula utca - Lőrinc pap tér útvonalon található üzletek, kávézók, intézmények anekdotáit. Ezeket kitették a falakra, míg a járdára idézeteket festettek. A sétálók az Élő galéria részévé válnak, hiszen az alkotók egyetlen nagy kommunikációs felületként értelmezik a környéket. A szövegek segítségével a helybeliek és az oda látogatók könnyebben szóba elegyedhetnek, és mindannyian otthon érezhetik magukat szűkebb és tágabb környezetükben. Mivel a kis táblák nagy sikert arattak, valószínűleg most már örökre kint maradnak a környékbeli házak homlokzatán.