A 2008. március 31-ig látható kiállítás azokat a plakátokat mutatja be a második világháborútól napjainkig, amelyeket a háború és a különböző ideológiák népszerűsítésére készítettek. Köztük található Alfred Leete híres első világháborús toborzóplakátja (Lord Kitchener önkénteseket toboroz a brit hadseregbe), valamint Lucien Bernard, Hans Schlegler és Abram Games munkái, amelyek mind arra példák, hogyan próbálták a kormányok és a politikai pártok saját céljaikra felhasználni a művészeti mozgalmakat és irányzatokat - nem mindig sikerrel.
A propagandaplakátok története az első világháború idején kezdődött, amikor a művek megjelentek a munkahelyeken, postahivatalokban és hirdetőtáblákon is. A kiállítás első része a reklám és a propaganda új szerepét vizsgálja néhány híres példán keresztül. Az angol toborzóplakát amerikai megfelelője, az Uncle Sam "I want you" sorozóplakát például arra döbbenti rá a nézőt, milyen hamar felismerték a kormányok, hogyan lehet egyszerű, de könnyen érthető reklámmal maguk és politikájuk mellé állítani a közvéleményt.
A háború ábrázolása mindennapossá vált a sajtóban, a képregényekben, a színházakban, szórakozóhelyeken és a hirdetésekben. Az emberek mindenhol háborús képekbe és toborzóplakátokba ütköztek, amelyek a háborús erőfeszítések fokozására ösztönöztek. A legfőbb cél az volt, hogy a lehető legegyszerűbb üzenetekkel és képi megjelenítéssel a lehető leggyorsabban felkeltsék az emberek figyelmét. Mert mi ösztönözhetné jobban a munkát, mint egy "több termelés" feliratú bomba, amely éppen becsapódik egy japán zászló közepébe? Vagy mi buzdíthatná jobban a minden oldalról ostromlott Spanyolországot 1936-ban, mint egy olyan, reményt adó plakát, ahol egy női szandál egy kettétört horogkereszten tapos?
A keresztény lelkületet vagy betegápoló asszonyokat ábrázoló plakátok reményt adtak a borzalmak és áldozatok közepette, az első és második világháborús plakátok rasszista sztereotípiáktól hemzsegtek. Úgy tűnik, a reménytelen helyzetekben minden eszköz megengedett volt. Néhány felkavaró példában a sztereotípiák és a világpusztulás képei együtt szerepelnek: egy német harci sisakot viselő, gonosz partizán véres földgömböt tart a kezében, egy japán polip pedig mohó karjaival átöleli a világot, míg a rajtuk lévő felirat: Ez az ellenség.
Az angolokat a legtöbbször kapzsi birodalomszerzőkként, a németeket barbárokként, a japánokat pedig baljóslatú "sárga veszedelemként" ábrázolták. A gyarmati csapatok szexuális ragadozókként jelennek meg, az egyének pedig gonosz figurákként. Az elmebeteg Hitler több plakáton csontot rág, míg egy orosz asszony gyermekével együtt egy bajonettként ábrázolt horogkereszttel néz szembe. Bár ezek az egyszerű ábrázolási eszközök durvának tűnhetnek, de az évek során bebizonyosodott, hogy még mindig képesek reményt, félelmet és undort kelteni.
"Az első világháború során alkalmazott ábrázolási technikák bántották Lord Kitchenert, aki úgy vélte, hogy ilyen ostoba eszközöket nem lenne szabad háború idején használni. Az amerikaiaknak természetesen nem voltak ilyen fenntartásai" - írta a tárlat egyik brit recenzense.
A háborút persze kereskedelmi célokra is felhasználták. Az "Arf a Mo Kaiser" (Egy pillanat türelmet, császár) feliratú plakát egy mosolygó angol katonát ábrázol, aki éppen cigarettára gyújt, ami a Weekly Despatch Tobacco Fund kampányaként készült: "Minden szál megörvendezteti a katona szívét" - áll a plakáton. Egy másikon ("Hé fiúk") francia katona látható, aki pezsgővel a kezében vidáman kiugrik a lövészárokból. Az angolok magabiztos ellenszegülése és a franciák életöröme divatos témák voltak abban a korszakban.
A birodalmi Németország sokkal szolidabb ábrázolásmódot követett: elvontabb, expresszionista plakátok készültek, amelyeken például acélt kovácsoló férfiak vagy az utat a tövisektől megtisztító, nagyszerű munkások láthatóak. A kifinomult és ellenőrzött kormányzati propaganda azonban igazából a két világháború közötti időszakban alakult ki a forradalmi Oroszországban, valamint a fasizmus és a kommunizmus között zajló ideológiai küzdelem következményeként.
A kiállítás bemutatja, hogyan tört utat magának ez a szemlélet a spanyol polgárháború idején Pedrero és Josep Renau hatásos munkáin és az egymással szembenálló köztársaságpártiak és nacionalisták tervein keresztül. A náci Németország az értékek, ideológiák és a társadalomról vallott torz látomások népszerűsítésére használta a plakátokat.
A kor amerikai plakátjai magukon viselik Hollywood nyomát, míg az angol plakátok avantgarde ábrázolásmódjukkal tűnnek ki. Bár ez utóbbiaknál is a morál és a háborús erőfeszítések állnak a középpontban, mégis a második világháború idején készült legkifinomultabb példák közé tartoznak.
A hidegháború felpezsdítette a plakátkészítést. Az ekkor készült művek gyakran újraértelmezik a híres háborús plakátokat, új üzeneteket alkotnak, és visszájára fordítják a jelképeket. A kiállítás bemutatja a plakátok szerepét a vietnami háború és az atomreaktorok elleni tiltakozásokban, valamint a békemozgalmakban. Ide tartoznak még David Gentleman, Ralph Steadman és Leon Kuhn legújabb munkái is, amelyek az iraki háború ellen szólalnak fel.
