Éppen négy éve áll a Nemzeti Filmszínház élén. Mi volt az elképzelése, amikor átvette az intézmény vezetését, és mit sikerült ebből megvalósítania?
A célom az volt, hogy megerősítsem az Uránia nemzeti intézményi státuszát, és ezzel beemeljem a budapesti kulturális élet fő sodrába. Emellett azt szerettem volna, hogy az eredeti nyelvű, nem szinkronizált filmek mozijaként tartsák számon, illetve, hogy a magyar filmek és filmesek találkozási helye legyen. Ez részben megvolt, de kívülről nem igazán látszott, mert az Urániának nem volt számottevő intézményi kommunikációja, inkább csak kiemelt eseményei. Ezen mindenképp változtatni kellett.
Ezzel kezdte a munkát?
Amikor ideérkeztem, egy alulszervezett, sok szempontból szokásjogon működő intézményt találtam. Ezt kellett alapjairól újjászervezni, hatalmas munkával, amibe a munkatársak egy része komolyan beleállt, mások inkább kiszálltak, többnyire nyugdíjba mentek, helyet adva másoknak, a fiataloknak. Az elmúlt négy évből bizonyos értelemben a jelenlegi stábra vagyok a legbüszkébb. Magasan képzett, motivált, rugalmas emberek, akik szeretik a munkájukat, amire nagy szükség is van, mert borzasztóan kevesen vagyunk. 2002-ben, amikor a mozi Nemzeti Filmszínházzá vált, 35-en dolgoztak itt; ma összesen 21-en vagyunk, de szinte mindenki több funkcióban. Egyre több az összetett rendezvény, a kommunikálandó program, a nemzetközi projekt, ami mindenkitől többet követel.
Mit érzékelhet ebből a mozinéző?
A nézőt elsősorban az érdekli, hogy jó legyen a film, ne legyen hideg vagy túl meleg a teremben, időben kezdődjön a vetítés, ne szakadjon el a celluloid, legyen tisztaság. Ezek egyik záloga a stáb, amelyik nyelveket beszél, van kitekintése, van urániás identitása és így tovább. Jó programokat szervez, odafigyel a vendégre. Ez csak megfelelő anyagi megbecsülés mellett elvárható, amit az elmúlt két évben jelentős, több lépcsős bérfejlesztéssel sikerült megteremteni. Remélem, hogy erre idén is lesz lehetőségem. Ami a tárgyi környezetet illeti, azt is igyekszünk folyamatosan fejleszteni, természetesen a lehetőségekhez mérten.
Jegyeladó-rendszert váltottunk, kiépítettünk egy új megfigyelőkamera-rendszert, biztonságosabb netkapcsolatot, tárhelyeket. Bevezettük a klímarendszer távfelügyeletét, amellyel energiafogyasztásunk legalább 30%-kal csökkent. Csak ez éves szinten tízmilliós nagyságrendű megtakarítást jelent, ami lehetővé tette a bérfejlesztést, illetve, hogy apránként korszerűsítsük a fény- és hangtechnikai eszközeinket, amelyek a folyamatos használatban cserére szorulnak. Ezek a kívülről talán nem annyira látványos fejlesztések teszik lehetővé az évi 363 napos üzemmódot, hiszen karácsony kivételével az év minden napján dolgozunk.
Beszéljünk a programokról. Mi különbözteti meg az Urániát a többi mozitól? Az elmúlt években az évadszerű működést tettük programtervezésünk alapjává, amiben az exkluzív tartalmak dominálnak. Ahhoz, hogy ezt a hatalmas és gyönyörű műemléképületet fenntarthatóan működtetni tudjuk – ami nagy áldás, de nagy felelősség és determináció is egyszerre –, függetlenítenünk kell magunkat a változó színvonalú heti filmkínálattól, illetve a konkurenciától. Megjegyzem, az Uránia nem átlagos mozi, és semmiképp sem versenytársa a multiplexeknek.
Egy plázában napi hetven előadáson húsz filmből lehet válogatni, többségük amerikai, és erre vált jegyet mondjuk kétezer ember. Nálunk naponta négy-öt előadás van, ezek közül egy többnyire kiemelt –közönségtalálkozó, díszbemutató, fesztiváli vetítés. Minden harmadik film magyar, a többi szinte mind európai. Még egy alapvető dolog megkülönböztet minket a többi mozitól. Mányi István, aki 2000-ben a felújításkor újratervezte az épületet, azt mondta rá: ez popcornmentes övezet. Az Urániában valóban nincs pattogatott kukorica, az evés nem része a filmnézésnek. Olyan programokat kell kínálnunk, például operaközvetítéseket, ahol a közönség fel is lázadna, ha valaki ropogtatni kezdene mellette.
Miben nyilvánul meg az évadszerűség?
A Metropolitan Opera és a Bolsoj Balett közvetítéssorozatának nagy hagyománya van az Urániában. Ezeknél előre tervezünk, pillanatokon belül indul is a jegyelővétel a 2019/20-as évadra, az operákra április, a balettekre május közepén. Ezekhez hasonlóan építjük fel színházi közvetítéseink sorozatát, amiben elsősorban az NT Live széria londoni mainstream előadásait mutatjuk be világsztárokkal. Aktuális premierünk az Antonius és Kleopátra Ralph Fiennesszal a címszerepben.
A képzőművészeti sorozatunk az Exhibition on Screen, amiben időszaki tárlatokat ismerhetünk meg a világ nagy múzeumaiból. Ennek idén tavasszal Picasso és Van Gogh lesznek a főszereplői. És vannak egyedi filmsorozataink is, mint például az ősszel elkezdett Itáliai utazás, amiben kéthetente az olasz tájakat mutatjuk be filmritkaságon keresztül. Harmadik éve már, hogy van kamarazenei koncertsorozatunk is a Sinfonietta Pannonicával, ami idén Nemzetek zenéje címen fut. Vagyis igyekszünk távlatosan tervezni, és ennek megfelelően kommunikálni filmes, zenei és egyéb programjainkat.
Összművészeti intézményként pozicionálják a mozit?
Az Uránia mindig több volt, mint mozi. Alig száz éve használjuk elsősorban moziként, mert eredetileg zenés mulatónak épült, utána tudományos előadásokat tartottak itt, ünnepségeket, táncbemutatót. A díszterem nemcsak gyönyörű, de koncertekhez kiváló az akusztikája. Ezért az egyik legjelentősebb vállalásom abban állt, hogy visszahozzam az élő zenei programokat az intézménybe.
A zenével rengeteg embert meg lehet nyerni a mozi számára is. Szalóki Ági ebben a pár évben szimbolikusan az Uránia rezidens zenésze lett. A Franciaországból hazaköltözött Szelevényi Ákos három koncertet adott nálunk, itt tartottunk a Huszárik Zoltán Elégiájára komponált művének magyarországi ősbemutatóját. Korcsolán Orsolya hegedűművész kétszer lépett fel, az egyik alkalommal emigráns zsidó zeneszerzők hollywoodi filmekhez írt zenéit játszotta klasszikus interpretációban. 2018-ban összesen 32 koncertünk volt, aminek zöme saját produkció.
Mit jelent az, hogy az Uránia nemzeti intézmény?
Egyrészt a kormány által vállalt nemzetközi kötelezettségeket valósít meg. Nagy hagyománya van például a román és a spanyol filmhétnek, amik egyszeri lehetőséget teremtenek bepillantani egy-egy ország filmkultúrájába. De itt vannak a LUX FILMNAPOK is, amelynek 5 éve egyedüli helyszíne vagyunk Magyarországon. Az emlékévekhez tematikus programokkal csatlakozunk – ilyen volt 2017-ben a Reformáció 500 emlékévhez kapcsolódóan a Reformáció Filmnapok, tavaly pedig, hazánk V4-es elnöksége idején a Balassi Intézet megrendelésére megrendezett #V4filmfeszt.
Nagyszabású iskolai programokat kezdeményezünk: az Oscar-díjas Saul fiát 13 ezer diák tekintette meg nálunk azokon a délelőtti vetítéseken, ahol kontextusba helyeztük az alkotást, és minden diák hazavihette azt a képes ismeretterjesztő füzetet, amelyet a film alkotóival közösen állítottunk össze. Aztán a #sohavégetnemérős című filmmel volt egy iskolai projektünk. Most egy újabb sorozatra készülünk, megint egy kortárs magyar filmmel, az alkotókkal karöltve, hamarosan publikáljuk.
Társadalmi felelősségvállalásunk része az akadálymentesítés is: a kulturális tárca támogatásával 2016 őszén indítottuk el a siketek és nagyothallók mozizását elősegítő Összhang sorozatot. Ebben úgynevezett akadálymentes, a beszéden kívül a zörejeket is leíró felirattal látunk el új magyar filmeket, és ezeket kiemelt időben műsorra tűzzük. A program kitalálásában, szervezésében a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége a partnerünk. Ez az ügy messze túlmutat az Uránián, hiszen miután elkészítjük az akadálymentes feliratot, azt megkapják a forgalmazók, hogy ezzel a felirattal is forgalmazhassák a filmet országosan.
Sikerült visszahelyezni az Urániát Budapest kulturális vérkeringésébe?
Úgy gondolom, hogy igen. Ebben kiváló partnerekre találtam. Káel Csabával, a Müpa vezérigazgatójával és Bán Teodórával, a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) ügyvezető igazgatójával az Urániát a tavaszi fesztivál és a Café Budapest jelentős helyszínévé tettük. Szoros a kapcsolatunk a Műcsarnokkal, több programmal reflektáltunk tárlataikra. A fotófesztivál David Lynch kiállításához kapcsolódva most négy Lynch-filmet tűztünk műsorra, szintén a BTF részeként. A sorozat a David Lynch útvesztőjében címet kapta, és a Radírfejjel indul április 5-én.
Kiemelt partnerünk a Nemzeti Filmalap. Kezdeményezésükre tavaly óta április 30-a A magyar film napja, mert 1901-ben ezen a napon mutatták be az Urániában az első magyar filmet, A tánczot, amit itt, a tetőteraszon forgattak. Idén is készülünk a megünneplésére. A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közösen nemrég Cseh Tamás-napot szerveztünk Cseh Tamás mozija címmel, amelyhez az Cseh Tamás Archívum fotósorozatot biztosított. Az állami szereplők mellett a kulturális képviseletekkel is rendkívül szoros a kapcsolatunk. A Spanyol Nagykövetséggel és a Cervantes Intézettel például még ebben az évadban elindítunk egy Carmen Maura-sorozatot. Öt alkotással, köztük két Almodóvar-filmmel tisztelgünk a spanyol film nagyasszonya előtt, akit decemberben az Európai Filmakadémia életműdíjjal tüntetett ki.
Van egy törzsközönségünk, de ez nem egynemű, hiszen saját közönsége van a Metnek, az olasz sorozatnak, a Közelkép filmklubnak... Minden korosztálynak és különböző kulturális identitású nézőközönségnek kínálunk programokat. Carmen Maurát említettem, de mondhatnám Szeleczky Zitát is, akire hamarosan, a halála 20. évfordulója alkalmából emlékezünk majd néhány filmmel. Nyilvánvaló, hogy a két színésznő filmjeinek közönsége más. Ahogy másokat vonz a Tosca közvetítése a Metből, és másokat a korábban számomra is ismeretlen koreai fiúbanda, a BTS koncertfilmje, amire olyan fiatalok zarándokoltak el hozzánk januárban, akik korábban soha nem jártak nálunk. Fontos, hogy a fiatalabb generációt is becsalogassuk a moziba, hogy megtapasztalják: a mozi közösségi élmény, nem hasonlítható össze házi mozizással.
Mit ajánlana nekik az elkövetkező hetek műsorából?
Nehéz választani. Mindenképp ajánlom, nem csak nekik, a The White Crow című filmet Rudolf Nurejev életéről, amit egyetlen alkalommal, a nevét viselő balettverseny keretében, eredeti nyelven vetítünk április 2-án. Szintén korra való tekintet nélkül ajánlom a Joni Mitchell koncertfilmet most szombaton. Ezen olyan sztárok köszöntik és adják elő a most 75 éves énekesnő dalait, mint Diana Krall és Norah Jones. A legkisebbeknek szól szintén szombaton a Vízipók-csodapók vetítése, amire a víz világnapja alkalmából vendégek is érkeznek hozzánk. Élő zenei programunk is lesz a hónapban: a Viva la Viola! című esten a Máté Győző vezette kvartett brácsára írt, illetve átírt műveket ad elő, Bachtól Bartókig. És hadd emeljem ki a Hildebrand István-estünket is, ami április 12-én lesz, a Filmalap társszervezésében. Ezen vendégünk lesz a Kossuth-díjas operatőr, levetítjük Kocsis Tibor Jelenetek egy operatőr életéből című filmjét és A veréb is madár című klasszikus vígjátékot, amit nemrég teljeskörűen felújított a Filmarchívum.
A közelmúltból mit emelne ki a programjaik közül, mi volt Önre a legnagyobb hatással?
A Cseh Tamás-napunk két vetítése. Tamással egy film kapcsán ismerkedtem meg 1999 nyarán. A 6:3, avagy játszd újra, Tutti!-t mutatták be Erdélyben. Ezen a turnén találkoztunk, és élete végéig közeli, jó viszonyban maradtam vele, gyakran találkoztunk. Most karácsonykor Esszencia című lemezét hallgatva jutott eszembe, hogy a filmes jelenléte nem kap elég figyelmet. Ezért szerveztük meg ezt a napot, négy filmmel, Bereményi Géza és Tímár Péter jelenlétével. Ez nagyon megérintett. Úgy éreztem, Tamás itt van velünk. Ez volt a legutóbbi nagy élményem az Urániában.
Nyitókép: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
