A huszadik századi divatról joggal mondhatjuk, hogy a popkultúra része, mert magába foglalja azokat az attitűdöket és ötleteket, amelyek a kultúra fő áramlataiba tartoznak. A sorozatként megjelenő regények voltak a popkultúra legkorábbi képviselői. A 19. században a folyóiratokban és újságokban részenként megjelenő írások népszerűvé váltak, és megteremtették a közös kulturális élményt. A 20. század elején a mozi forradalmasította a popkultúrát, új, a tömegek számára is elérhető szórakozást kínálva. A divat pedig, mint a társadalom tükre, azonnal reflektált, kialakította az új trendeket és értékeket, amelyek aztán folyamatosan tükrözték az egyes évtizedek reményeit és félelmeit.
A dübörgő 20-as évek, a „Roaring Twenties” megteremtette a tömegfogyasztást, a harlemi reneszánsz pedig újradefiniálta a művészetet és a kultúrát. Az első világháború után a növekvő gazdaság, a jólét és a technológiai újítások táplálták a popkultúra robbanásszerű fejlődését, elhagyva a viktoriánus korszak kiegyensúlyozott szellemiségét. A nők felhatalmazva érezték magukat, hogy új minőséget sugározzanak, az 1920-as években a szavazati jog megszerzése és az első világháborút követő hatalmas társadalmi változások következtében. A jazz és a hollywoodi filmipar jellemzően befolyásolta a divat fejlődését. A „fiús” stílus és a lapos mellű, derekat eltüntető flapperruha, a rövid frizura, a cloche sapka és a fejpánt lett a szabadság megjelenítője. Jellemzően a férfiöltözet ihlette a dolgozó nő ruháinak praktikusságát, a partiruhák stílusát pedig elsősorban a fiatalok körében népszerű jazzkultúra hatása alakította ki. A gyöngyökkel és rojtokkal díszített darabok egyszerre tükrözték a kecses nőiességet és a meggondolatlanságot.
1930-ban kezdődött Hollywood igazi sikertörténete, melynek eredményeként a popkultúrát és benne a divatot leginkább a filmvilág, a filmsztárok stílusa befolyásolta. A 20-as évek fiús stílusával ellentétben a 30-as években inkább a női test szépségét ünnepelték a hosszú, karcsú sziluettekkel. A filmikonok, mint Joan Crawford, Bette Davis és Jean Harlow, elbűvölően leomló selyemruhákban kápráztatták el a közönséget. A „karcsú szépség” lett a mottó, a ruhák ismét hosszabbak, de ezúttal testre simulóbbak és feszesebbek lettek. Nyúlánk testet és széles vállakat alkottak az esti programokon viselt szőrmegalléros kis kabátkákkal. Összességében a popkultúra ebben az évtizedben a hollywoodi csillogás reprezentációja volt.
Az 1940-es években a második világháború hatására a divatipar is racionalizálta a költségvetését. Férfiak ezrei harcoltak a háborúban, és óriási szükség volt a nők munkaerejére, akik a fizikailag megterhelő munkákhoz még „kazánruhákat”, kezeslábasokat viseltek. Ez a stílus nemcsak azért vált népszerűvé, hogy a nők férfiasabbnak és erőteljesebbnek tűnjenek, hanem azért is, mert kényelmes volt. Általánossá váltak a széles szárú, munkaruhára emlékeztető nadrágok, blúzok, blézerek, a rövidebb és szűkebb szoknyák, a minták eltűntek, a legtöbb nő a józanabb, praktikusabb öltözeteket és az egyszerűbb színeket választotta a mozi ihlette gazdagság helyett.
Az 1950-es éveket a szabadság, a friss, fiatalos stílusok és a divat evolúciója jellemezte nyugaton. Ekkor születtek meg a nagy divatházak, mint a Balenciaga, a Coco Chanel, a Christian Dior. A bokáig érő bő szoknyák karcsú derékvonalban folytatódtak, de a korábbiaktól eltérően a nőies ruhák mellett a férfias stílusú, üzleti öltönyök és a ravaszul nőies Pán Péter-galléros ingruhák is divatosak lettek. A korszak háziasszonyai is döntő szerepet játszottak a nőies stílusok kialakításában, színes szalagokkal, klasszikus francia frizurával, macskaszem-napszemüveggel, gyöngysorokkal, nyakláncokkal keverték a szűkített derekú, nagy szoknyás nőies stílust. Audrey Hepburn gyöngysorai, Marilyn Monroe fürdőruhái vagy Grace Kelly ruháinak nyakkivágása mind ikonikus mintákká váltak a divatkövetők számára.
Az 1960-as években a divat szakított azokkal a társadalmi hagyományokkal, amelyek megszabták, hogy ki mit és mikor viselhet. Korábban a ruházatot „formális” és „alkalmi” viseletre osztották, a férfi- és a női stílusok markánsan különböztek. A London virágzó popzenei, művészeti és divatvilága köré összpontosuló modern életmód az innovációra és az „újra” összpontosított. A modern divat karcsú volt, merész geometrikus formákat tartalmazott, a nők is kibújtak a bezártságból, és a Mary Quant kitalálta miniszoknyában bátran megmutatták a bőrüket is. A rövid Sassoon-frizura és a kerek napszemüveg általánossá vált, a térdig érő, lenge ruhák, a miniszoknyák és a trapézfarmerek mind trendik voltak. 1965-ben Jean Shrimpton angol modell egy szintetikus fehér miniruhát viselt harisnya, kesztyű és kalap nélkül a Melbourne-kupán, amit akkor botrányosnak tartottak, de világszerte a címlapokra került. Ekkor tűnt fel a brit tinédzser szupermodell, Leslie Hornby, aki botvékony alakja miatt Twiggy néven is ismert, mindenhol a fiatal lányok divatbálványa volt. Ugyanakkor megjelentek az ellenkulturális mozgalmak is, amelyek megkérdőjelezték a mainstream értékeket és normákat, tovább rétegezve a popkultúra divatját.
Az 1970-es évek szórakoztató korszak volt a divat szempontjából. Szinte minden megfért egymás mellett, elbűvölő természetességgel vegyült a modern a hippivel: a medálok, a pillangógallérok, a trapéznadrág, a testhez simuló pólók, a szabadidőruhák, a virágmintás ingek, a szandálok, a pajesz és a teniszfejpántok mind egyszerre voltak népszerűek. A diszkóruha, az „éjszakai viselet” korszerű rugalmas anyagokból, lycrából, spandexből vagy szintetikus poliészterből, velúrból készült, és flitterekkel díszítették. A forrónadrágok, „hotpants”, bodyk és a platformcipők a nők, a mélyen nyitott nyakú szaténing trapéznadrággal pedig a férfiak diszkóruhája lett. Hippi- vagy „nagyistílusú” poliészterkombinék, tunikák, grafikával díszített pólók és színes ruhák voltak a trendi nő ruhatárának legfontosabb elemei. A munkában kosztümöt, de az igazán progresszívek nadrágkosztümöt és selyemblúzt viseltek, a blézer mindenki számára kívánatos darab volt. A 70-es években a hippikultúra nemcsak a divatot ihlette, hanem sok fiatal felkarolta a béke, a szeretet és a szabadság értékeit.
Az 1980-as évek a fekete és a kék évtizede volt. A diszkókorszak elhalványulásával a „death metal”, az agresszív metálzene korszaka újabb drasztikus változást hozott a divat esztétikai fejlődésében. A 80-as évek életre hívta a fekete bőrdzsekik trendjét, amelyet fekete pólóval kellett viselni. A bőrdzseki mellett Pamela Anderson egyrészes fürdőruhája, a farmeroverál, Madonna neccfelsője, a leggings, a punkfrizura és a rikító cipők csak néhány markáns elemet jelentenek az évtized divatjából. Az egymásra halmozott karkötők és kusza nyakláncok, az áttetsző felsők, a dzsekik alatt hordott mellesnadrágok mind fokozták a popkultúra eklektikáját. Az évtized meglepetése az aerobikőrület volt és a spandexből készített sportruhák trendje lett.
Az 1990-es években a divat az ifjúságra fókuszált, a tinédzser lányok világa inspirálta a trendeket. Bár a tizenévesek évtizede lett, laza stílussal, mégsem volt olyan színes, mint a 80-as években. A Cindy Crawford-féle fehér ing és a rövid farmernadrág, a kockás blézer, a nadrágkosztüm, Britney Spears csőfelsője és csillogó platformcsizmája vagy a nadrágkosztüm, amelyet Julia Roberts tett népszerűvé a Micsoda nő! című filmben, korszakos stíluselemekké váltak. Csőfelsőkkel és farmeringekkel párosították a miniszoknyát. A Nike Air Jordanjei voltak a leghíresebb cipők ebben az évtizedben.
A 2000-es években a női divat újra nőiessé vált. A csípőre csúsztatott farmernadrág, a caprinadrág és farmer miniszoknya szinte korosztálytól függetlenül minden hölgy ruhatárában fontos elem volt. A divattervezők keverni kezdték a különböző évtizedek stílusait, kialakult egy új eklektika. Britney Spears és Jennifer Lopez stílusa nagymértékben népszerűsítette a divatot. A színes, szándékos lezserség tetőtől talpig érvényes volt, szinte bárhol és bármilyen alkalomra. Meryl Streep Az ördög Pradát visel című filmben új stílust adott a nadrágkosztümöknek a divatos övekkel és kiegészítőkkel.
A 2010-es években a Micsoda nő! blézer és crop nadrág stílusa ismét betört, csak ezúttal tornacipővel párosították, és visszatértek a 60-as és 70-es évek szögletes formájú, túlméretezett napszemüvegei is. Berobbant a közösségi média ihlette utcai stílus, a streetwear style, amikor a divatrajongók elkezdték megosztani a fotókat a saját öltözékeikről. Ennek ellentéte a vörös szőnyeg kultúra, amely mindenhol népszerűsítette az alkalmi viseleteket. Újra viselni kezdték a 20-as és 30-as évek ihlette ingeket és bokáig érő virágos szoknyákat, és visszajött a szőrmekabátok és az 50-es és 60-as évek tűsarkú cipőinek trendje. Az óriási vödörtáskák a nagyobb méret erősebb stílus üzenetével, az újszerű óriási ékszerek, a díszített napszemüvegek és hátizsákok vitték az évtized stílusüzeneteit.
A 2020-as évtized meglehetősen gyakorlatiasan kezdődött, amikor az otthon dolgozó nőknek kezdték tervezni a divatot. Napjaink munkakultúrájának köszönhetően egyre népszerűbbek a kényelmes otthoni, társalgási viseletek, a gyapjúpulóverek, a hosszú pólók és melegítőnadrágok. Az egyik jelentős meglepetés, ahogy a divat megtalálta a célját a pandémia idején a különféle újra felhasználható ruhákkal és a többcélú stílusokkal. Aktuálisan már az organikus anyagok, a fenntartható divat és a természetes sziluettek hullámát is láthatjuk a kifutókon és a szépségiparban is, eljött a szakadt és boyfriend farmerek, bodyk és kötött ruhák ideje. Új anyagok és sziluettek jöttek divatba, mint az oldalt csíkos vagy feliratos kocogónadrágok.
A fejre simuló, harang alakú cloche kalapot Caroline Reboux találta ki 1908-ban. A jellemzően filcből vagy szalmából készített, fejformához igazodó, mélyen a homlokra, szinte szemre húzott, kis karimájú kalap óriási divat lett a huszadik század elején, 1922 és 1933 között. Az art deco divat jelképeként a popkultúra egyik első fecskéje lett a ruhák anyagából készített rátétekkel, hímzéssel, ékköves brossokkal, sállal, toll-legyezőkkel díszített, finoman megmunkált kalap.
Az öltöny vált a férfiak munkaruhájává az 1950-es elején, amikor a jólét és a foglalkoztatás példátlan növekedése, gazdasága fellendült az Egyesült Államokban. Az általában két részből, nadrágból és zakóból álló öltöny akkor igazán elegáns, ha mellénnyel egészül ki. Lépést tartva az életmód változásával, a 20. század közepére az olasz öltöny lett a stílusikon, és az angol elegancia egyenrangú alternatívájaként terjedt el a divatban.
A farmerdzsekit a Beatlestől Bruce Springsteenen, Marilyn Monroe-n át Beyoncéig számtalan popikon viselte, mert a klasszikus amerikai farmerdzseki szó szerint soha nem ment ki a divatból. Az 1950-es évek közepén azonban a menő ifjúsági kultúra megtestesítőjévé vált. Olyan keresett volt, hogy a The New York Times lányoknak és fiúknak való farmerdzseki-szabásmintákat adott ki, hogy házilag is el tudják készíteni.
A kivágások az 1960-as évek közepén váltak divathóborttá, amikor már egyáltalán nem volt szokatlan, hogy eltűnt egy darab a ruhákból. A kivágások egyaránt lehettek kicsik vagy méretesek, kerekek vagy négyzet alakúak, megjelentek mindenütt a ruhák hátán vagy a hasán, az ujjakon, a nyakkivágáson vagy akár a go-go csizmákon.
A bohém sikk – az 1960-as évek végén ugyan sok fiatal nem volt hippi, anélkül ünnepelte a hippikultúrát, hogy azt teljes mértékben felvállalta volna. A bohém stílus bevonult az elegáns világba. A hippiruházat erős trendként uralta a divatot – a parasztblúzok, dekoratív kézimunkák és fodrok a fodrokon, virágok, szalagok minden elegáns helyen viselhető stílus lett.
A poliészter – ha az 1970-es évek cipődivatját a platformcipők határozták meg, akkor a textilek divatját a poliészter uralta. Az áruházak katalógusai tisztelegtek a szintetikus szövet előtt, amelyből ingek, ruhák, nadrágok, kabátok és később egész öltönyök készültek, amelyek közül sokat karikatúraszerűen masszív gallérral készítettek.
A punkdzsekik – néha farmer, néha bőr, de a mindig merész punkdzsekik voltak a jelképei a fiatalkori lázadásnak a 70-es években. A városi gettók kiszélesedésével, a bűnözés és a munkanélküliség növekedésével megjelent a punk rock, ami megtestesítette a fiatalos szorongás szellemét, és természetesen rémisztgette a szülőket. A sértésre tervezett punkdzsekik lehettek szegecsesek, elkápráztatók vagy szakadtak, de mindegyik üzenete ez volt: minél ellenségesebb, annál jobb.
Fotók: Bézsenyi Zsolt / Katti Zoób Divatház
