20. század

Plakátegyüttlét a Várkert Bazár rámpáján

Ingyenes plakátkiállítás nyílt a Várkert Bazárban. A Glorietthez vezető rámpán látható szabadtéri tárlat a huszadik század első évtizedeinek nyarait idézi fel.

Maga, Margitkám, olyan nagy tehetség, hogy már nem is számít nőnek

Kaffka Margitot joggal tartjuk a 20. század egyik legjelentősebb női alkotójának. Művészetével új távlatokat nyitott a női irodalom területén. Születésének 145. évfordulóján erre emlékezünk.

Popkultúra, a divatdiktátor

A huszadik században a divat nemcsak tükrözte, de befolyásolta is a kor szellemét, amelynek a kulturális és politikai történések is ihletet adtak.

Bárkit zsarolni tudott és mindenhol szovjet ügynököket gyanított az FBI első igazgatója

Százharminc éve, 1895. január 1-jén született J. Edgar Hoover, aki majd fél évszázadig állt az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) élén. A birtokában lévő információkkal szinte minden befolyásos személyt sakkban tudott tartani, így az egyik legnagyobb hatalmú embernek számított Washingtonban, aki hivatalát élete végéig megtartotta, és nyolc elnökkel dolgozott együtt.

Radikális nacionalistából lett a nemzeti ellenállás központi alakja

Nyolcvan éve, 1944. december 24-én végezték ki a nyilasok Sopronkőhidán Bajcsy-Zsilinszky Endrét, a magyar nemzeti ellenállás kiemelkedő alakját.

A nagypolitika tette turistaparadicsommá a Balatont

Rehák Géza Vörös Riviéra című kötete bemutatja, hogyan jött létre politikai akaratból Magyarország legfőbb turisztikai desztinációja.

Egy félresikerült interjú okozta az utolsó olasz király vesztét

Százhúsz éve, 1904. szeptember 15-én született II. Umberto, az utolsó olasz király, aki csupán harmincnégy napig uralkodott. Hatalmának egy népszavazás vetett véget, amelynek eredményeként megszűnt Olaszországban a monarchia.

Kilenc zalai nő, aki korát megelőzve törte át az üvegplafont

Nem mondunk újat azzal, hogy száz évvel ezelőtt nem volt könnyű nőnek lenni. Pláne nem azoknak, akik mást akartak, mint amit a társadalmi elvárások engedtek. Budapesten még csak-csak volt mód áttörni az üvegplafont – de mi volt a helyzet egy vidéki városban?

„Távol akartam tartani magam a témától” – Interjú Tudor Giurgiu filmrendezővel

A CineFest versenyprogramjában debütált Libertate ’89 – Nagyszeben című filmje, amely azokat az eseményeket foglalja össze, melyek során a román forradalom alatt hetekig több civilt, valamint a milícia embereit egy úszómedencében tartották fogva az erdélyi városban.

„Van egy álmom” – 60 éve hangzott el Martin Luther King híres beszéde

Hatvan éve mondta el Washingtonban a polgárjogi szervezetek rendezvényén, negyedmilliós tömeg előtt Martin Luther King lelkész, az amerikai feketék polgárjogi mozgalmának vezetője a „Van egy álmom” címmel ismertté vált, a faji megkülönböztetés ellen cselekvésre buzdító beszédét.

Franz Kafka, a kettős életű író

1883. július 3-án született Franz Kafka, „a szorongás írója”, akinek életében csak kevés műve jelent meg, az irodalmi közvélemény csak halála után fedezte fel különleges világát.