Bár a Metric-re igazán a 2000-es évek közepén figyeltek fel, az együttes már 1998-tól létezik. Jól leírja a kanadai együttesről élő képet, hogy a Combat Baby című első igazi slágerük könnyedsége mindenkivel feledtette az eltelt időt és küzdelmet, amit a Metric már maga mögött tudhatott addigra. E sikerüket követően kis lépésekkel, de sikerült egyre feljebb küzdeniük magukat, azonban az igazi áttörés máig várat magára. Ez részint szomorú, hiszen olyan együttesről van szó, amiről általában először az jut az ember eszébe: ?Ők még miért nem világsztárok??, másrészt viszont e helyzet olyan lemezeket eredményezhet, mint a most megjelent Synthetica. Ötödik albumként ismét egy popos anyaggal áltak elő, amelyen különösen érezhető az a szarkazmus és sötétség, ami talán legfőbb akadálya lehet a zenekar mainstream sikerének.
 |
A Metric-albumok hallgatása közben ambivalens törekvést lehet érezni a dalokon és Emily Haines énekesnő karizmatikus hangján is. Mintha azt mondaná: ?Tudok én világslágereket írni, frontemberként is kevesen érhetnek a nyomomba, de mivel jobban érzem magamat közepesen híres alternatív zenészként, mindent megteszek, hogy ez így is maradjon.?
Ez az attitűd a legjobban talán ezen az albumon érződik, amely a legszemélyesebb és legönmarcangolóbb az eddigiek közül. Persze senki ne feltételezzen valami depresszív, cipőnézegetős zenét: a Metric alapvetően még mindig leginkább egy popzenekar, ha a számok nem is mindig olyan slágeresek, mint a korábbi albumokon. A szövegvilág viszont mindenképpen sötétebb és önelemzőbb, egyértelmű állásfoglalásként a hozzáállás mellett, amit korábban is érezhettünk az együttesen, és ami önbeteljesítő jóslatként soha nem fogja a slágerlisták élére repíteni Haines-éket. Persze ez nem is baj, hiszen miért ne lehetne úgy kezdeni egy poplemezt, hogy ?I'm just as fucked up as they say?, mint ahogyan ezt a Synthetica nyitószámában, az álmatagul elvágyódó Artificial Nocturne-ben hallhatjuk. A zenekar énekesnője a lemezzel kapcsolatos nyilatkozataiban többször említette, hogy a Synthetica egyfajta szembenézés önmagunkkal, a mesterséges, valamint az igaz dolgok szétválasztásán keresztül.
Bár néha bele is törik az együttes bicskája a nagyotmondásba, a Synthetica mégis jó és izgalmas lemez lett, részben a zenekar érettsége és a jól bevált formulák miatt, ami a színterüket borító állóvíz miatt akár még a megérdemelt sikert is elhozhatja az albumnak.
