Hogy találtatok egymásra Árvai-Illés Emese, Emkével? Hogyan kezdődött el zenei pályafutásotok?
Azon túl, hogy mi zenész társak vagyunk, szoros barátság is összeköt bennünket ? előbb lettünk nagyon jó barátnők, minthogy a zenekar ötlete felmerült volna 2005-ben. Akkoriban mindketten a goth-szubkultúrához tartoztunk, ami valahol nyilván visszaköszön a zenénkben, azonban már akkor sem csak ezt a közönséget tartottuk szem előtt. A Black Nail Cabaret nem goth-zene, hanem inkább popzene sötétebb tónusokkal.
A kezdetekkor fény derült rá, hogy Emke írt verseket, én zongoráztam, és arra gondoltunk, milyen király lenne, ha ezt a kettőt összeraknánk. Egy ideig, pár évig csak melengettük ezt az ötletet, aztán 2008-ban vette kezdetét a projekt: Emke elkezdett zenéket írni, megvettük az első komolyabb szintetizátort. Akkoriban egyedüli nehézséget az jelentett, hogy kint éltem Bristolban ? viszont amikor hazaköltöztem, együtt is elkezdtük csinálni.
A Black Nail Cabaret különlegességét adja, hogy míg Te Budapesten, Emke Londonban él. Hogyan tudjátok megoldani a próbákat, és egyáltalán a zenélést?
A próbákat úgy tudjuk megoldani, hogy ha koncert van idehaza, egy-két nappal előtte érkezik meg a férjével, és közvetlenül a koncert előtt foglalunk próbatermet, és játsszuk le a szettet, amennyiszer csak lehet. Nyilván rendszeres próbákat lehetetlen összeegyeztetni, ami egyébként nagyon hiányzik, mert azért teljesen más az, amikor összejössz a zenésztársaiddal időről időre, és ötleteltek, majd úgy írtok dalokat. Viszont meg tudjuk oldani online, átdobáljuk egymásnak a témákat, hogyha valakinek lett valami új ötlete, akkor azt átküldi, egyeztetjük. Szóval így, távkapcsolatban zenélünk, hála a megváltó internetnek (nevet).
Idén, november 14-én léptetek először színpadra Londonban.
Így van, ez volt az első londoni koncertünk. Ahhoz képest, hogy Emke már két éve kint él, fura, hogy ez csak most jött össze, mert Emke több potenciális helyszínnél is próbálkozott ? de nem járt sikerrel egészen november 14-éig. Egy helyi angol ismerős segített ezt megszervezni, aminek a különlegességét az is fokozza, hogy főzenekarnak raktak be minket. Felemelő érzés volt, hogy odautaztam Magyarországról azért, hogy lejátsszuk életünk első londoni koncertjét főzenekarként ? helyi, angol zenekarok játszottak előttünk egyébként.
Milyen visszajelzéseket kaptatok?
Nagyon pozitívakat, még lemezt is sikerült kint eladnunk. Az is nagyon jó visszajelzésre utal, hogy amikor visszajöttem Budapestre, már nézhettem is az újabb repülőjegyeket a következő angliai koncertekre. Hiszen három koncertet is szerveznek számunkra: február 5-én Londonban, ugyanazon a helyszínen, ahol az elsőt adtuk, másnap Birminghamben, 13-án pedig Nottinghamben.
A magyar fogadtatáshoz képest hogy értékeled mindezt?
Nézd, pozitív-pozitív ? nagy különbség nincsen. Magyar viszonylatban is nagyon jó visszajelzések érkeznek, viszont könnyebben kapunk hideget is, hiszen kisebb helyről és közönségről van szó, de ennek az aránya elég elenyésző.
Rátérve a zenétekre: mi inspirált benneteket, mely zenei élmények formálták a hangotokat? Megtudnál-e nevezni meghatározó zenekarokat, melyek hatottak rátok?
Több zenekart is fel tudnék sorolni, igazából az az érdekes, hogy elég mások vagyunk Emkével: ő képviseli inkább a darkosabb, gothosabb hangzást ? már csak a hangja miatt is, ezért szokták őt gyakran Annie Lennoxhoz hasonlítani. Én másból merítek, rám inkább az expeimentálisabb zenék hatnak és ez keveredik egy belső melankóliával. Mostanában mindketten eléggé rákattantunk a HTRK zenéjére és más post-punk, minimal wave zenékre. Ez közös pont az inspirációban.
Két albumotok, és több EP-tek is megjelent már, köztük a legfrissebb, az idén novemberben debütált Steril című kislemezetek. A legutóbbi esetében talán az a legnagyobb különbség az eddigi kiadásaitokhoz képest, hogy magyar nyelvű dalokat tartalmaz. Mi volt a koncepciótok ezzel kapcsolatban?
Már régóta érlelődött az ötlet, hogy magyar nyelvű kislemezt adjunk ki. Egyrészt mert elég nagy kihívást jelentett, mivel nehéz magyarul úgy énekelni, hogy tényleg jól szóljon. Tele van a nyelvünk olyan hangzókkal, amik egy verset nagyon szépen ?fűszereznek?, de ha énekeled és nem figyelsz, akkor elég bután hangozhat az elénekelve, ami versként megállta a helyét. Ahogy Emke fogalmazott korábban, ?könnyű giccsesnek hangzani?, és ezt szerette volna elkerülni ? ez adta a kihívás jellegét is. Másrészről a magyar hallgatóközönségünknek szerettünk volna kedveskedni ezzel, hogy a saját nyelvünkön egy mindenki számára érthető, megfogható dolgot csináljunk. Mert az angol hiába világnyelv, azért nem mindenki érti. Így azért mégis csak közelebb kerülhetünk a magyar rajongókhoz ? sok pozitív visszacsatolást kaptunk. Megfordítva a dolgot, ami a külföldi rajongókat illeti, ők is imádják a Sterilt, viszont ők meg kérték, hogy fordítsuk le számukra angolra a szövegeket. Elég különlegesnek találják a magyar nyelvet.
A Steril dalainak nagy része már sokkal korábbról megvolt ? például a kislemez Reggel című számát 2012-ben kezdtem írni, és mostanra forrott ki. És nagyon jó egyébként, hogy megíródott, mert nyilván minden szám valamilyen emléket dolgoz fel, mondhatni terápiás jelleggel is írja ezeket az ember, mert ezzel is kiad magából vagy lezár valamit. Ez történt a Reggel esetében is.
 |
A következő nagylemezetek is készül. Mit lehet róla tudni?
Emkével már megbeszéltünk egy irányzatot, hogy mi felé szeretnénk tendálni, ami egy koszosabb, post-punkosabb vonalat takar. Például több számban gitározni is fogok ? ennyiben lesz más, mint az eddigiek. A már meglévő, sötétebb pop-hangzás fog keveredni ezzel az koszossággal.
Mit adott neked a Black Nail Cabaret ? akár emberileg, akár zenészként?
Talán a legfontosabb az alázat. Azt hiszem az elején egy kicsit elszaladt velem a ló a kezdeti sikerekkor, mintha mindez olyan természetes lenne, pedig közel sem az. Tömör személyiségfejlesztő és lelkitúra is ez egyben, ha a legjobb barátoddal zenélsz, mert át kell hidalni egymás hülyeségeit, szóval türelmesnek is kell lenni. Ugyanakkor ez egy szerencsés helyzet, hogy mindezt barátokként csináljuk, és ismerjük egymást. Sokat kaptunk az idei németországi turnétól is, hiszen ez előtt ilyen tartalmas koncertsorozatot nem tapasztaltunk. Minden egyes alkalommal új dolgot tanultunk és egyre magabiztosabban álltunk színpadra, láthattuk, hogy a főzenekar hogyan kezd bele egy-egy koncertjébe, az emberi oldalukat is megmutatták nekünk, ők is a mai napig ugyanúgy izgulnak például, mint mi.
Mindezen túl rengeteget fejlődtünk és fejlődünk most is, folyamatosan. A zenénk, úgy érzem, egyre javul ? persze saját magával szemben mindenki sokkal kritikusabb ?, a két meglévő albumunkat is számomra felesleges összehasonlítani, mert nyilván a második a jobb (nevet), viszont lehet, hogy egy rajongó teljesen mást mondana. A lényeg, hogy feszegetjük a határainkat, sokat tanulunk időközben. De a tanulnivaló sosem fogy el.
