Portugállal nyit a határon túli szemle

Egyéb

A Határon túli Színházak Fesztiválja május 7-én kezdődik meg a Dudás Péter által színpadra álmodott Portugál című darabbal. 1998-as premierje óta ez lett talán az utóbbi évtizedek legsikeresebb magyar drámája, szinte nincs is színház a magyar nyelvterületen, ahol ne mutatták volna be, de számtalan európai városban is meghódította már a nagyérdeműt.


portugal_2_450x330.png
Részlet az előadásból(Forrás: thalia.hu)

A történet nagyrészt egy felvidéki magyar falu, Reste valóságos sörszagot, kilátástalanságot és szerencsétlenséget árasztó kocsmájában játszódik, egyfajta purgatóriumként rekedtek meg itt örökre az időnként karikaturisztikusan ábrázolt embertípusok. Ebbe a varázslatosan elzárt, reménytelen közegbe érkezik meg a nagyvárosi megkeseredett értelmiségi. Hirtelen fellángolva részese lesz egy bizarr szerelmi háromszögnek, megmártózik a helyi mindennapokban. A Portugál nagyrészt az elvágyódás, a megszépített nyomorúság drámája, illúziótlan valóságából mindenki a maga módján próbál menekülni, de minden próbálkozás kudarcra van ítélve; mint mindig, most is kiderül: a megoldás soha nem a messzi távolban, valahol Portugáliában, de csakis odabent mélyen, magunkban van kódolva.


egressyzoltan1_250x250.png
Egressy Zoltán

Egressy Zoltán, a darab írója a Kultúra.hu-nak elmondta, ha teheti, megnézi a darabjaiból készült előadásokat. ?Az író szerepe egy darab megírásával véget ér, de ahogy egy normális szülőnek is fontos a gyerekei sorsa, egy írónak sem közömbös, milyen színvonalú előadások születnek az írott szövegekből?.

A Portugál Dudás Péter rendezésében érkezik a fővárosba, és a kassai Thália Színház társulata adja elő. "Ebben a színházban három másik darabomat is bemutatták már, igaz, azokat évekkel korábban, azóta sokat változott a társulat összetétele. Amitől unikális a kassai Portugál, az a palóc nyelvjárás. Egy helyi falura adaptálták a történetet? ? mondta el az író.

A Portugál című darabot Egressy Zoltán egy ösztöndíj elnyerésére írta. A történet személyes vonatkozásáról elmondta: ?Minden mű személyes ihletettségű, ami nem egyenlő az önéletrajzisággal. Utóbbi nem is érdekes kérdés, bár állandóan felvetődő probléma. A történetnél sokkal fontosabb az atmoszféra, a hangulat, a stílus, a nyelv, és mindenekőtt a sajátos személyiségjeggyel rendelkező figurák, ezek görgetik előre a cselekményt?.

A Portugált a kassai Thália Színház társulatának előadásában láthatja a budapesti közönség május 7-én este hét órakor a nagyszínpadon.