Post Malone a Szigeten: a stadionturné kigurult a fesztiválra
Post Malone idei Sziget-fellépése a fesztivál egyik legvártabb koncertje volt, és a nagyszínpad előtt tényleg tengerként hömpölygött a tömeg. A hype adott volt, a hang- és fénytechnika tökéletesen működött – de a műsor szíve valahol útközben elmaradt.
Nekem eddig Post Malone neve nem sokat mondott, talán ezt gyorsan érdemes bevallani még itt az elején, a hype azonban engem is elért, hallottam a 2019-es szigetes bulijáról is, ezért óriási várakozással zsúfoltam be magam az első sorok egyikébe. Az énekes előtt pedig a francia-algériai Rilès olyan impulzív bulit tolt, hogy azután arra készültem, hogy ez a pasi majd még erősebb lesz.
Post Malone 2019-ben már járt nálunk, akkor zenekar nélkül, de úgy is megmutatta, hogy nemcsak egyslágeres előadó, hanem képes különféle stílusokon átívelni. Szóval, voltak elvárásaim, és az erőteljes kezdés szépen vissza is igazolta ezeket. A Texas Tea és a Wow páros megadta az alaphangot, a zenekar pedig egyből a csúcsra járatta magát. Villóztak a fények, tűzijáték is volt, a díszlet pedig egy texasi világot festett elénk, amibe Post Malone karaktere is beleillik: úgy lépett a színpadra, mintha épp a helyi kocsmába érkezett volna.
Először még örültem, hogy ennyire sallangmentes, ennyire a valóságra hajazó a figura. Az első szám alatt már kiöntötte a sörét, és abban bíztam, hogy biztosan olyan energiát hoz, ami mindent elragad. Biztosan majd jól ráénekli a lelkét a színpadra. Gondoltam én. De aztán a Better Now-nál rájöttem, hogy ez a show nem a pillanatnak szól, csupán az aktuális Big Ass Stadium Tour előre gyártott, centire kimért verzióját kaptuk. Kedden ugyanez jut a cseheknek, majd szerdán az osztrákoknak, csütörtökön pedig a lengyeleknek. A Sziget közönsége tehát nem egy egyszeri, fesztiválra szabott élményt kapott, hanem egy steril, nagyipari terméket.
A setlist gyakorlatilag csak a slágerek egymásra pakolása volt – Wrong Ones, Go Flex, I Fall Apart, Circles, White Iverson, Rockstar, Sunflower –, és bár a közönség örömmel énekelte őket – mellettem egy countrykalapos csaj például teljes eksztázisban volt –, a felépítés annyira kiszámítható volt, hogy egy rajongói Spotify-lejátszási lista is ugyanezt nyújtotta volna. Minden le volt játszva előre, nem volt hely improvizációnak, meglepetésnek, semmi egyébnek, ami fesztiválra jellemző spontaneitást adhatott volna.
Az érzelmesebb dalok – például I Fall Apart – ugyan hoztak egy kis törékenységet, de ezek is inkább a rutin részei voltak, nem valódi, őszinte pillanatok. Azt éreztem, hogy az énekes még azt is pontosan előre kitalálta, hogyan fog tenyerébe rejtett arccal és bánatos szemmel beletekinteni a kamerába, de még az is előre eltervezettnek tűnt, hogy a lírai számhoz meggyújtott cigaretta füstje úgy szálljon, hogy a lehető legjobban mutasson. A lassabb, mélyebb dalok is inkább technikai tökéletességet, mint valódi érzéseket hoztak.
Post Malone közvetlensége, amiről annyit beszélnek, a Szigeten inkább automata közönségszövegekben merült ki. How are you doing, motherfuckers? – hangzott fel számtalanszor, majd az unásig ismételt mondatai, amelyekről szintén úgy tűnt, hogy az aktuális koncertcsomag részei: Thank you so very f‑king much, ladies and gentlemen. És hiába mondta, hogy My name is Austin Richard Post and I’ve come to play some shitty music and get fucked up while we do it, igazából sem ő, sem mi nem lettünk oda a koncertjétől.
A produkció kétharmadánál már annyira elegem volt, hogy ki is verekedtem magam a tömegből, és inkább leültem egy fa alá. Ettől sokkal élvezhetőbbé vált az egész, mert nem kellett látnom a művész hamis gesztusait, lélek nélküli előadásmódját. Így inkább a zenékre tudtam koncentrálni. Tetszik, hogy Post Malone ötvözi a rockot, a countryt és a rapet, de a streaminggenerációnak azért mondanám, hogy például Bryan Adamsnek is vannak ilyen nagy ívű dalai, ő viszont mindig teljes testtel és lélekkel áll a színpadon.
2019-ben Post Malone friss energiával és néhány emlékezetes, őszinte pillanattal érkezett Magyarországra, így akkor könnyen megbocsájtottuk neki a technikai és dramaturgiai hiányosságokat. Most viszont egy tökéletesen kivitelezett stadionshow-t kaptunk, erős látványvilággal, de kockázatmentes dramaturgiával.
Profi, hibátlanul összerakott produkció volt – és épp ez volt vele a baj. Post Malone ugyan sokat fejlődött előadóként, és technikailag kifogástalan produkciót hozott, de a fesztiválközönség szempontjából elveszett az egyszeriség és a spontaneitás, ami 2019-ben legalább néhány pillanatra felvillant. A Sziget nagyszínpada tegnap egy globális turné állomásává vált, ahol minden centire ki van mérve, és semmi sem kockáztatható. Post Malone hozta, amit a stadionokban megszokhattunk, de a Sziget ezzel nem ikonikus pillanatot nyert, csak egy tökéletesen gyártott, de felejthető estét.
Fotó: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu
