Poszter helyett: Gáspár Annamária
Gáspár Annamária Perspektívaváltás című műve egy grandiózus, fénylő textilmű, amely felső részének teressége éteri hatást kelt, míg az alsó rész sűrűsége invazív módon hat.
A kompozíció alsó részén szinte zabolátlanul tekergő növényi minták bontakoznak ki kusza indákkal és hálószerű mintázatokkal. A barna és fekete vonalak úgy keresztezik egymást, mintha egy bozótos aljnövényzet metszetét látnánk, amelyben minden ág és indaszerű fonal önálló életre kel. A sűrű, organikus szövedéken belül apró, rózsaszín, narancsos és barackos motívumok villannak fel – ezek a lángnyelvekre emlékeztető formák finoman, mégis egyértelműen utalnak valamilyen égő, izzásban lévő környezetre.
A kusza növényzet között nagyobb, fehéres, tojásdad foltok jelennek meg. Ezek a formák nem pontosan meghatározhatók, mégis: mintha összehúzott, magukba burkolózó alakok lennének, akik belebújtak a fényes anyagba, elrejtőzve a körülöttük lévő, szinte kontrollálhatatlan világ elől. A selyem gyűrődései mintha testeket rajzolnának ki: valamelyik formán egy befelé hajló láb, máshol egy váll körvonala sejlik fel. A néző szeme nem talál biztos pontot – minden egyszerre látszik és rejtőzik.
A lángoló növényzet között felsejlő emberalakok tehetetlenül várakoznak, vágyakoznak, valamilyen elképzelt, ideális helyzetre. A kompozícióban vissza-visszatérnek apró, fekete motívumok: némelyik madárszerű, mások inkább kézformára vagy a lefelé lógó test töredékére emlékeztetnek. Ezek a sötét részletek különösen kontrasztosan hatnak a fényes anyagon, és váratlanul megakasztják a tekintetet. Így van ebben a műben valami nyugtalanító, valami, ami egy belső, feloldatlan helyzetre utal.
A felső rész ezzel szemben sokkal „tisztább” és levegősebb: az aranyfényű háttér itt nagyobb felületeken látszik, a növényzet kaotikussága pedig inkább az alsó és középső zónákra koncentrálódik. A felső rész transzcendens hatást kelt, így olyan, mintha a munkán két világ találkozna: egy mozdulatlan, külső csend és egy belül forrongó, sűrű, lángoló tér.
Az egész műre jellemző a folyamatos átmenet: a textil puhasága és a motívumok keménysége, a részletek zsúfoltsága és a háttér nyugalma, a felismerhető és a bizonytalan motívumok egymásba oldódása. A néző egyszerre lát tájat, testeket és absztrakt mintázatokat, miközben a különböző rétegek folyamatosan elmozdulnak egymáshoz képest.
A mű egyszerre intim és monumentális. A hímzések aprólékossága miatt közel kell mennünk, hogy észrevegyük az apróbb részleteket, azonban az alkotás távolról egy szürreális tájat fest. Ez a kettősség – a szépség és a fojtottság egyidejűsége – adja a mű legfőbb erejét.
Ez a textilmunka olyan ritka és különleges darab, amelyben egyszerre jelenik meg az anyagok érzékisége, a kézimunka finomsága és egy erősen átérezhető belső történet. Nem dekoráció, hanem atmoszférateremtő tárgy: ott, ahol felkerül a falra, azonnal megváltozik a tér hangulata. A selyemfény, a sűrű hímzés, a rejtett alakok és a lángoló növényzet mind olyan részletek, amelyek újra- és újranézésre késztetnek – nem lehet „megunni”, mert mindig mutat valami mást.
