Posztógyárból remeteség

Egyéb

majk.php?Volt egy furcsa periódusa a remeteségnek a XIX. század elején ugyanis az Esterházy családtól bérelve posztógyárnak használták? ? mondta el Sárosdi Péter, a Forster Központ művészettörténésze. A posztógyárat követően vadászkastéllyá alakították át az épületet, ebből is próbálnak valamit megjeleníteni: az egykori szalon, amelyet vadászteremnek is neveznek, jelenleg is látható. 1919-ben állami kézbe került az épület, ekkor egy leltárat állítottak össze, amely alapján tudható, hogy a folyosókon több száz vadásztrófea állt ? derült ki Sárosdi Péter beszámolójából.

A remeteséget négy ütemben újítják fel, amelynek első etapja kezdődhetett meg 870 milliós uniós forrásból ? jegyezte meg L. Simon László.

A remeteség bejárásáról készült videónkat itt láthatják.