Az elismerés átadó ünnepségével a pályázat legjobb képeiből pénteken kiállítás is nyílt az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft. (VM) januárban jelentette be, hogy új szakmai díjat alapít, melynek küldetése, hogy a természetfotók által megmutassa Magyarország nemzeti parkjainak természeti kincseit, ezáltal felhívja a figyelmet a természetvédelem fontosságára.

Első alkalommal a VM legutóbbi, 2021-es pályázati évadának első három helyezettje vehette át a legeredményesebb fotósoknak járó Arany Daru-szobrot.

A magyar természetfotó nagydíjának első helyezettje, azaz A magyar természetfotó nagydíjasa Potyó Imre lett, aki a Dienes Szilárd szobrászművész által tervezett és készített Arany Daru-szobor tulajdonosa lett, valamint tekintélyes pénzjutalomban részesült.

A második helyen Szabó Irma végzett, a harmadik helyezést pedig Török János kapta.

A VM csapata ezenfelül úgy döntött, hogy Arany Daru-szobrot adományoz a magyar természetfotó tiszteletbeli nagydíjasaiként Máté Bence és Daróczi Csaba természetfotósoknak is, Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország alapítója pedig A magyar természetfotó örökös nagydíját kapta meg.

A főkategóriák nyertesei Ravasz
Balázs (A Varázslatos Magyarország természeti szépségei), Török János (A
Varázslatos Magyarország madarai), Kocsis Ferenc (A Varázslatos Magyarország
egyéb állatai) és ifj. Németh Lajos (A Varázslatos Magyarország kompakt
szemszögből) lettek.

Az alkategóriák első helyén
Szakolczai Krisztina (Ember a természetben, valamint Képek a nagyvilágból),
Kocsis Ferenc (Kedvenc színünk: a sárga – National Geographic) és Kocsis Ferenc
(Mozgásban a természet) végeztek; a közönségszavazás nyertese Mátraházi Tibor
lett.

A díjátadón nyílt meg az a 192 természetfotóból álló kiállítás, amely a győztes fotósok képei mellett bemutatja a tíz magyarországi nemzeti park gazdag élővilágát is.

A tárlat az Urániában április 4-ig, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban április 26-tól, a Gödöllői Királyi Kastélyban június 18-tól, a Magyar Természettudományi Múzeumban augusztus 10-től, majd az év második felében az evosoft Hungary székházában tekinthető meg, de a kiállítás képeiből fotóalbum is készült.

A nyitóképen Potyó Imre munka közben. Fotó: Németh András Péter