Csokonai fogfájásától Rippl-Rónai laborbalesetéig utazunk

„Rosszul emlékszel, te a Fehér Angyalra gondolsz, annak a házát kímélte meg a tűz, az Arany Oroszlán, az porig égett, s odaveszett a gazdája is” – olvashatjuk az 1676-os soproni tűzvészt felidéző emlékeket Rakovszky Zsuzsa első regényében, A kígyó árnyékában. Miközben egy lány és patikus apja a 16–17. század fordulóján játszódó, perzselő szenvedélyekből fakadó története magába szippant, fel sem merül bennünk, hogy a szereplők által említett patikák valóságosak is lehetnek. Pedig Sopronban, a cselekmény egyik helyszínén most is működik egy Fehér Angyal patika, igaz, már múzeum formájában. Az egykori Angyal gyógyszertár műhelye, laboratóriuma, anyagraktára, materiális kamrája, szárazszobája és a patikuscsalád hálószobája még akkor is a könyv oldalait idézi, ha jóval a tűzvész után készültek el vagy épp más patikákban szolgáltak.

Az itt kiállított 1666-os habán edény, az egykor cseresznyeszárfőzetet rejtő hordó akár a regénybe is bekerülhetett volna, ellentétben az oroszlánfülű bronzmozsárral, amely csak 1771-ben készült el. A 19. század elejéről való aranyozott oszlopfőkkel díszített officinabútor, az üveg- és kerámiatégelyek, a fiktív regény valóságos idejéből származó könyvritkaságok, a gyógyszerkészítés eszközei, mágikus tárgyai különleges világot nyitnak meg az ország első gyógyszerészet-történeti gyűjteményében, méghozzá egy olyan középkori eredetű soproni épületben, amelyben 1696-tól fogva működött gyógyszertár, Angyal patika néven. 

És vajon hogy hívhatták Sopron másik patikáját a 17. században? Természetesen Arany Oroszlánnak, ahogy a regényben is olvashattuk. Ennek utódjában, védett műemléki környezetben ma is beválthatjuk receptjeinket. Ha pedig az elnevezéshez ragaszkodunk, akkor Kaposvárra is érdemes ellátogatnunk, ahol a Fő utca egyik barokk stílusú épületben ugyanezen a néven találhatunk 1774 óta működő patikát. Ebbe a gyógyszertárba tért be fogfájása miatt Csokonai Vitéz Mihály, majd 1875 és 1879 között itt segédeskedett Rippl-Rónai József. Miután az akkor még csak Rippl Józsefként ismert ifjú gyógyszerész mesteroklevelet szerzett Budapesten, több alkalommal kérvényezte, hogy ő maga is patikát nyithasson a városban. Kaposvár azonban nem tudott több patikust eltartani, így végül más pályát kellett választania a későbbi festőnek, aki nem mellesleg élete végéig őrizte kézfején egy gyógyszertári kénsavas baleset nyomát. 

Rippl-Rónai nemcsak Kaposváron gyakornokoskodott, hanem a pécsi Arany Sas gyógyszertárban is szerencsét próbált. Ebben a városban azonban nem ez volt a legidősebb apotéka, hanem a Szerecsen vagy Sipőcz gyógyszertár, amelyet 1697-ben egy zágrábi patikus alapított. A ma a Janus Pannonius Múzeum által működtetett gyógyszerészet- és orvostörténeti kiállításon mívesen megmunkált üvegcséket, csodaszép patikaedényeket, gyógyírrecepteket találhatunk. Olyan mérlegekre bukkanhatunk, amelyek még valóban mindent latba vettek, hiszen a régi mértékegységekkel számoltak, de azt is megnézhetjük, milyen kézi tekerésű géppel formázták egykor a tablettákat. A belső teret itt már egy tölgyfából készült neorokokó bútorzat uralja, melynek virágmintás kerámiabetétjeit a Zsolnay-gyárban alkották, éppúgy, mint a betegforgalmi tér kecses ivókútját. 

Ezek a patikamúzeumok nemcsak az egykori gyógyítás lehetőségeit, a patika eszközei, edényei mestereinek szaktudását közvetítik, hanem arról is beszélnek, miben voltak mások a korabeli patikák, mint a mai, leginkább gyógyszerárusító helyekként működő szaküzletek. Kitapinthatóvá válik, hogyan működtek a különböző családi üzletek egy-egy településen belül, miként integrálódott egy patika egy kisváros társadalmába, hétköznapi életébe, milyen tudást, szolgáltatást nyújtottak a betérőknek. A régi patikák ugyanis nemcsak gyógyírt kínáltak, hanem találkozóhelyet is. Amíg a gyógyszerek elkészültek, a várakozók beszélgettek, tanácsokat osztogattak egymásnak, megtárgyalták a napi híreket. Mindezt a tanult, világot látott patikus szeme előtt, aki olyan elegáns miliőt teremtett, amely a nagyvárosok hangulatát, az egyetemes tudásba vetett hitet testesítette meg. 

A patikák egyfajta hálózati központok voltak, ahol a privát titkok és a nagyvilág hírei keresztezték egymást. Többek között erre a sajátosságra épül egy másik regény, pontosabban egy azóta megfilmesített krimisorozat, amelyben az észt Indrek Hargla egy 15. századi tallinni gyógyszerészt tett meg főhősének. Melchior detektívgéniusza nemcsak a szakmai precizitásából fakad, hanem emberismeretéből, a patika kávéházi jellegéből is, ahol még finom fűszeres rajnai bort is kortyolgathattak a betérők. A könyv még vonzóbb, ha tudjuk, hogy Európa legöregebb, folyamatosan ugyanazon a helyen működő gyógyszertára Tallinnban található. Az először 1422-ben említett apotékában akadt olyan család, amelynek tíz generációja dolgozott az épületben. A gyógyszertár mellett múzeum is található, ahol azt is megtudhatjuk, miként találkoztak itt a városi tanácsosok vagy mi mindent árultak a 19. századi patikusok. Ki gondolná, hogy a marcipánt például szerelmi fájdalmak enyhítésére ajánlották…

Ha a régi korok sokszor egzotikusnak tűnő világát akarjuk megismerni, nekünk, magyaroknak sem kell messzire utaznunk. A budai Várban, a Tárnok utca 18. szám alatt található az MNMKK Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Arany Sas Patikamúzeum, melynek középkori alapokon nyugvó épületében a 18. század közepétől az első világháborúig ténylegesen is gyógyszertár működött. Az 1974-ben megnyitott múzeumban azonban nem helyben megőrzött műemlék enteriőrrel találkozhatunk, hanem a gyógyszerészet tudományának a fejlődését követhetjük nyomon, még egy csillagos falfestéssel borított alkimistaműhely titkaival is megismerkedhetünk. 

Azon túl, hogy az önmagában is izgalmas épület őrzi az egykori patika elrendezését, ahol az officinát, a vevők kiszolgálására szolgáló helyiséget egy átadóablak köti össze a Harry Potter-univerzumot idéző laboratóriummal, a kiállítás a gyógyszerészet kanyargós történetét is feltárja. Kiderül, hogyan vált szét az orvos- és gyógyszerészet-tudomány, miként veszítette el vegyeskereskedés jellegét a patika intézménye, hogy modern gyógyszertárrá válhasson. Igaz, II. Frigyes császár már 1224-ben szétválasztotta az orvosi és a gyógyszerészeti tevékenységet a nápolyi egyetemen, sőt az apotheca elnevezést is az ő rendelete terjesztette el, Magyarországon csak 1244-ben szabályozták a budai gyógyszerészek jogait. Annak ellenére, hogy az első magyar patikus nevét már 1303-ban feljegyezték, a reneszánsz korszakot megelőző időszakból nem maradtak fenn patikaberendezések. A patikamúzeumokból jól ismert beépített laboratórium (ahol a gyógyszerek elkészítése történt), a tárasztallal és állványzattal felszerelt officina és a raktár elkülönítése ekkoriban alakult ki. A 17. századi, főleg főúri alapítású patikák már a Kárpát-medencében is ezt a megoldást képviselték, éppen úgy, mint az egyházak által a 18. században létrehozott intézményeké, amelyek Mária Terézia 1738-ban kiadott, vármegyénként legalább egy gyógyszertár felállítását előirányzó rendeletét követően jöttek létre. Miután a gyógyszerészképzést is felvállaló nagyszombati egyetem 1777-ben Budára költözött, polgári alapítású gyógyszertárakból is egyre több lett. A 19. század első felében folyamatosan nőtt a hol klasszicista, hol empire, hol biedermeier stílusban berendezett gyógyszertárak száma, amelyek officinája, bútorzata, laboratóriuma, edényei, eszközei, könyvtára a fennmaradt patikák tanúsága szerint helyi jelentőségükön túl nemzetközi értéket is képvisel. Ez az állítás igaz a későbbi eklektikus, szecessziós stílusú berendezésekre is, amelyek országszerte megtalálhatók.

Magyarországon a múzeumi jogszabályok mellett 1965 óta miniszteri utasítás szabályozza a régi gyógyszertári berendezések megóvását, amelyben nagy szerepet vállalt a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Könyvtár és Levéltár, illetve részben az Iparművészeti Múzeum is. Ebben az időszakban komoly problémát jelentett, hogy a megváltozott gyógyszerfogyasztás hatására országszerte modernizálták a patikákat, ami sürgette a régi berendezések védelmét. Antall József, Szigetvári Ferenc, majd Vida Mária 1968-tól kezdve többször megfogalmazták a történeti és iparművészeti értékű gyógyszertárak megóvásának irányelveit, különválasztva a múzeumi tulajdonban lévő patikaberendezéseket és -helyiségeket (patikamúzeum), a működő védett gyógyszertárakat (múzeumpatika), illetve azokat a patikaházakat, amelyekben egykor üzletek, laboratóriumok működtek. A magyar múzeumi palettán külön színfoltok azok a kiállítóhelyek, amelyek in situ mutatják be a fennmaradt emlékeket, és azok az állandó kiállítások, amelyekben önálló patikaenteriőrök emlékeztetnek a magyar gyógyszerészet és a szakma által használt eszközöket, berendezéseket formába öntő iparművészet múltjára.

Budapesten a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum állandó kiállításában most is megtekinthető a minden bizonnyal Pollack Mihály tervei alapján készült pesti Szent Lélek patika enteriőrje, valamint a Filo János 1882-ben alapított patikájából az 1978-ban kialakított Ernyey József Gyógyszerésztörténeti Könyvtár. De számos más városban is várja a közönséget patikamúzeum, például Kecskeméten a Katona József Múzeum Orvos- és Gyógyszerészettörténeti Gyűjteménye, benne az egykori Szentháromság patika 18. századi bútorzatával.

Felejthetetlen látogatást ígér a székesfehérvári Fekete Sas Patikamúzeum is. A város jezsuita apotékáját a rend feloszlatása után a pálosok 1774-ben Valter Ferenc pozsonyi gyógyszerésznek adták át, aki a ma is ismert nevet adta neki. Ő költöztette át jelenlegi helyére a jezsuita bútorokat, és ebben az időben a pápai manufaktúrában készültek el a kétfejű fekete sasos keménycserép edények. Későbbi tulajdonosai folyamatosan modernizálták az időközben védetté vált patikaberendezést, amely 1971-ig tartotta a frontot. Amikor a múzeummá formálódás idején elkezdődött az épület és bútorzat restaurálása, meglepetés várta a szakembereket. Kiderült, hogy a zöld festékkel egységesen lekent raktári bútorzat az eredeti officinaberendezés része lehetett. 

Ha igazán autentikus gyógyszertári bútorra vágyunk, akkor viszont Kőszegen a helyünk, ahol többféle patikamúzeumot is megismerhetünk. Az Arany Egyszarvú patika egyszerre vonultatja fel a szerzetesi és a polgári apotéka emlékeit. Az 1743-ban a jezsuita rendházban megnyitott helyiség csak harminc éven keresztül meríthetett a szerzetesek gazdag, misszionáriusi tapasztalatokra és természettudományos kutatásokra épülő gyógyszerészeti tudásából. A jezsuita rend feloszlatása után a patika világi kezelésbe került. A fráterek által faragott bútorral berendezett üzletet egymásnak adták a különböző patikusok, míg 1910-ben meg nem vásárolta berendezése miatt az Iparművészeti Múzeum. A patika helyén hentesüzlet nyílt, majd egy gyógyszertörténeti kiállítás után 1980-ban visszakerült eredeti környezetébe a jezsuita barokk bútorművesség remekeként is számontartott officinabútorzat. A város másik patikamúzeuma a Fekete Szerecseny, ahol egy 19. század közepén készült biedermeier stílusú officinán keresztül egy 17. századi patikaenteriőrt és egy gyógyszerészet-történeti kiállítást is szemügyre vehetünk.

Hosszasan sorolhatnánk még az eredeti helyükön megőrzött patikákat vagy a múzeumokban megtekinthető berendezéseiket, ahol mérlegek, törőmozsarak, dörzscsészék, a bizonyos anyagokra káros fényt kirekesztő színes üvegek, címeres, feliratos kartussal jelölt tégelyek, fából készült tárolók, gazdagon díszített kerámiaedények, orsó alakú albarellók, csőrös edények, herbáriumok mesélnek a gyógyszerészet fejlődéséről. 

A hasonló tárgyak mellett azonban még egy közös vonása van a patikamúzeumoknak: a mágikusan csengő név, melyen keresztül különböző színekben ragyogó varázslények, állatok tűnnek fel. Az apotékák ugyanis nemcsak hatóanyagok, hanem szimbolikus jelentések tárhelyei is. Európában a gyógyszerkészítő mesterséget a legfontosabb, a növényi, állati és ásványi eredetű szilárd alapanyagok összezúzására alkalmas mozsár szimbolizálta a középkorban. Ma már a 19. században elterjedt, kígyóval körbefont kehellyel találkozhatunk leginkább. Visszatérő elem a régi patikaenteriőrökben a keresztény szentábrázolások és szimbólumok mellett a görög mitológia megidézése: Aszklépiosz, a gyógyítás istene rúd köré tekeredő kígyót tart vagy a patikamérlegnél áll, Hügieia, az egészség istennőjeként csészéből itatja a kezében lévő kígyót. A többször vedlő, megújuló, Krisztus-szimbólumként is ismert kígyó nemcsak ezért válhatott a patikák jelképévé, hanem mert levedlett bőrét, mérgét gyógyszeralapanyagként is használták. Erre utalhat a már idézett Rakovszky-regény címe is: a szereplőknek időről időre bőrt kellett cserélniük, hogy folytathassák életüket. 

A gyógyszertárakban ugyanakkor az állatok megidézése a legérdekesebb: a 18. század végéig nyílt patikák nevében hemzsegnek a sasok, oroszlánok, egyszarvúak, szarvasok, de medvével, rákkal is találkozhatunk. Az oroszlán az állatok királya, a sas az egek tekintélyes ura. A kereszténységben az előbbi Szent Márk evangélistát, az utóbbi Szent Jánost jelképezi. A szarvas egyszerre gyors és tiszta állat, hasonlóan az egyszarvúhoz, amely a harmónia, a tisztaság szimbóluma, de használták Krisztus-jelképként és a hűség megjelenítőjeként is. A kígyó a hosszú életre utal, így nem meglepő, hogy alakja a patikaedényekre is rákerült. A magyar gyakorlatban többször is előforduló szerecsen elnevezés pedig a patikákban használt egzotikus vidékekről, jellemzően Afrikából származó hatóanyagokat, az ottani kultúrák gyógyászati tudását emelte ki cégérként. 

A patikamúzeumok nem véletlenül ihlettek meg írókat, töltötték meg élettel történeteiket, adtak karaktert hőseiknek. Ezekben a legtöbbször apró kiállításokban az enteriőrök szépségén, a gyógyszertárakban használt tárgyak különlegességén át éppúgy összefutnak a különböző korszakok, tudományágak szálai, mint az egykori kisvárosi hírek. A patikamúzeumok koruk, stílusuk, alapítóik, fenntartóik tekintetében egyaránt megjelenítik a magyar gyógyszerészet történetét, azt az időszakot, folyamatot, amikor a gyógynövények, természetes gyógymódok helyét fokozatosan átvették a szintetikus hatóanyagok és a modern orvosságok. Ugyanakkor a patikatörténeti kiállítások a kultúra és a tudománytörténet egyes elemeit egységben láttatják, melynek révén más összefüggésbe helyezhetjük mindazt, amit a világról eddig megtanultunk. 

Fotó: Éberling András / Magyar Kultúra