Program
A Kelemen Kvartett hazatér a Zeneakadémiára
A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész házaspár által alapított Kelemen Kvartett a magyar vonósnégyesek egyik nemzetközileg legismertebb együttese. December 3-án, immár hagyományosan, a Zeneakadémián lépnek fel, hogy a hazai közönség is élvezhesse a külföldi színpadokon is szerzett tapasztalatokkal gyarapodó együttes játékát.
Dalba öltözteti az adventet Szalóki Ági és Bognár Szilvia
Az európai keresztény kultúra karácsonyi ünnepkörhöz kötődő gazdag zenei repertoárjából állította össze adventi koncertjének anyagát Szalóki Ági és Bognár Szilvia.
Különleges találkozás a Kék Cetli alkotóival
Az adventi időszak a csend, a befelé figyelés és a találkozások ideje. December 3-án a Kék Cetli is egy különleges estét kínál – egy intim, őszinte, emberi beszélgetést Lőrinc atyával, G. Tóth Franciska irodalmárral és Farkas Levente Andrással, amelyet Dezső Bence moderál a Premier Kultcaféban.
Negyvenkét helyszín lesz az Art Weekend Budapesten
Rekordszámú művészeti helyszín csatlakozik az év utolsó kiemelkedő művészeti eseményéhez, az Art Weekend Budapest fesztiválhoz. Az idei év további újdonsága, hogy vállalati gyűjtemények is bemutatkoznak, valamint igazi különlegességnek ígérkezik a Colourful Noise – video art show shortlistre került pályamunkáinak bemutatója.
Megint koripálya lesz a Budapest Park
A téli időszakra újra korcsolyapályává változik a főváros legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye. A Budapest Park KoriParkja november 28-án nyitja meg kapuit.
Negyedszázados évfordulót ünnepel a pécsi világörökség
Idén különleges jubileumot ünnepel Pécs: huszonöt éve került fel Pécs – anno Sopianae – ókeresztény temetője az UNESCO világörökségi listájára. A negyedszázados évforduló alkalmából a Zsolnay Örökségkezelő NKft. 2025. december 1. és 2026. január 4. között tematikus sétákkal, különleges tárlatvezetéssel, egyedi borkóstolóval és jelentős kedvezményekkel várja a pécsieket.
Tihanyi Lajos-életmű-kiállítás nyílik a Nemzeti Galériában
Mintegy száz festményt, több mint ötven grafikát, valamint archív fotókat és hagyatéki tárgyakat mutat be Tihanyi Lajos (1885–1938) festőművész életmű-kiállítása, amely Tihanyi 140 címmel november 21-től látható a Magyar Nemzeti Galériában.
Közönségtalálkozóval ünneplik az East 50. születésnapját a Reökben
A Reök-palotában ünnepli 50. születésnapját a szegedi gyökerű East együttes: november 28-án a zenekar alapító tagjaival – Móczán Péterrel, Király Istvánnal és Varga Jánossal – Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész beszélget a Reök-szalonban, ahol vetítésekkel kísért múltidézés és dedikálás is várja a rajongókat.
Negyvenkilenc énekkar indul a Kodály Zoltán kórusversenyen
A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (Kóta) immár tizedik alkalommal rendezi meg a magyar kórusok országos minősítő rendszerének legmagasabb szintű versenyét, melyre idén negyvenkilenc énekkar – huszonkilenc gyermek- és ifjúsági, valamint húsz felnőttkórus jelentkezett az ország minden tájáról és határainkon túlról.
Kezdődik a Református Művészeti Iskolák IV. Kárpát-medencei Találkozója
Negyedik alkalommal rendezik meg Budapesten a Református Művészeti Iskolák Kárpát-medencei Találkozóját, ahol a diákok a művészet eszközeivel fejezhetik ki hitüket és tehetségüket. A november 20–23. között zajló eseményen közel négyszáz diák és pedagógus vesz részt több mint húsz intézményből.
Megnyílt Cakó Ferenc életmű-kiállítása a Pesti Vigadóban
Élettánc – Cakó 75 címmel nyílt életmű-kiállítás Cakó Ferenc Kossuth-díjas animációs filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja munkáiból november 18-án a Pesti Vigadó földszinti kiállítótermében.
Apa olvas Varró Dániellel és Marék Veronikával a KidExpón
Különleges programmal várja a gyerekeket és a szülőket a MeseCentrum november 22-én a KidExpón: a Petőfi Kulturális Ügynökség gondozásában megjelent Apa olvas című antológiát bemutató esemény egyszerre interaktív koncert, mesés előadás és inspiráló beszélgetés. A színpadon Varró Dániel és Marék Veronika várja a közönséget.
Ki volt Ráby, Jókai rabja?
Jókai Mór születésének bicentenáriumán helytörténeti tárlat eleveníti fel az 1879-ben megjelent Rab Ráby című regényének főszereplőjét, a híres-hírhedt Ráby Mátyást, akinek kalandjai Szentendrén játszódnak. A kiállítás november 26-án nyílik a szentendrei Ferenczy Múzeumban.
Mozart és a nők – Programajánló
Lapozgatás egy régi, zenélő fényképalbumban, Amadeus a Szegedi Kortárs Balettel, születésnapi Sárkánykönny-koncert a Fonóban, Trokán Nóra kulisszafotói a szentesi Tóth József Színházban – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.
Karikó Katalin Budapest születésnapján az olvasásról beszélget
2025. november 17-én, Budapest napján Karikó Katalin, Nobel-díjas biokémikussal és kiállítással ünnepelik meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, hogy 1873-ban ezen a napon egyesítették Pestet, Budát és Óbudát, és ekkor tartotta első ülését az újonnan megalakult Székesfővárosi Közgyűlés.
Csuja Imre: Holnap ráküldöm az ösztönt
Csuja Imre először mesél a saját életéről egy teljes estén át közönség előtt. A Jászai Mari-díjas, érdemes művész az EgyÉletem életrajzi stand up sorozatban többek között felidézi, hogyan tanult meg Törőcsik Mari kedvéért buszt vezetni, és mi történt, amikor Donald Sutherlanddel és Brad Pitt-tel forgatott.