Program

Tátra villamost is vezethetünk Újpesten

Járműkiállítás, tesztvezetés és vezetett túra is várja a látogatókat szombaton 10 és 16 óra között a BKV idei első, ingyenes nyílt napján az Angyalföld kocsiszínben – közölte a rendezvényt szervező BKV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Ezen a hétvégén a tájházaké a főszerep határon innen és túl

A Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége idén is különleges programokkal készül a tájházak hagyományos tavaszi kapunyitó rendezvényére, április 26-ára és 27-ére . A közel nyolcvan csatlakozó helyszínen a magyar népi építészet, a hagyományos életmód és a paraszti kultúra gazdag örökségébe pillanthatunk be.

Az amerikai életérzés szimbóluma: az autó

Amerikára és az autókra fókuszál az Americana című fotókiállítás, amely április 23-tól június 22-ig látható a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban. A Pálfi György gyűjteményéből összeállított válogatáson olyan világhírű művészek képei láthatók, mint Robert Frank, Dennis Hopper és William Eggleston.

Régi idők bűnügyei a Nemzeti Múzeumban

Gál Vilmos muzeológus, a kiállítás kurátora mutatja be az érdeklődőknek április 26-án a BÜK és az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum közös, Ügyfelem érdekében című időszaki tárlatát, amely a magyar ügyvédség, illetve a területi ügyvédi kamarák százötven éves történetét dolgozza fel.

Világzene, faltánc, jazz és balett is lesz a Bartók Tavasz pécsi programjai közt

A Bartók Tavasz 2025 májusában Pécsre is elhozza a világzene, a tánc és a filmművészet különleges élményeit. A művészetek sokszínűségét ünneplő programoknak a Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ ad otthont.

Emlékvetítések és közönségtalálkozók a magyar film napján az Urániában

Közönségtalálkozókat és emlékvetítéseket rendeznek a magyar film napján, április 30-án a budapesti Uránia moziban, ahol a közelmúlt sikerei mellett klasszikus alkotásokat, valamint dokumentum- és ismeretterjesztő filmeket is műsorra tűznek.

Saját művét vezényli az orosz zeneszerző a Concerto Budapest élén

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. Két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.

Győrben is kinyílik Az Őrült Nők Ketrece

Debrecen, Szeged és Veszprém után a győri Audi Aréna is Az Őrült Nők Ketrece című előadás búcsúturnéjának helyszíne lett.

Táncházat tartanak a Zeneakadémián

A táncház napján, a Zeneakadémia és a Hagyományok Háza május 3-i közös eseményén a Liszt Ferenc téren szabadtéri programok, este pedig a különféle tájak magyar népzenéje mellett szerb, görög és román muzsikát bemutató gálaműsor várja a közönséget.

Jótékonysági hangverseny a Szent Ferenc sebei templomban

Bach, Mozart, Pergolesi, Purcell, Wolf Péter és Marco Rosano művei is felcsendülnek az Echoes of Spring című ingyenes, jótékonysági tavaszi hangversenyen, amelyet április 26-án este hallgathatnak meg az érdeklődők Budapesten, a Szent Ferenc sebei templomban.

Kortárs művészek anyáznak a galériában

A Longtermhandstand galéria következő nemzetközi csoportos kiállítása az anyaság sokszínű, sokrétű jelenlétét állítja középpontba. A tárlat a biológiai és társadalmi hagyományokon túlmutatva keres új nézőpontokat és értelmezéseket.

Húsz éve kezdték kutatni Pécs ősi sírkamráit

Két évtizede kezdődött el hivatalosan az UNESCO világörökség területén az a pécsi régészeti feltárás, amelyet követően megépült a Cella Septichora Látogatóközpont. A kerek évfordulón, április 25-én az egykori munkálatok helyi vezetője tart díjmentes előadást.

Május végéig fülelhetjük a fülemüléket

Idén is megrendezik a Fülemülék éjszakája országos rendezvénysorozatot: a fülemülék tavaszi vonulásához időzítve április második felétől május végéig országszerte számos helyszínen várják a madarászok az érdeklődőket, hogy egy késő délutáni, kora esti séta közben hallgassák a madarak hangját.

Eleanor Macnair gyurmafotói a Mai Manó Ház kiállításán

Eleanor Macnair gyurmából készített fotórekonstrukcióit mutatja be az a kiállítás, amely Eleanor Macnair: Újrateremtett pillanatok – A fotótörténet gyurmaikonjai címmel április 23-tól június 22-ig látható Budapesten, a Mai Manó Házban. A Mai Manó Ház a kiállításhoz kapcsolódva KÉPzeld újra! címmel online pályázatot is hirdet négy korosztály számára.

Gyermekparadicsom várja a családokat a Nemzeti Múzeum kertjében

Milyen titkok rejtőznek a Múzeumkertben? Miről mesélnek a kert faóriásai? Milyen játékokat játszottak itt száz éve a gyerekek? Hol gyülekeztek a márciusi ifjak? Milyen volt a Pál utcai fiúk kedvenc játéka, a gojzi? Mindezekre a kérdésekre választ kaphatnak az érdeklődők április 26-án az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Gyermekparadicsom – Újra családi piknik a Múzeumkertben című rendezvényén.

Az államtitkár asszony a József Attila Színházban lép félre

A József Attila Színház öt bemutatóval várja közönségét a 2025/2026-os évadban. Különleges helyet kap a programban a József Attila-drámapályázat egyik díjazott műve, a Nem én kiáltok, amely fiatal alkotók közreműködésével születik meg.