Program
A néptáncosok idén is a pesti flaszteren ropják
Május 3-án rendezik meg a XIV. Táncház Napját, amely a népi kultúrához kötődő értékek, élmények és kapcsolatok ünnepe. A Hagyományok Háza által szervezett egész napos esemény hagyományteremtő szándékkal jött létre, hogy méltó módon mutassa be a külvilágnak az UNESCO által is elismert táncházmozgalom értékeit és közösségformáló erejét – azt a kulturális örökséget, amely immár több mint öt évtizede inspirál fiatalokat világszerte a hagyományos népművészet újraélésére, megőrzésére és továbbadására.
Dobó Kata húsz év után meséli el, mi történt a Csak szex és más semmi forgatásán
Április 30-án közel 200 magyar filmet lehet megnézni a Nemzeti Filmintézet kezdeményezésére 2018-ban indult program keretében a tévékben, mozikban és a streamingszolgáltatók jóvoltából. A vetítéseket izgalmas, egyszeri filmes események tarkítják, amelyeken olyan alkotások kulisszatitkait ismerhetik meg az érdeklődők, mint a Csak szex és más semmi vagy a Gyula vitéz télen-nyáron.
Térey János és Karsai György tragédiafordításai a Petőfi Irodalmi Múzeumban
A hat évvel ezelőtt elhunyt író, költő, drámaíró, Térey János Karsai György klasszika-filológussal közösen készített görög tragédiafordításai olvashatók az Oidipusz vagy Kreón? című kötetben, amellyel április 29-én ismerkedhetnek meg az érdeklődők az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Miklósa Erika és a Frida Kahlóról szóló új darab a Met-operaközvetítések programján
Nyolc előadás szerepel az Uránia Nemzeti Filmszínház Metropolitan-operaközvetítéseinek programjában a 2025/2026-os évadban.
Az Őrségben szalonnasütéshez húzzák a világsztárok
A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) május 30. és június 1. között első alkalommal rendezi meg tavaszi fesztiválját, a Springfestet. Őriszentpéteren, Szentgyörgyvölgyön, Veleméren és Lendvajakabfán a Virágzás Napjai művészeti találkozó örökségét viszik tovább.
El nem mesélt történetek Debrecenben
A debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ El nem mesélt történetek című kiállítása országos jelentőséggel bír: a tárlat a vidéki múzeumok képzőművészeti gyűjteményeit igyekszik bemutatni az 1989 és 2024 közötti időszakban.
Kísérleti művészettel küzdöttek a Ceauşescu-rendszer ellen
Az 1980-as évek erdélyi képzőművészetének kulcsfigurájára, Nagy Pálra, valamint tanítványaira emlékezik a Műcsarnokban látható új időszaki kiállítás.
Milyen szerep juthat a mesterséges intelligenciának a tudományos könyvtárakban?
Az MNMKK OSZK Könyvtártudományi Szakkönyvtár április 29-én, az OSZK-ban rendezi meg a Könyvtárosok dolgozószobája könyvtárszakmai eseménysorozat A mesterséges intelligencia a tudományos könyvtárakban című kilencedik alkalmát.
Madách-koncertet ad az AWS a Vígszínházban
Idén ősszel ismét budapesti kőszínház színpadán látható az AWS zenekar: a népszerű metálbanda november 2-án a Vígszínházban ad akusztikus koncertet.
Zöldellő majális a Skanzenben
Májusfadíszítéssel, gombócfőző szerelmi varázslással és fenntartható kerti praktikákkal várja látogatóit május 1-én a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Meseelőadások és a Kerekes Band koncertje színesíti a programokat.
Az Erkel Színházban előadás készül a Demjén-musicalfilmből
Az Erkel Színház a következő évadtól a magyar musicalek otthonaként működik. A 2025/2026-os bemutatók között megtalálható a rendszerváltás utáni magyar filmgyártás legnézettebb filmjének, a Hogyan tudnék élni nélküled? című mozinak a színpadi adaptációja is.
Múzeumi kalandozások gyerekeknek a Mothers Backkel
A Mothers Back kollektíva tagjaival, Dányi Viktória és Furulyás Dóra táncművészekkel találkozhatnak az érdeklődők az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Múzeumba megyünk, nem a Marsra! című, gyermekek számára indított programsorozata április 27-i rendezvényén.
A Popfesztiváltól Pinokkióig kalandozhatunk a Vígmajálison
A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját. A Vígmajális délutáni ingyenes programjai a Ditrói Mór utcában és a Víg Szalonban vetítéssel, játékos gyermekfoglalkozásokkal, dedikálással és koncerttel várják az érdeklődőket, akik ünnepélyes keretek között ismerhetik meg a Vígszínház 2025/26-os évadának tervezett bemutatóit.
Tompa Andrea és Boldizsár Ildikó is ott lesz a Csíkszeredai Könyvvásáron
Május 8–11. között szervezik meg a 10. Csíkszeredai Könyvvásárt, melyen ötven kiadó mutatja be az olvasóknak legfrissebb kínálatát – közölték csütörtökön az MTI-vel a szervezők.
Zeus Salas bokszoló csirkéi a Műtárgyak Éjszakáján
Az idei Műtárgyak Éjszakáján mutatkozik be Zeus Salas festő-előadóművész Teodosio – 10 emberi erény című kiállítása, amelyet híres harci kakasidomár nagyapja ihletett.
Huszadik alkalommal lesz Győr a magyar tánc fővárosa
Június 17. és 22. között ismét a tánc fővárosa lesz Győr, ahol huszadik alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált, amelyen fellép egyebek mellett a Pécsi Balett, a Szegedi Kortárs Balett és a Székesfehérvári Balett Színház is – jelentette be a szervező Győri Balett csütörtökön.