Program

Ötszázezer aranyforintba került a jászok és a kunok szabadsága

1745-ben a jászok és kunok példátlan összefogással váltották meg szabadságukat. A redemptio 280. évfordulóját május 5. és 10. között ünnepli Jászberény kortárs művészeti programokkal.

Magyar fókusz Dél-Korea legfontosabb jazzfesztiválján

A Jarasum jazzfesztivál Ázsia egyik legfontosabb és legnagyobb múltú fesztiválja, ahol minden évben egy ország kiemelt szerepet kap a programban. A Jazzfest Budapesttel létrejött partnerségi kapcsolat révén 2025-ben Magyarország lesz fókuszban az eseménysorozaton: a Dresch Quartet, a Gyémánt Bálint Trio, a Skylark Metropolitan és Lukács Miklós adnak koncertet hazánkat képviselve.

Megjelenik Futaki Attila utolsó befejezett képregénye

Futaki Attila egyik utolsó, elkezdett munkáját mutatják be május 6-án 18 órától az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében egy összművészeti program keretében. A tragikusan fiatalon elhunyt, nemzetközileg elismert magyar képregényrajzoló munkáját barátai fejezték be közösen. A művészi album Petőfi Sándor Az apostol című műve alapján készült, Kántor Mihály forgatókönyve szerint, Mészáros János szerkesztésében, méltó emléket állítva a művésznek.

Milyen kapcsolat volt az MTA és a Nemzeti Múzeum között a 19. században?

Az MTA és a Magyar Nemzeti Múzeum kapcsolata a 19. században a címe az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum szabadegyetem programsorozata, a Múzeumakadémia május 6-i előadásának, amelyen a gróf Széchényi Ferenc és fia, Széchenyi István által alapított két intézmény kapcsolatát ismerhetik meg az érdeklődők.

Időutazás óvodásoknak a Magyar Nemzeti Múzeumban

Elsősorban nagycsoportosoknak szól május 6-án az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Múzeumnyitogató – Óvodások napja a Magyar Nemzeti Múzeumban című rendezvénye, ahol a gyerekek időutazást tehetnek különböző történelmi korszakokba, átélhetik a múlt csodáit, felfedezhetik a történelem hőseit és a legendák szereplőit.

Táncra hív és nyomozásban segít az Iparművészeti Múzeum

A május eleji hosszú hétvége utolsó, borús napján, de azt követően is bármikor ajánlja az Iparművészeti Múzeum a Ráth György-villa különlegességeit. A nemrég megünnepelt tánc világnapjára a gyűjteményükben őrzött míves táncrendekből szedtek össze egy csokorra valót. Szerepelnek műtárgyaik a Szépművészeti Múzeumban látható MS mester és kora című kiállításon is, amely arra is ötleteket ad, ki rejtőzhetett a monogram mögött.

Kapa és Pepe pajszerrel tör be az Orgonák Éjszakájára

Kapa és Pepe, azaz Mucsi Zoltán és Scherer Péter együtt settenkednek az idei Orgonák éjszakája reklámfilmjében. A négybalkezes rablópár a tőlük megszokott módon hívja fel a figyelmet arra, hogy június 7-én az ország és több határainkon túli helyszín orgonamuzsikától lesz hangos.

Grecsó Krisztián és Beck Zoltán szeretetével erősít a Perspektíva

A Karaván Színház második alkalommal rendezi meg a Perspektíva Fesztivált. A május 9-13. zajló programsorozat fókuszában a roma művészeti értékek állnak, különös tekintettel színházra és a zenére.

Veszprémben újul meg Planet Lens

Május 15. és 18. között Veszprémben jubilál a Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivál. Az elmúlt években Gödöllőn megrendezett esemény most megújulva, Planet Lens néven érkezik Veszprémbe. A rendezvény tizedik születésnapját gazdag programmal ünneplik meg a királynék városában.

A városépítő Eszterházy püspököt ünneplik Pápán

Jubileumi ünnepségre hívja az emlékezőket Pápán a Szent István vértanú főplébánia templom és Pápa Város Önkormányzata. A résztvevőket május 4-én 11 órára várják a katolikus nagytemplomba a főpapi szentmisére.

Lúdas Matyi megbocsát Döbröginek

Fazekas Mihály elbeszélő költeménye alapján írta meg Tasnádi István a történet színpadi változatát, melyet 2015-ben mutatott be először a Ciróka Bábszínház. A tíz évvel ezelőtt létrehozott Lúdas Matyi produkciót új szereposztással alkotta újra Vidovszky György rendező és a Ciróka társulata.

Vasárnapig dübörög a Mediawave Szigligeten

Május 1. és 4. között ad otthont a Szigliget Várudvar a 35. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét eseménysorozatának. A tavaly ősszel meghirdetett felhívásra 42 országból összesen 624 film érkezett, ezekből 70 pályamunka kerül a fesztivál közönsége elé. A filmeken túl izgalmas zenei és kulturális kínálattal készülnek a szervezők.

Nőcsábászati fesztivált rendez a Müpa

Don Giovanni – avagy Don Juan – alakja köré épül a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar tematikus minifesztiválja. A Mozart-expedíció a nyughatatlan nőcsábász archetípusának sokféle értelmezését mutatja be opera- és táncelőadás, irodalmi est, pódiumbeszélgetés, valamint filmvetítések segítségével szeptember 9. és 13. között.

Esterházy Miklós kedvenc hangszere a Pannonhalmi Főapátságban

Időutazásra hívja a közönséget Varga Tamás csellóművész együttese június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján. A barytontrió hangversenye a Pannonhalmi Főapátságban Esterházy Miklós udvarának zenei világát idézi meg a hangszerrel, amelynek egyik legnagyobb tisztelője maga a herceg volt, ő maga is játszott barytonon.

Kolozsváron centenáriumi emlékhéttel tisztelegnek Harag György előtt

A legrégebbi állandó magyar nyelvű színtársulat, a Kolozsvári Állami Magyar Színház történetében az egyik legnagyobb hatású alkotóként tartják számon Harag György európai rangú rendezőt, akinek életpályája és szellemi hagyatéka olyan örökség, amely meghatározta a teátrum identitását.

Az idei KAFF az évfordulók fesztiválja

Hazánk első animációs filmfesztiválja– egyben legnagyobb múltra visszatekintő filmes találkozóinak egyike –, az idén negyvenéves Kecskeméti Animációs Filmfesztivál május 27. és június 1. között válogatást nyújt a 111 éves magyar animáció legegyedibb alkotásaiból, lesz kiállítás a hetvenéves diafilmről, de a hazai animáció „kerek évfordulós” ikonikus alakjairól, Nepp Józsefről, Varga Csabáról, Reisenbüchler Sándorról és Vajda Béláról is megemlékeznek a szervezők.