A Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválon négy napon át találkozik a kultúra, a természetvédelem, a fenntarthatóság és a közösségi élmény. Az ingyenes rendezvény május 15-én este ünnepélyes megnyitóval, és a Változó Vadon – Az én északom című film vetítésével indul az ActiCity Tánc-és Mozgásművészeti Központban, ahol a fesztivál fővédnöke, Áder János mond köszöntőt.
A Planet Lens felhívására több száz film és fotó érkezett be a fesztivál által megjelölt nevezési kategóriákban. A nominált alkotások vetítéseken és szabadtéri kiállításon láthatóak a rendezvény négy napja alatt.
A szervezők – a Kék Bolygó Alapítvány, a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. – olyan sokszínű fesztivált álmodtak meg, amelyben nem csak a környezetvédelemmel és fenntarthatósággal összefüggő ismeretszerzés kerül a középpontba, hanem az egészséges, tudatos életmód fontosságának hangsúlyozása és a közösségépítés is. A programok Veszprém több belvárosi pontján zajlanak, kültéri és beltéri helyszíneken egyaránt, úgymint az ActiCity, a FOTON Audiovizuális Centrum, a Művészetek Háza, a CODE Digitális Élményközpont, az Expresszó Klub, és az Erzsébetliget is gazdag programokkal várja az érdeklődőket.
A vetítéseken túl kreatív foglalkozások, fotózási alapismeretek, tematikus séták és informatív előadások, beszélgetések is várják a látogatókat: újrahasznosított anyagokat kelthetnek új életre izgalmas workshopokon, asztrofotózásról és vadfotózásról szóló előadást hallgathatnak meg, távcsővel kémlelhetik az égboltot, és akár közösségi társasjátékokban vagy egy immerzív élő zenei koncerten is részt vehetnek az érdeklődők.
A fesztiválon ünnepélyes díjátadóra is sor kerül majd: a legjobb természetfilmek- és fotók alkotói május 17-én vehetik át díjaikat, köztük a Herendi Porcelánmanufaktúra által készített porcelánművészeti alkotásokat.