Már 1947-ben, elsőéves színészhallgatóként a kolozsvári társulathoz szerződött, és ezt követően rendszeres alkotója maradt a színháznak. Közben részt vett a Nagybányán létrejött, majd később Szatmárnémetibe költöztetett magyar színház megalapításában is. Életének utolsó szakaszában, 1975-től egészen 1985-ben bekövetkezett haláláig a kolozsvári színház főrendezőjeként tért vissza a városba. Pályafutása során 29 előadást rendezett a sétatéri színházban, ahol legjelentősebb munkái is születtek – köztük Sütő András korszakos drámáinak emlékezetes színrevitelei.
2025-ben kettős évfordulóra emlékezik a társulat: június 4-én lesz Harag György születésének századik, július 10-én pedig halálának negyvenedik évfordulója. A két jubileum alkalmából a Kolozsvári Állami Magyar Színház Harag György Centenáriumi Emlékhét címmel eseménysorozatot szervez június 1. és 9. között. Az program olyan színházak előadásait hívták meg, amelyek városaiban Harag György pályafutása során dolgozott, és olyan művek feldolgozásai kerültek be a műsorba, amelyeket ő maga is színre vitt. A meghívott produkciók mellett az emlékhét ideje alatt a kolozsvári társulat öt saját előadását is műsorra tűzi.
A nyitónapon, június 1-jén 20 órától a stúdióteremben Szabó K. István rendezésében lesz látható az Édes Anna, a társulat egyik legnagyobb közönségsikere. Június 2-án, hétfőn 19 órától szintén a stúdióterem ad otthont az ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett Janovicsnak, amely a kolozsvári mozgókép- és színháztörténet kiemelkedő alakjának állít emléket. Június 3-án, kedden este Elise Wilk kortárs erdélyi szerző Alaszka című drámáját láthatja a közönség a stúdióteremben. A Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös produkcióját Sebestyén Aba rendezte. Az előadás három női sorson keresztül vizsgálja a kommunista múlt máig élő hatásait.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata június 4-én a nagyszínpadon mutatja be a magyar drámairodalom klasszikusát, Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című színjátékát Sardar Tagirovsky rendezésében. A szöveghű előadás magán viseli a romantika stílusjegyeit, ugyanakkor a kortárs színház nyelvén szólítja meg a nézőket. Június 5-én a Kolozsváron nem először vendégeskedő szófiai Sfumato Theatre Laboratory Csehov klasszikusát, a Platonovot játssza PlatonOFF címmel 19 órától a nagyszínpadon kialakított stúdiótérben. Margarita Mladenova és Ivan Dobcsev rendezésében az előadás Csehov alaptémáját, az eltűnő ember képét vizsgálja új formanyelven keresztül. 21 órától pedig Tompa Gábor legújabb kolozsvári rendezése, az irodalmi Nobel-díjas Jon Fosse Én vagyok a szél című drámája lesz műsoron a stúdióteremben.
A június 6-i és 7-i programban két kolozsvári előadás szerepel. Pénteken, 6-án a társulat legfrissebb bemutatója, Sławomir Mrożek Tangó című darabja lesz látható a nagyszínpadi stúdiótérben. A kelet-európai abszurd drámairodalom egyik meghatározó művét Keresztes Attila rendezésében mutatják be. Szombaton, június 7-én William Shakespeare ikonikus tragédiája, a Hamlet kerül színre a nagyszínpadon – Vecsei H. Miklóssal a címszerepben és Tompa Gábor rendezésében.
Vasárnap, június 8-án 17 órától a stúdióteremben az Óbudai Társaskör vendégjátékaként kerül színre Visky András Kitelepítés című regényének színpadi adaptációja Árkosi Árpád rendezésében. 20 órától az Újvidéki Színház előadása lesz látható a nagyszínpadon: a vajdasági társulat a Történt egyszer Újvidéken című előadást hozza el Kolozsvárra, melyet Urbán András színházigazgató rendezett. A zenében, táncban és szürreális elemekben bővelkedő produkció az újvidéki társulat fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából készült, és a színház múltját, jelenét, jövőjét, valamint a kisebbségi lét kérdését járja körül.
Az emlékhét a bukaresti Komédiaszínház előadásával zárul 9-én este. A nagyszínpadon Martin McDonagh A kripli című fekete komédiáját láthatja a közönség, melyet világszerte nagy sikerrel játszanak. A Vlad Massaci rendezésében színre vitt előadásban neves bukaresti színészek – többek között Emilia Popescu és Dorina Chiriac – játszanak. Az Oscar-díjas ír származású filmrendező, dráma- és forgatókönyvíró darabja sötét humorral átszőtt, megrendítő történet a szeretetéhségről, a kiszolgáltatottságról és a kitörés vágyáról – egy olyan ír szigeten, ahol a kegyetlenség mindennapos, a humor pedig túlélési eszköz.
A meghívott előadások mellett az emlékhét programját könyvbemutatók, kerekasztal-beszélgetések, a Harag György előadásairól készült felvételek vetítései, valamint egyéb kísérőprogramok színesítik.