Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata
Bocsárdi Lászlót is díjazták Kisvárdán
Június 20. és 28. között zajlott határainkon túli és anyaországi magyar társulatok, valamint színházi alkotónak készülő fiatalok részvételével a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja. A legjobb előadásért a Kolozsvári Magyar Színház, a legjobb rendezésért Bocsárdi László sepsiszentgyörgyi produkcióját díjazták.
A világ legjobb partnerétől a rendezőig, akivel nem méznyalás a munka
Szakmai beszélgetések az OSZT-on: Mély levegő (Orlai Produkció–Füge Produkció), Ház a blokkok között (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat).
Vecsei H. Miklós színházban is eljátssza Semmelweis Ignácot
Tudomány éve a színházban címmel indul program a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A Nemzeti Színházzal együttműködésben megvalósuló sorozatban magyarországi és külhoni magyar teátrumok, elsősorban a nemzeti színházak tudományos témát feldolgozó bemutatói kapnak helyet.
Kolozsváron centenáriumi emlékhéttel tisztelegnek Harag György előtt
A legrégebbi állandó magyar nyelvű színtársulat, a Kolozsvári Állami Magyar Színház történetében az egyik legnagyobb hatású alkotóként tartják számon Harag György európai rangú rendezőt, akinek életpályája és szellemi hagyatéka olyan örökség, amely meghatározta a teátrum identitását.
A politikai véleménykülönbség apró ügy ahhoz képest, amiben egyetértünk
Kedd este adták át a Színházi Kritikusok Céhe tagjai által az évad legjobbnak ítélt teljesítményeiért járó elismeréseket. A díjazottakkal beszélgettünk.
A közösség, amely megtart, elpusztít vagy magyarázatot keres
Előadások Újvidékről, Marosvásárhelyről és Sepsiszentgyörgyről, amelyek témában, formában nagyon különböznek, de az identitás kérdéseinek vizsgálatában talán mégis van közös nevezőjük.
Megvannak a Színikritikusok díjának várományosai, a Katona a rekorder
A Színházi Kritikusok Céhe idén 45. alkalommal adja át a Színikritikusok díját, amellyel a 2023/2024-es évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismeri el. A díjátadó gála, amelyen a Loupe Színházi Társulás közreműködik, szeptember 17-én lesz a Trafóban.
Budapest legizgalmasabb színházi fesztiváljával zárul a nyár
Augusztus 24. és szeptember 9. között a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Plusz programsorozatán hat vidéki és határon túli nagyszínpadi alkotás, illetve a hat budapesti kamaraprodukció mellett hat színészképző iskola is bemutatkozik a zsűri előtt.
A hűség sosem volt kérdés az erdélyi színjátszás nagy mesterének
Marosvásárhelyhez kötődő, öt évtizedet átívelő színészi és pedagógusi pályáján megannyi jelentős alakítást nyújtott, és színésznemzedékek indulását segítette.
Erdélyi színháztörténet egy felvonásban
„Uram, ha sarokba szorították a kérdésekkel, és nem tud azonnal válaszolni, akkor szakítsa félbe a próbát valamilyen ürüggyel, menjen föl az irodába, és másnap igyekezzék válaszolni.”
Három magyar alkotó kapta meg a román színházi díjat
Székely Csaba Az igazság gyertyái című, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatánál bemutatott drámájáért, Cári Tibor a darabból készült előadás zenéjéért és sound designjáért, Bács Miklós pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház Rokonok című előadásában nyújtott alakításáért kapta meg a román színházi szövetség, az Uniter díját.
Nyáron két fesztivállal, ősszel bemutatókkal várja a közönséget a Karinthy Színház
A Nemzetközi Történetmesélő Fesztivállal, az első Karinthy New Wave Festivallal júniusban, az új évadban pedig több bemutatóval várja a közönséget a Karinthy Színház – mondta el Olt Tamás a jövő évad terveit bemutató csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A színésznő, akinek tehetségénél csak a szíve volt nagyobb – Bajor Gizi tíz arca
130 éve, 1893. május 19-én született Bajor Gizi Kossuth-díjas színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja, a múlt század első felének egyik legnagyobb magyar színészegyénisége. Tíz képet mutatunk róla.
Marosvásárhelyi és tallinni előadással vesz részt a színházi olimpián a Budaörsi Latinovits Színház
A Budaörsi Latinovits Színház is részt vesz a tavasszal megrendezésre kerülő 10. Nemzetközi Színházi Olimpián: az eseménysorozat részeként egy marosvásárhelyi és egy tallinni előadás érkezik a teátrumba.