szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

Romániában a szatmárnémeti magyar színház előadása az évad legjobbja

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadása kapta a legjobb előadásnak, valamint a legjobb rendezésnek járó díjat a Román Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este Craiován tartott gáláján, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A vihar című előadása pedig a legjobb fényterv elismerést kapta.

Kolozsváron centenáriumi emlékhéttel tisztelegnek Harag György előtt

A legrégebbi állandó magyar nyelvű színtársulat, a Kolozsvári Állami Magyar Színház történetében az egyik legnagyobb hatású alkotóként tartják számon Harag György európai rangú rendezőt, akinek életpályája és szellemi hagyatéka olyan örökség, amely meghatározta a teátrum identitását.

A szatmárnémeti színház Harag György Társulatának ítélték oda először a Csíky András-díjat

A januárban elhunyt erdélyi színművész a partiumi teátrum alapító tagja és örökös tagja, valamint igazgatója volt.

Új örökös tagok a Harag György Társulatban

Alapításának 70. évfordulóját miniévaddal ünnepli a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. A hatnapos rendezvény keretében új örökös tagokat avattak.

Az identitás útvesztői: Amphitryon Szatmáron

Az Amphitryon fő kérdése az identitás, illetve annak elvesztése. De a ki vagy te és ki vagyok én kérdésén túl szól arról, hogy milyennek látjuk a másikat, és mit teszünk, ha kiderül, hogy a valóság nem egyezik az elvárásunkkal. És szól a fentről és a lentről, hatalomról és kiszolgáltatottságról is. A Bocsárdi László rendezte darab bemutatóján jártunk Szantmárnémetiben.

Eltemették Czintos József színművészt

November 19-én temették el Szamoskóródon Czintos József Jászai-díjas színművészt, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának örökös tagját, egykori igazgatóját.

A találkozások fesztiválja – Ilyen volt a temesvári Mafeszt

Az egyik előadásban pálinkát, a másikban pezsgőt, a harmadikban vodkát meg rózsát osztottak a közönségnek. De nem csak emiatt érezte úgy a néző, hogy neki vagy vele játszanak.