Program
Idén is vödörből locsolkodnak Hollókőn
Folklórprogramokkal, palóc gasztronómiával, népszokások felelevenítésével és az elmaradhatatlan locsolkodással várja a látogatókat a Hollókői Húsvéti Fesztivál; az idén négynapos rendezvényen koncerteket, családi és gyermekprogramokat is szerveznek a Nógrád vármegyei világörökségi faluban.
Környezetformáló műalkotássá váló funkcionális tárgyak
A magyar üvegművészet ikonikus alakja, L. Szabó Erzsébet idén ünnepli 90. születésnapját. A jeles alkalomból a BÁV ART Aukciósház és Galéria átfogó életmű-kiállítást rendez Fény, forma, varázslat címmel, amely április 5. és 25. között látogatható a galéria Szent István körúti termeiben. A tárlat mellett az érdeklődők online aukción is részt vehetnek, ahol a művésznő válogatott alkotásai vásárolhatók meg.
Húsvéti fesztivál a Skanzenben
Húsvétvasárnap és -hétfőn locsolkodással, hímes tojással, tavaszváró mulatsággal a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. A portákon a keresztény kultúrkörhöz kapcsolódó hagyományok és a tavaszi népszokások egyaránt megjelennek. Mesék, koncertek, kézműveskedés várja a látogatókat. Húsvéthétfőn itt lesz a Kaláka együttes mellett Szalóki Ági Zenekara és még sokan mások.
Újdonságok és filmklasszikusok a Cinego áprilisi kínálatában
A művészmozik kínálatát az otthonunkba elhozó Cinego streamingfelületen áprilisban elérhető lesz számos magyar és európai újdonság, így például megnézhető a hazai készítésű Árni és A második felvonás című francia vígjáték is, de Coppola klasszikusa, az Apokalipszis most! is szerepel a kínálatban.
Milyen volt az élet az ókori Pannóniában?
A Római Birodalom egykori provinciája, Pannonia hétköznapjaiba nyerhetnek bepillantást az érdeklődők április 12-én az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol a Családdal a múzeumban rendezvénysorozat részeként Élet az ókori Pannóniában címmel rendeznek interaktív foglalkozást családok részére.
Hamarosan kezdődik Miskolcon a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál
Idén már nyolcadik alkalommal rendezi meg a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált április 22. és 26. között.
Először Budapesten a négygitáros csoda, amely meghódította a világot
Az olasz 40 Fingers akusztikus gitár kvartett április 9-én mutatkozik be először Budapesten.
Akiről nem csak a csokoládé jut eszünkbe
Ki volt Floris Frigyes? Kreatív cukrász? Vagy tehetséges marketinges? Netán rendkívüli érzékkel megáldott üzletember? Lehet, hogy mind egyszerre? Kalandos életét járja körbe az MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum időszaki kiállítása.
Megnyílt Mengyán András jubileumi kiállítása a Vasarely Múzeumban
Ünnepélyes keretek között megnyílt Mengyán András monografikus kiállítása, amelyet a művész nyolcvanadik születésnapja alkalmából rendeztek meg a Vasarely Múzeum Budapest kamaratermében. A jubileumi tárlat a sokoldalú képző- és iparművész utóbbi években készült kísérleteiből mutat be különleges válogatást. A május 11-ig látogatható tárlaton kívül a művész egyik alkotásával a múzeum emeleti kiállítótereiben megrendezett Képzene című kortárs nemzetközi kiállításon is találkozhatunk.
Wagner és John Malkovich a kismartoni Esterházy-kastélyban találkoznak
Rico Gulda, az Esterházy Privatstiftung új főintendánsa csütörtökön sajtótájékoztató keretében ismertette a 2025/26-os zenei évad legkiemelkedőbb eseményeit, a nemzetközileg elismert fesztiváloktól a Berlini Filharmonikusok 2026-os Európa koncertjéig.
Százötven év izgalmas bűnesetei a Nemzeti Múzeumban
Mile Attila István, a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) elnökhelyettese mutatja be az érdeklődőknek április 10-én a BÜK és az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum közös, Ügyfelem érdekében című időszaki tárlatát, amely a magyar ügyvédség, illetve a területi ügyvédi kamarák százötven éves történetét dolgozza fel.
Will Smith a Budapest Parkban ad koncertet
Will Smith Grammy-díjas énekes és Oscar-díjas színész augusztus 14-én a Budapest Parkban ad koncertet – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
Pilinszky egyenes labirintusát is bejárhatjuk ezen a virágvasárnapi koncerten
A Magyar Nemzeti Férfikar április 13-án este egy különleges koncerttel nyitja meg a húsvéti időszakot a Pesti Vigadó dísztermében. A Danubia Zenekar közreműködésével megvalósuló hangverseny a béke, az élet és a halál misztériumát járja körül, különleges zenei élményt nyújtva a közönség számára.
Kezdődik az Egyetemi Tavasz Szegeden
Csaknem két hónapon át kilencven helyszínen mintegy háromszáz eseménnyel várja a közönséget a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hagyományos tavaszi programkavalkádja, az Egyetemi Tavasz – közölte Széll Márta stratégiai rektorhelyettes pénteken.
Ezen a kiállításon fellázad a női test
Csengey Enikő festőművész A woman’s body is not a human’s body című kiállítása a női torzók ábrázolásán keresztül fogalmaz meg kritikát társadalmunkról, amely egyfelől tárgyiasítja a női testet, másrészt voyeurisztikus lelkesedéssel folyamatosan rajta tartja a szemét.
Hét + egy tavaszi fesztivál színház- és táncrajongóknak
Április–májusban indul a fesztiválszezon, és ez alól a színház, a tánc és a cirkusz sem kivétel.